„Előre eldöntöttnek néz ki” – vélik a csepeli tiltakozók.
Azért bocsátották el, mert a nyomás ellenére nem mondott le képviselői mandátumáról.
A menesztett óvónő nem mond le mandátumáról, az ügyben nyomozás indult.
Egy határidő lejár, egy elindul.
2024. december 20., 17:42
2024. december 16., 16:34
A frakcióvezető szerint fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
Az intézmény vezetése nem tudta, hogy életveszélyesen lett felszerelve a fűtőtest.
2024. november 26., 17:39
Az ellenzéki képviselők nem értenek egyet a döntéssel.
A veszélyekről tájékoztatták a szülőket.
Óvatosan jelezték, ne ide próbálják beíratni a gyerekeket.
2024. szeptember 23., 18:16
A jelenetről felvételt is készült.
2024. szeptember 20., 12:05
Az Átlátszó szerint az egyik intézményben 3-4 gyerek lézengett.
2024. szeptember 10., 16:55
Megérkeztek az adatok.
2024. augusztus 28., 18:08
Barbárnak és embertelennek minősítette a kormányhivatal döntését.
2024. augusztus 27., 21:05
Az alapító a kormányt hibáztatja.
2024. augusztus 21., 14:45
A digitális nevelést nem lehet elég korán elkezdeni.
A polgármester a ciklusa végéig, októberig bízta meg az óvoda vezetésével az igazgatót.
Hamarosan az iskolapadba is beülhet.
Hamarosan az óvodába is megérkezik a Kréta, ami újabb kihívásokat hoz magával.
A fenyegetőző férfi ellen zaklatás miatt indult eljárás.
Eddig ismeretlen részleteket osztott meg a gyerekkoráról.
Állítólag szájon vágatta a gyerekeket, vagy szekrénybe zárta őket.
A főegyházmegye is beszáll a finanszírozásba.
Fontos részleteket közölt az Oktatási Hivatal.
A gazdagréti óvoda vezetőjének ügyében írt a politikus.
Könnyen lehet, hogy olyan ember kerülne vissza az újbudai intézmény élére, aki tudott a
bűncselekményekről.
Nem mindenkinek jött be a Budapesthez közeli élet.
Az igazgatónő szerint csak le akarják járatni.
Felfüggesztették az intézmény vezetőjét is.
Egy mentőorvos kikérdezte az óvodásokat is.
A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A történteket az intézmény ablakából is látták.
Egy gyermek a toxikológiára került, az esetet vizsgálják.
Egy répadarab miatt bénultak le egy hároméves kisfiú végtagjai, aki értelmileg is súlyosan sérült.
A pedagógus megúszta egy figyelmeztetéssel.
Január 18. a határidő.
Egy évig nem jártak óvodába a gyermekei.
2023. december 16., 06:36
Sokan azt hitték, csattanó maszlag.
Miként lett klasszikus sztár a tarhonyás húsból.
Volt, ahol az elektromos kapcsolóból is folyt a víz.
Négy nő kegyetlen kivégzése miatt ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre.
A sok bizonytalanság felemésztette az érzelmi tartalékokat.
Hatalmas mosollyal köszöntötte a rá váró rendőrt.
2023. szeptember 22., 10:51
Az iskolába lépés előtti évek életünk leginkább személyiségformáló évei.
2023. szeptember 19., 07:08
„Vegyük vissza a szivárvány értékét” – fogalmazott a nemrég Kirill pátriárka által kitüntetett Soltész Miklós.
2023. szeptember 15., 20:30
A bölcsődei férőhelyek száma 62 ezerre nőtt, és sok óvodát is felújítottak.
2023. szeptember 10., 06:12
Már ősszel várható, hogy megkezdődik egy ötvenmillió forint értékű beruházás.
2023. szeptember 7., 19:12
A tököli börtön elítéltjei bűncselekményeik jóvátételeként végezték a munkálatokat.
2023. szeptember 7., 14:09
Az intézményvezetés továbbra is alkalmazza.
Egyre többen készülnek pályaváltásra.
Ez az összeg, szinte fillérre pontosan a minimálbér felét jelenti.
Nem véletlenül őket szemelik ki: az ő meggyilkolásukkal okozzák a legnagyobb fájdalmat.
Összesen hat ember halt meg a támadásban.
Virág élete és egy napja képekben.
A gyerekek szülei az elvonási tünetek jelei után fordultak a hatóságokhoz.
Jöhetnek az öt- és kétéves óvodainevelő-képzések a szakiskolákban, valamint technikumokban.
Egy súlyos mulasztás miatt történhetett meg a baj.
Egyre több gyermeket érint, nagyon fontos a megelőzés.
Volt olyan, akit azért bántott, mert nem kért főzeléket.