Az 1900-1901-es Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 26 oldalon át sorolja az egyesületeket és köröket: volt például a házfelügyelőknek, a névmagyarosítóknak, a fatermelő és fakereskedő hivatalnokoknak, az artistáknak, minden egyetem tanuló ifjúságának, a targoncásoknak, a hordároknak, a fürdőszolgáknak, a gazdaasszonyoknak és az éhező iskolásoknak, a hadastyánoknak, meg a negyvennyolcas honvédeknek. Az egyesületek fénykora volt ez, kis túlzással élve minden fővárosi lakos tagja lehetett egynek, hiszen a tevékenységi körök az élet minden területét lefedték. 

De nem sokan lehettek olyanok, mint Gmelin Ottó, akinek legalább öt tagsági könyv lapult a fiókjában. Az idei Budapest 100 kapcsán, melynek témája kivételesen nem egy korszak, hanem az egész Nagykörút, most egy ízig-vérig körúti embert mutatunk be, akinek egyesületeiből kirajzolódik az egész századelős Pest polgári élete.

Gmelin Ottó, a Budapesti Sportclub háznagya

Az 1887-ben alakult Budapesti Sportklub (BSC) versenyek rendezését tűzték célul, de ugyanilyen fontosak voltak saját szervezésű társasági eseményei, melyekkel külön vigalmi bizottság foglalkozott. Nem volt zárt klub, vendégeket is szívesen láttak az egyleti szüreti mulatságokon, felolvasásokon.

A BSC két pályát használt. A házi versenyeket – benne kerékpárverseny, súlydobás távolba, angol mérföldes síkfutás, magasugrás, távolugrás – a Csömöri úton tartották. A nemzetközi atlétikai versenyt pedig a Lehel utcai pályájukon rendezték 1902-ben.

A Városligetben megrendezett első nagy métája (labdajáték) példaként állíttatott a fővárosi puhányoknak a Vadász- és Versenylapban:

reméljük, hogy a kávéházi élettől lesápadt ifjúságunk tömegesen utánozandja e derék egylet szabad ég alatti egészséges labdajátékait.

Nagyjából 1902 táján a BSC elveszthette lendületét, és csendben kimúlt.

Gmelin Ottó, Hunnia Magyar Bicycle Club választmányi tagja és cluborvosa

A klub 1891-ben alakult, akkoriban, amikor a kerékpározás épp kezdett divatba jönni Pesten. Egyleti helyisége előbb a Nagydiófa utca 17-ben volt, majd az Andrássy út 51-ben. Elnöke Bláthy Ottó Titus, a feltaláló volt. A HMBC megalakulásától kezdve a hírlapok „Rövid hírek” és „Kerékpársport” rovatainak állandó szereplője volt a programjaival. Itt adták hírül, hogy a hétvégén éppen hová szerveznek társas kirándulást, a leggyakoribb úti cél Piliscsaba és Vörösvár, Soroksár, Visegrád, Cinkota, Piliscsabán át Esztergom és Haraszti volt.

Az indulási helyek pedig körképet adnak a budapesti kávéházakról: az Abazzia kávéház, a Vanek-féle kávéház, Bátory kávéház, a Nicoletti kávéház elől indul a vasparipás csapat. Vendégeket szívesen láttak, de csakis „sportszerű ruhában.”

Az egyesület komolyságát mutatja, hogy pár évig „Hunnia” néven hivatalos közlönyt is sikerült kiadnia – havonta kétszer!

A HMBC országos kerékpárversenyeket is szervezett, 1893-ban az ügetőn, 1899-ben a millenniumi versenypályán. Majd a fővárostól bérelt 6000 négyszögöl területet versenypálya céljaira a Népligetben, ahol saját pálya építését tervezték. De a gazdasági válság és a tagok megfogyatkozása miatt erre már nem került sor.

A klub fényes báljain a tagok bizonyíthatták, hogy ugyanoly jó táncosok, mint kerékpározók. Egy részük frakkban, más részük a HMBC hivatalos egyenruhájában fogadta a vendégeket, vagyis „azon szép hölgysereget, mely őszkor és tavasszal a bicyklisták versenyeinek is állandó vendége.” Az egyik egyleti bálon különleges táncrendet kaptak emlékül a hölgyek: pajzs alakút, melyre miniatűr bicikli volt erősítve. Az 1894-es farsangi bálon pedig saját zenedarabja született a HMBC-nak: a Hunnia-keringő, melyet D'Amant Leó írt és „a közönségnek nagyon tetszett ez a szép walzer, erősen megújráztatta, és Sélly Lajos kitűnő zenekarának tagjai bizony belefáradhattak gyakori eljátszásába.” 

A HMBC nem akart lemaradni Ferenc József koronázásának jubileumáról sem, melyet 1892-ben díszmenetekkel és kivilágítással ünnepeltek Budapesten. A klub a városligeti nagy szökőkút körül dísz-kerékpárversenyt tervezett, mely „a következő 5 számból áll: megnyitó verseny, lassú kerékpár verseny, nagy jubileumi verseny, kerékpárverseny a Hunnia hölgyeinek díjáért, s végül gyermekverseny. A versenyt kellemetlen időben is megtartják.” 

És hogy mennyire volt erős „az egyesületi összetartás érzete”? Annyi biztos, hogy Gmelin Ottó mindkét feleségét HMBC-tagok lányai közül választotta.

Gmelin Ottó, az Első Budapesti Tekézőkör elnöke

1898-tól saját egyesületét elnökölte Gmelin Ottó, ez volt az Első Budapesti Tekézőkör. A körnek saját egyesületi helysége volt, természetesen hol máshol, mint egy vendéglőben: a Hruska János-félében, a Dalnok (ma Székely Bertalan) és a Kmety utca sarkán. Itt tartották rendezvényeiket, például egy társasvacsorával összekötött bolondestét, ahol „nagyszámú közönség volt jelen, amely hajnalig mulatott. A négyest 30 pár táncolta.” 1902-ben átköltöztek az Esterházy (ma Puskin) utca 4-be, melyről nem is olyan rég esett szó az Urbanistán. A tekézők 1907-ben hagyták magukról az utolsó nyomot.

A Hruska-vendéglő a tekézők költözése után sem maradt egylet nélkül, legalábbis a Kakas Márton élclapban 1909-ben ez a vicc szerepel:

– A Hruska János vendéglőjében ma este kilenckor már egy harapást sem lehetett kapni.

– Hogy lehet az?

– Úgy, hogy a mértékletességi egylet ma este ott vacsorázott.

Gmelin Ottó, a Csobánkai Szépészeti Egyesület alelnöke

1901-ben Gmelin Ottó is részt vett a szépészeti egyesület megalakításában, melyben Martin Sándor elnök mellett az alelnöki tisztet látta el. Az egyesület célja Csobánka vidékének ismertetése, sétautak építése volt, hisz ez a környék az 1880-as évektől kedvelt kiránduló helye volt a fővárosi közönségnek. Ahogy a a Turisták Lapja írja:

„regényes sziklás hegyek aljában, az erdő közvetlen szélén terül el e csinos tiszta falu, mely a pomázi vasúti állomásról gyalog 5/4, kocsin fél óra alatt érhető el. [...] A csobánkai vendéglős Pomáz és Csobánka közt rendes társaskocsi-járatokat tart fenn: e kocsik hétköznapokon négyszer, vasárnap minden vonathoz közlekednek.” 

A Csobánkához tartozó Szent Hubertus-nyaralótelepen a Gmelin családnak is volt nyaralója, mely két berendezett szobából és egy nyári konyhából állt. „Gyönyörű árnyas kert, fürdő, kitűnő víz. Gyönyörű vidék.” - hirdette dr. Gmelin, amikor 1911-ben eladásra kínálta a Budapesti Hírlapban.

1903-ban dr. Gmelin több fővárosi vadásszal együtt merész tervet dédelgetett, Csobánkán monumentális kápolnát akartak építtetni Szent Hubertnek, a vadászok védőszentjének tiszteletére. A kápolna tervét Modi Lajos műépítő készítette, az oltárképet Horváth Andor festőművész ígérte díjtalanul megfesteni.

A tervekre azonban még nem volt anyagi fedezet, ezért

„a szervezőbizottság fölkéri az ország vadászait, hogy az első vadász-kápolnára adakozzanak, mert még csak felerésze van meg a költségnek. A szép célra szóló adományokat erre a címre kell küldeni: Gmelin Ottó dr, Budapest, József körút 41. szám.” 

A kápolna végül megépült és ma is áll.

Gmelin Ottó, a Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesületének fogorvosa

A Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesületét a fővárosi főrangú társaság indította 1898-ban, Batthyány Lajos gróf elnökletével, magának királynak a védnöksége alatt. A szakmai hátteret Korányi Frigyes biztosította, „célja a szegény sorsú tüdőbetegek ingyenes gyógykezelése az e végből fölállítandó szanatóriumokban” volt.  Dr. Gmelin pedig „a nemes célra való tekintetből ingyen végezte a fogászati teendőket.” Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 1909-ben

a Pro ecclesia et pontifice-rendjelet, más néven a becsületkeresztet.

Szerzőnk a Budapest100 önkéntese. A fotókért és kiegészítésekért köszönet Gmelin Zsoltnak.

Még többet szeretnél megtudni Budapest múltjáról? Kövesd az  Urbanistát a Facebookon !