Index Vakbarát Hírportál

Menő budafoki piac és cuki kőbányai óvoda Budapest legjobbja

Átadták a BÉK 2016-os nívódíjait

14 kossuth ter
2016.10.03. 20:28

Ma* van az építészet világnapja, ebből az alkalomból adta át nívódíjait a Budapesti Építész Kamara. Elég sok építészeti elismerés van, de ez a szó legszorosabb értelmében hiánypótló: azért találták ki tavaly, hogy pótolják vele a 2010-ben megszűnt fővárosi nívódíjat. A célja, hogy reklámozza a budapesti kortárs építészetet, amire tényleg rá is fér a reklám. Mert vannak ám jó alkotások, csak nem nagyon kapnak túl nagy figyelmet. Na meg az igazat megvallva, azért túl sok nincs belőlük - legalábbis az alábbi számok erre utalnak.

A zsűri

Benczúr László (elnök), Balázs Mihály egyetemi tanár, Hőnich Richárd DLA, Lévai Tamás, Masznyik Csaba, Somogyi Krisztina és Winkler Barnabás DLA. Az előzsűri munkájában Vincze László DLA is részt vállalt. 

Tavaly összesen 49 pályaműből választhatott a zsűri, idén már csak 21-ből. Pedig nem is volt muszáj igazán friss házzal indulni, elég ha az elmúlt öt évben épült. Sőt. A pályaművek jó része nem is ház volt a szó szigorúan vett értelmében, több tájépítészeti alkotás is szerepelt a versenyben. 

Ezek közül választotta ki a zsűri "az előremutató izgalmas felvetéseket", a "városképet formáló épületek". Összesen öt munka kapta meg a nívódíjat – rangsorolás nélkül –, kettő pedig elismerésben részesült. Volt közöttük több éve átadott jól ismert létesítmény, és olyan is, ami egészen friss és egészen ismeretlen – természetesen az utóbbiaknak örültem legjobban.

Budafoki Szomszédok Piaca

1221 Budapest, Játék utca 2-12.

Már az ilyen díjazottakért érdemes díjat alapítani. Ugyanis a külső kerületek méltatlanul kevés figyelmet kapnak, amikor városfejlesztésről vagy építészetről van szó, és egy-egy ilyen jól sikerült alkotás felkeltheti az érdeklődést irántuk. Egy olyan házról van szó, amely a zsűri elmondása szerint jóval kisebb a valóságban, mint amilyennek a fényképeken látszik - ami az ilyen kisvárosias, kevert környezetben kifejezetten előnyös. Izgalmas az átriumos szerkesztés, ráadásul az épület egy új településközpont magja lehet: az előtte levő teret is életre keltheti a kis templommal. A tervekről és az építésről az Építészfórumon találtok többet, a kész épületről pedig a kivitelező Laterex oldalán vannak képek.

Vezető tervező: Kertész András Tibor DLA / Avant-Garde Építész Stúdió Kft.  Építész tervezők: Juhász Kristóf, Klopp András, Gál Róbert

100 lakásos passzív társasház

1135 Budapest, Jász utca 91.

Angyalföld büszkeségéről, az ország legnagyobb passzív társasházáról bővebben is írtunk két éve, amikor a bokrétaünnepséget tartották. Azóta elkészült és nagyon klassz lett. Látszólag minden dizájnos elemét az energiatudatosság határozta meg (például különálló lépcsőház és gang), és ha az építészek ezt követik, akkor egyszerűen ilyen ház kerül ki a kezük alól. Ez persze csak annyiban igaz, mint hogy a szobrásznak meg kell látnia a szobrot a kőben, aztán csak elég lehántani a fölösleget. Szóval egy passziv ház önmagától még nem néz ki jól, ahhoz azért tenni is kell valamit. Nagy Csabáék amúgy azóta villantottak még egy passzív épületet a kerületben, ami még menőbben néz ki, jövőre egész biztos kijár egy nívódíj a Meséskert Óvodának is.

Vezető tervező: Nagy Csaba /Archikon. Építész tervezők: Pólus Károly, Kiss Tamás, Déri Dániel, Várhidi Bence

Kossuth Lajos tér rekonstrukciója, Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont és mélygarázs 

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

A Kossut tér átalakulását végigkövettük az Urbanistán, az átadáskor pedig egy Nagyképpel mutattuk be a végeredményt. Mindenképpen kivételes alkotásról van szó, mely az elmúlt évek építészeti/tájépítészeti munkái közül az egyik legfontosabb. Nem csak a tervek és a kivitelezés színvonala miatt (ezekért elég sokszor lelkesedtünk már), hanem a feszes tempó miatt is. Mint arra Tima Zoltán felhívta a figyelmet a díjátadón, a fehér papírtól az átadásig kevesebb mint két év telt el. Ezt az ütemezést csak nagyon jól szervezett, fegyelmezett csapattal lehetett tartani.

Vezető tervező: Tima Zoltán / Középülettervező Zrt. Társtervezők: Mohácsi Sándor / S-73 Kft. Építész tervezők: Németh Tamás, Mélykúti-Papp Dóra, Molnár J Tibor, Ráti Orsolya, Szabó Máté, Tölgyesi Kaplony

Corvin Corner Irodaház

1082 Budapest, Futó utca 31-33.

A Corvin Corner kicsit a kompromisszumok alakították ilyenre, ám a végeredmény nem véletlenül kapott nívódíjat. A beruházó Futureal képviselője azt hangsúlyozta ki, hogy a válság szülötte, ezért kellett minden szempontból a hatékonyságra törekedni. A zsűri arra emlékeztetett, hogy mivel a Corvin Pláza mindent kiszippantott a környező utcák alsó szintjéről, új funkciót kellett találni a földszintnek - ugyanakkor szerintük is jól egyensúlyoztak a tervezők a beruházói igények és az építészeti igényesség közt. Mártonffy Miklós, budapesti főépítész pedig azt emelte ki, hogy a Corvin-negyed többi épületével szemben ez legalább illeszkedik a város szövetébe. A Corvin-negyedért én sem lelkesedem, de attól eltérően ez a ház tényleg nem néz ki rosszul a fotók alapján. És ami fontos: ez az egyetlen nagyberuházás a nívódíjasok közt, ami nem állami vagy önkormányzati megrendelésre készült. És azért az ilyet meg kell becsülni.

Vezető tervező: Szász László /Stúdió’100 Építészeti Kft.  Társtervezők: Vannay Miklós, Mórocz Balázs, Dombóvári János

                                                                                                  

Idesüss Óvoda és Bölcsőde

1108 Budapest, Sütöde utca 4.

Egészen különleges alkotás ez az óvoda. Leginkább azért mert egy meglevő épületet hasznosít újra, de nem valami műemlék újjáélesztéséről van szó, hanem egy lakótelepi típusintézményről. A két tervező a Magdolna negyedben kikísérletezett "vágygyűjtés" módszerével dolgozott, amihez az kellett, hogy végig együttműködjön a megrendelővel, a Gyermekkor Alapítvánnyal. Ez a díjátadó tanúsága szerint egészen barátsággá mélyült menet közben. A végeredmény egy minden elemében aprólékosan kidolgozott, szeretetre méltó ovi lett, a zsűri szerint pedig ez a legfontosabb egy óvoda esetében is. Szerintem is.

Tervezők: Borsos Melinda, Dimitrijevic Tijana / MicroArchitects

***

Ők öten voltak tehát a Budapesti Építész Kamara nívódíjasai 2016-ban. Két további pályamű érdemelt oklevelet. Róluk viszonylag kevés szó esett (leginkább annyit hangsúlyozott a zsűri, hogy családi házat tervezni nehezebb, mint egy irodaházat), de szerintem legalább olyan fontosak, mint a fentiek. Igaz, Budapest arculatát kevésbé befolyásolja egy kertvárosi utcácskában eldugott villa, mint egy hatalmas köztér vagy bevásárló központ, de ha azt nézzük, hogy hány családi ház van a fővárosban, akkor mindjárt más a jelentősége. Jó lenne, ha a családiház-építtetőknek is számítana az építészeti minőség - ahogy ennél a két villának a tervezőjénél -, egyből jobb hely lenne Budapest!

Ordas utca villaépület

1121 Budapest, Ordas utca 

Vezető tervezők: Vonnák János, Vonnák Katalin. Építész tervezők : V. Tanos Márta, Horváth Péter, D. Kriszt Irén

Hűvösvölgyi Villa

1021 Budapest, Völgy utca 

Az épületről bővebben az Octogon írtVezető tervező: Taraczky Dániel. Társtervezők: Rimaszombati Erika, Mangel-Hóbor Eszter, Sályi Eszter

*Igazatok van, az építészet világnapja csütörtökön, 6-án van, ettől függetlenül mindenki hétfőn ünnepelt, s a kamara is ezen a napon adta át a díjakat. 

A borítóképen a Kossuth téri Látogatóközpont (fotó: Bujnovszky Tamás /Budapesti Építész Kamara). A nyertesek méltatását, és az összes pályaművet megtaláljátok a kamara honlapján, vagy a Fugában a falakra akasztva október 16-ig. Aki pedig többet olvasna Budapest építészetéről, kövesse az Urbanistát a Facebookon!



Rovatok