Index Vakbarát Hírportál

Vajon Taki bácsiék legyőzik a szomszédos városrészeket?

2015.07.21. 10:11

Folytatódik az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a városrész-bajnokság!

Városnegyed bajnokságunk mostani körében egy nyúlfarknyi (inkább sasfiókányi) XII. kerületi átnyúlás kivételével XI. kerületi városrészek küzdenek meg egymással. Újbuda Budapest legnépesebb kerülete.

Ha önálló település lenne, akkor Pécset megelőzve ez lenne az ötödik legnagyobb magyar város.

(Londont nem számítva.)

A főváros nyugati részén elterülő városrész mindent összevetve magas presztízsű, hiszen nem csak képletesen vágyódunk Nyugatra, de mivel Nyugat-Európa és a Budapest mellett másik fejlett, észak-dunántúli régiónk felől vezető úthálózat is itt torkol a fővárosba, a logisztikai előnyeit is sokan kihasználják a területnek.

Hiszen egy izmosabb budapesti dugókor sanszos, hogy gyorsabban eljutni Győrből a város nyugati széléig, mint aztán onnan továbbaraszolva a néhai Osztyapenkó-szobortól Újpestig.

Újbuda északi része versenyez most, ami Összbudapest-szinten azért a város nyugati részének minősül.

Lentebb meglátjátok, hogy az ingatlanpiac válságának úgy tűnik hál' Istennek tényleg vége (legalábbis errefelé) hisz egyre több az újépítés, sőt az off-plan ingatlanokat (vagyis amelyek még csak a tervezőasztalon állnak) kínáló beruházók is visszatértek a fővárosi lakáspiacra.

Gazdagrét

Első tulaj lehetsz 46,66 millióért

a péterhegyi lakóparkban majd felépülő 92 négyzetméteres kégliben.

A Szomszédok teleregény ikonikus helyszíne már vagy másfél évszázaddal a lakótelep felhúzása előtt is ezt a nevet viselte. Az elnevezés apropója, hogy errefelé a gyümölcsfák rendkívül gazdag termést hoztak.

Talán még Mágenheim doktor és Etus sem tudta, hogy Gazdagrétnek saját mikroklímája van. A Dunántúl felől érkező és itt lecsapódó csapadék miatt csapadékdúsabb és hűvösebb ez a városrész a budapesti átlaghoz képest.

A lakótelep építését megelőző régészeti feltárásakor kiderült, Taki bácsiék előtt már az őskorban, majd a rómaiak uralma alatt is lakott volt a terület. Nem sokkal az István király-féle magyar államalapítás után a pécsváradi apátság birtokolta a gazdag termőhelyet, majd a tatárjárást követően egy Nevegy nevű település részévé vált. Tőlük az apátság már Károly Róbert uralkodása alatt is vissza akarta perelni jussát – sikertelenül.

Hosszúrét

A Gazdagrét és Budaörs közötti városrész még bővelkedik a beépítetlen területekben. Kiváló fekvésének köszönhetően pedig komoly ingatlanfejlesztési potenciállal bír.

Infopark

Azt, hogy nem is volt olyan reménytelenül elfuserált a rendszerváltás, talán az Infopark példázza. Budapest egyik legkisebb, legfiatalabb városrésze egy Csöppnyi Szilícium-völgy a Duna partján.

Persze, ha az előzményeket jobban végiggondoljuk, akkor a kezdetei illenek a felemás rendszerváltáshoz, hiszen az 1996-os világkiállítás apropóján épült. Az 1996-os budapesti Expo azonban végül koránt sem általános világkiállításként került megrendezésre, hanem sokkal zerényebb formában. Mindettől függetlenül az Infopark a high-tech cégek épületeivel azért klasszul sikerült.

Kamaraerdő 

Könnyűszerkezetes családi ház a Kamaraerdőben

24,4 millióért. Kétszintes és ő még csak még 15 (éves ház)

A budapesti Kamaraerdő a XI. kerület és Budaörs határának déli csücskén fekszik. A gyéren lakott terület erdő jellegét szerencsére sikerült megőrizni ˗ részben a védett élővilágának köszönhetően ˗ hiszen ingatlanfejlesztési szempontból értékes városrész.

A felparcellázások ellenére továbbra is 180 hektáros egybefüggő erdős rész borítja, ráadásul a helyi élővilágot egy tanösvényen is megleshetjük. A szintén kiváló zöldövezetű terület másik felén, a Budaörshöz tartozó Budaörsi Kamaraerdőben is a felső-középosztály igényszintjét kielégítő családi házak és telkek lelhetők fel.

Némiképp árnyalják a képet a felvezető övezetben, a Kamaraerdei úton tanyázó örömlányok, az utcai prostitúció Szabadkai úton megismert nyers tálalásában.

A hiánypótló Google-térkép alkalmazás, a Kurvák, Utcalányok, Pillangók Elérhetősége Országos Térképen

adatbázisa a Kamaraerdei útnál azt tartalmazza, hogy:

A Dózsa György úttól felfelé kb. 300 m-en van néhány csaj

Kelenföld

Kelenvölgyi off-plan

első emeleti, 3 szobás 43,165 milliócskáért.

A XIX. század második felének nagy folyamszabályozása előtt még a Duna árterülete volt. Ráadásul a korábban mocsaras területet a középkorban még egy egész másik mai városrésszel azonos néven illettek. Úgy hívták, hogy Tabán. A mai név eredetével kapcsolatban sincs egységes álláspont. Egyesek szerint a honfoglalás kori Kelen vezérről kapta a városrész a nevét, míg mások szerint a német Krenfeld (tormaföld) torzult alakja.

Trianon után, a múlt század húszas éveiben kezdett beépülni többnyire kertvárosias formában, a főutakon nagyobb lakóházakkal kiegészülve. A városrész délkeleti részén elég rossz hírűvé vált, szükséglakásokból álló nyomornegyed, a mai Galvani utca közelében álló Jeruzsálem-telepet az 1930-as évek végén számoltak fel.

Az épületeket részben műhelyekké, részben munkáslakásokká átalakították. A szocialista lakótelepek a hatvanas-nyolcvanas évek között épültek ki errefelé, a rendszerváltás után pedig a rozsdaövezetei egy részét lakóparkokká építették át.

Kőérberek

A budaörsi repülőtérhez vezető útnál, a XI. és XXII. kerületek nyugati határánál fekvő városrész. A városrész a mai nevén Hosszúréti-patak korabeli nevéről, Kő-érről lett elnevezve.

Lágymányos

Kissé bátortalan Duna-parti válasz a pesti oldal bulinegyedére a Zöld Pardonnal és az A38-as hajóval, ám a legmarkánsabb építményei az Elte új építésű tömbjei, no meg persze a jó öreg Műegyetem.

A név eredete nem tisztázott. Akadnak akik a lágy talajára, mások a német Leutenant szóra vezetik vissza.

A Duna szabályozása kapcsán a 19. század második felében kialakult itt egy tó, amelyet a József Nádor Műszaki Egyetem építésekor feltöltöttek. A Műegyetem legnagyobb, központi épülete 1909-ben épült Hauszmann Alajos tervei alapján. A Lágymányosi lakótelep 1956-1964 között épült több ütemben. Önálló városrészként való elismerésére 1990-ben került sor. Neve ellenére a Lágymányosi-öböl és így értelemszerűen a Kopaszi-gát sem tartozik ehhez a városrészhez.

Madárhegy

Klassz panorámás, mindenfele teraszos, és ez nem marketingrizsa

220 négyzetméteres luxuskecó madárhyegyi négylakásos társasházban 109 millióért lehet akár a tiéd.

A XI. kerület nyugati szélének egy újabb potenciális ingatlanbumm-haszonélvezője. A környék 1847-ben, Döbrentei Gábor (Kazinczy egyik levelezőtársa, többek között szintén nyelvújító akadémista) kezdeményezésére az addigi Starentanz (Seregélyes) helyett kapta ezt a nevet. A területet csak 2006 után kezdték beépíteni kis és közepes méretű társasházakkal, addig jóformán lakatlan volt. Éspedig olyannyira, hogy a 2001-es népszámlálási adatok szerint még mindösszesen 22 állandó lakosa volt!

Pösingermajor

Ultramodern villaparkban 4 szobás 111 négyzetméteres

meg persze terasz, meg minden ami kell, 77,6 millióért. Még ne menj ki megnézni a kész kéglit, csak a panorámát, mert 2016 tavaszára várható az építkezés befejezése.

A Kakukkhegyi erdősortól kezdődően Budapest határától – Irhás árok – Törökbálinti útig terjedő városrész a XI. kerület nyugati szélén. A terület arról a majorról kapta a nevét, amelyet Bösinger (Pösinger) Ferenc Ignác gyógyszerész, polgármester létesített itt a XVIII. században a Kakukk-hegy déli lejtőjén.

Sashegy

Az egész főváros egyik legpuccosabb városrésze. Hasonlóan, mint a Margitsziget, földrajzi fogalomként (és nem városrészként) már más helyesírással, Sas-hegyként írandó. És ha már puccos városrész, akkor teljesen logikus, hogy átlóg a XI. kerületből a XII.-be. Ami az árakat illeti, a Sashegyet beelőzte néhány feltörekvő városrész a környékről.

Elnevezésére vonatkozóan Hanusz István „Hazai történetünk állatregéiről” című, a XIX. század közepén megjelent kötetében arról ír, hogy azért kapta a nevét, mert 1686-ban, Buda visszafoglalásakor sasok röpültek erről a hegyről fel. A sokáig keringő legenda ellenére a hegy elnevezése sokkal prózaibb okokra vezethető vissza.

A neve eredetileg még Mátyás király korában Nemes-hegy volt, mert ezen a vidéken húzódtak a nemes urak szőlő-birtokai, míg a polgárság szőlőskertjei a szomszédos Polgár-hegyen terültek el. A két szőlőhegyet a budai német polgárság így is nevezte Adelsbergnek azaz Nemes-hegynek, és Burgerbergnek, vagyis Polgárhegynek. Az 1830-as évektől datálhatóan a már korábban is emlegetett Döbrentei Gábor és baráti társasága igyekezett a budai német helyneveket visszamagyarosítani. A visszamagyarosítás során az 1847-ben tartott dűlőkeresztelő alkalmával két helynevet tévesen tükör-fordítottak, amik közül az egyik a Sashegy, míg a másik Zugliget volt. Úgy tartják, hogy a német Adelsberg helyett az erős akcentussal beszélő budai sváboktól az előbbihez igen hasonló hangzású Adlersberg megnevezését vették alapul Döbrenteiék és így lett a Nemes-hegy elnevezés helyett a német tükörfordításából Adlerberg, azaz Sashegy.

Sasad

Egy kész, azonnal költözhető

ingatlan az off-plan-tengerben szinte ritkaság! Kétszintes, 165 négyzetméteres lakás egy négylakásos sasadi társasházban, 59,9 millióért.

A városrész egy középkori falu nevét viseli, amely ma már pontosan meg nem állapítható helyen, errefelé terült el. Egy része később királyi birtok volt, míg a másik a Nána-Beszer nembéli Berki nemzetségé.

A török idő után Burgersbergnek nevezték. 1847-ben a dűlőkeresztelő során kapta a mai nevét. A kiterjedt szőlőbirtokokat a filoxéra pusztította el az 1880-as években. Ezután a területet újraparcellázták.

Szentimreváros

Kosztolányin a Feneketlen tóra néző

kétszobás, polgári lakás 34 millióért.

Némiképp kakukktojás bajnokságunk mostani körében a nyugati végek ideális, alvóvárosias lakóövezeteinek otthont adó városrészeihez képest, mert itt olyan – klasszikus, városközpontszerű gócpontok – is találhatók, mint a Móricz Zsigmond Körtér és a Kosztolányi tér feneketlen tóstól.

Az 1930-ban törvénnyel létrehozott, 1934-től működő XI. kerület egésze 1950-ig a Szentimreváros nevet viselte. A ciszterci rend által fenntartott plébániatemplom és a szomszédos gimnázium szintén Szent Imre nevét vette fel. A Fővárosi Közgyűlés 2007-ben elfogadta a régi/új új városrésznevet.

A mai Újbuda addig jobbára mezőgazdasági jellegű területén a szentimrevárosi részen indult meg a városiasodás, különösen a Ferenc József, vagyis a mai Szabadság híd megépülését követően, nagyjából a Gellért tér és a Körtér közti szakaszon. A Bartók Béla (korábban Horthy Miklós) út legendásan sokáig zötykölte a 7-es buszon utazókat a kockakőborításával. A baráti társaságunkban

azt hittük, hogy előbb jár ember a Marson, mintsem, hogy leaszfaltozzák,

de tévedtünk. A legújabb kor vívmánya, hogy a Bartók Béla úti kávézók és egyéb szórakozóhelyek Újbuda egyféle vigalmi negyedeként funkcionálnak.

Spanyolrét

Izgalmasnak tűnő újépítésű kecó

a Spanyolréten, dupla terasszal 54 millióért.

Apró városrész a Törökbálinti út Budapest határától - Rupphegyi út - Budaörsi út egy része által határolt területen. Az addigi német Spaniolwiese a XIX. század közepi magyarítás alkalmával kapta ezt a nevet. Korábban csupán néhány hétvégi ház állt itt, nemrég vált izgalmas terepévé az ingatlanfejlesztéseknek.

Most pedig egy kicsit részletesebben is ragozzuk a helyi ingatlanos trendeket:

Újbuda ingatlanárai nem csillagászatiak, mégis a 265 ezer forintos négyzetméterárával a drágább Budapesti kerületek közé tartozik.

A Budaörsi út az újbudai árakat is kettészeli,

az út északi részén fekvő városrészek átlag négyzetméterárai 3-assal kezdődnek, a déli részén meg még a 2-es a jellemző, de hogy ez a fogalomzavar érthetővé váljon, nézzük pontosan az árakat.

A városrészek értékesítési árait a képre kattintva meg lehet  nézni.

A Budaörsi út által határolt északi, hegyvidéki részen a legdrágább városrész címet Pösingermajor nyeri el a maga 374 ezer forintos átlagárával. A közeli szomszédságban tanyázó Hosszúréten valamivel olcsóbban, 358 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlanhoz jutni. Sasadon, Spanyolréten, Madárhegyen, a XII. kerületi Sashegyen meg minden bizonnyal összebeszéltek az vevők, mert szinte hajszálpontosan megegyező 333 ezer forint az átlagáron vették meg az eladó ingatlanokat 2014-ben.

A kínálati árakban már borul ez az egység, Madárhegy és Spanyolrét kihúz a körből, a városrészek eladói tartják legmagasabban az ingatlanárakat. Ezekben a városrészekben 500 ezer forintos átlagáron válogathatunk az eladó ingatlanok közül, miközben Sasad vagy Sashegy 80 ezer forinttal olcsóbban kínálja ugyanazt.

Gazdagrét a nevével az egyszeri, vidékről jött keményen dolgozó kisembert össze is zavarhatja, ha nem a Szomszédokon szocializálódott,

hiszen ebben a körben a 232 ezer forintos átlagárával a legolcsóbb városrész címet nyeri el.

Persze nem érdemtelenül, hiszen a szocializmus építészeti remekművének számító a lakótelepi lakásokhoz olcsóbban lehet hozzájutni nem csak a statisztika, hanem a tapasztalatok szerint is. Aki kedveli ezt a miliőt, annak érdemes kutakodni a gazdagréti ingatlankínálatban.

A Budaörsi út déli oldalán a 260 ezres átlagár a jellemző, aki tehát kevesebbet szán a vágyott ingatlanra és Újbuda a célterület, annak ezt ajánljuk. Itt a legdrágább Szentimreváros 265 ezer forintos négyzetméterárral, Kelenföld és Lágymányos pedig szorosan követi, 259 illetve 257 ezer forintos áraival.

Budapest határán fekvő Kőérberek 250 ezer forinttal hozza a második legolcsóbb városrész címet, de a szomszédos Kamaraerdő hatalmas meglepetéssel a befutó, 423 ezer forintos átlagára valószínű, hogy egy-egy adásvételnek köszönhető.

Az aktuális kínálatot a legfrissebb eladó ingatlanok között találod, a kínálati átlagárakról pedig a térkép nyújthat segítséget.

Bűnözés

Bűnözéssel leginkább fertőzött rész Újbuda belső része, Lágymányos és Szentimreváros, itt követték el a legtöbb bűnesetet 2014-ben. A bűnözési térképen két gócpont tűnik ki, egyik a Móricz-Zsigmond körtér, a másik a Kelenföldi vasútállomás, ezek klasszikus értelemben vett csomópontjai a kerületnek, naponta több százezer ember is megfordul itt, nem csoda, hogy néha-néha összetűzésbe is kerülnek. A Móricz-Zsigmond körtéren 425 bűnesetet regisztráltak a rend őrei 2014-ben, de csomópontokat össze kötő utak így a Bartók Béla út, a Fehérvári út, a Bocskai út is pirosban pompáznak kilométerenként található is 100-as felirat, és nem a megengedett sebesség ennyi, hanem a regisztrált bűnesetek száma, jó tehát vigyázni ezeken a környékeken.

A konkrét bűnesetek megtekintéséhez kattints a képre.

A drágább, északabbra elhelyezkedő városrészekben a bűnözés is csekélyebb, ez is felhajthatja az ingatlanok árait. Gazdagrét fertőzöttebb valamivel, ide 170 bűneset jutott 2014-ben, a többi városrész lényegesen kevesebb bűnözési teherrel bír, nyugodtabb, csendesebb része ez a városnak.

Ebben az összevetésben tehát a északabbra fekvő városrészek, Spanyolrét, Sashegy, Sasd, Madárhegy, Pösingermajor, Hosszúrét nyernek az alacsony bűneset számmal, miközben Kelenföld, Lágymányos, Szentimreváros az ezer éves bűnesetszámot is meghaladó statisztikával jóval alul maradnak.

Vegyes kép

A zöld közterületek arányát tekintve, van itt 34%-os arányú Kőérberek, 20-30%-os aránnyal Sashegy, Hosszúrét és Őrmező, 5%-os Szentimreváros és 2%-os Lágymányos, meg zöld közterületekben szerény Kelenföld vagy Gazdagrét. Nem tudnék most tanácsot adni a gyermekes, vagy házi kedvences ingatlant keresőknek, hogy melyik városrészt válasszák, Újbuda belső része kevésbé zöld, de a Pesti belvároshoz képest itt is több fával, fűvel lehet találkozni.

Garázsárakra a 2,3 milliós ár a jellemző, ez a budapesti átlagnak megfelelő, a Belvárosnál jóval olcsóbbak a garázsok, sok a külterületi parkoló is viszont parkolóházakból meglehetősen szegényes a környék, ezért érdemes lehet szánni egy saját garázsra, a garázsáras térképen pedig alaposabban meg lehet vizsgálni az árakat.

A játék szabályait és a pillanatnyi állást ezen a linken lehet megnézni – azzal a továbbfejlesztéssel, hogy most már sokkal egyszerűbb szavazni–, és persze ebben a körben is tudtok szavazni!

Melyik a kedvenc városrészed?

  • 143
    Gazdagrét
  • 122
    Kelenföld
  • 102
    Szentimreváros
  • 77
    Lágymányos
  • 62
    Sashegy
  • 62
    Sasad
  • 40
    Infopark
  • 20
    Kamaraerdő
  • 18
    Madárhegy
  • 15
    Kőérberek
  • 9
    Pösingermajor
  • 9
    Spanyolrét
  • 5
    Hosszúrét

Bejött a papírfprma. A győztes (Kelenföld előtt viszonylag szoros küzdelemben): Gazdagrét!



Rovatok