Ha azt hallja az átlag budapesti polgár, hogy valahol parkrekonstrukció lesz, és a történetben ráadásul egy múzeum is van, akkor egyből egy kiadós tarvágás ugrik be neki, egy kis ingatlanfejlesztéssel megspékelve. Pedig lehet területbeépítés nélkül is helyrerakni egy zöldfelületet: ha minden jól megy, ez fog történni hamarosan a Magyar Nemzeti Múzeum kertjével.

Nemrég eredményt hirdettek az ötletpályázaton, ahol tájépítészek mutathatták meg, mit is kezdenének a több mint százötven éves parkkal. A kiírásban egyszerre volt elvárás a rehabilitáció és a fejlesztés. A pályázatot a TÉR-TEAM csapata nyerte meg Szabó Gábor és Szende András vezetésével, velük ültünk le beszélgetni. Bár a főtéma persze a kertterv volt, érintettünk egy csomó olyan területet is, amely állandóan közszájon forog, ha nagyvárosi kertészetről van szó. 

Kezdjük az elején: miért kell egy parkot újratervezni? Miért nem elég egyszerűen karban tartani?

Szabó Gábor: Mert a kert nem egy ház. Egy épület pusztulhat, romolhat, de a lényege ugyanaz marad, nem nő, nem megy odébb. Egy kert egészen más. A saját életünkben talán észre sem vesszük a változást, úgy érezzük, hogy csak karban kell tartani, összesöpörni a leveleket, kijavítani a burkolathibákat, meg beüvegezni a kicsúzlizott lámpákat. De amit ma valamilyennek ismerünk, az nyolcvan év múlva egészen máshogy fog kinézni. A dolog ott kezd érdekessé válni, hogy mi a jelenben mégis ugyanúgy műemlékként tekintünk ezekre a kertekre, mint a régi házakra. Ugyanúgy értékesnek tartjuk az eredeti, történelmi kompozíciót, mint egy festménynél. Csakhogy a kertre nem elég vigyázni, attól még átalakul. Olyan, mintha a Mona Lisa orrára az egyik nap egy bibircsók nőne. Hogyan védem meg akkor az alkotást? Ha eltávolítom a bibircsókot, vagy ha otthagyom? Szóval, ha csak fenn akarom tartani az eredeti koncepciót, akkor is bele kell avatkoznom a fennálló rendbe. Ráadásul itt azóta megváltozott a kert funkciója is.

Miért, mi volt az eredeti funkciója?

Sz. G. A gyalogos megközelítés, rávezetés az épületre, mint a templomoknál, ahol mindig van egyfajta „lelki” felvezetés, előtér. Ez egy tipikus tájképi kert, ami a klasszicista épületet egészíti ki, akárcsak a főúri kastélyoknál, villáknál vagy középületeknél. Mára viszont a Múzeumkert közparkká vált, ami nagyon fontos a környéken élőknek, és nekünk ezt is figyelembe kell vennünk.

De amikor funkcióról beszélünk, akkor a múzeum tűzoltó meg logisztikai útvonalára is gondolunk, amik nem szerepelhettek az eredeti tervben. Ehhez jön még az is, hogy ma egészen mások az ökológiai adottságok, mint amilyenek százötven éve voltak. Úgy mondjuk, hogy a nagyvárosi környezet depresszív élőhely a növényeknek. Persze nem csak nekik, nem véletlenül nem itt élnek legtovább az emberek sem. Sok esetben más növényeket kell telepítenünk, mint az elődeinknek.

De hogyan lehet összeegyeztetni ezt a sok szempontot?

Sz. G. Muszáj bizonyos értékek között dönteni, egyeseket háttérbe szorítani, másokat kiemelni, mindezt persze emberi, valamint elődeink és a téma iránt érzett szakmai alázattal. Kár volt a belénk fektetett oktatási energia, ha nem vesszük figyelembe Pollack Mihály munkáját. Csinálhatunk persze valami kérészéletű, divatos parkot, bulvártervezést, de minek? Ez persze nem jelenti azt, hogy szolgaian le kell másolnunk az eredetit, inkább annak az elvét kell követni.

És milyen volt az eredeti alkotás?

Szende András: A kertet Petz Ármin, az Orczy-kert főkertésze tervezte, de az eredeti terv nem maradt fenn. Pár évvel későbbről viszont már van egy rajz, amin már ugyanaz az elrendezés látszik. Elsőre elég egyszerűnek tűnik, de valójában rengeteg finom részlet van benne.

Például sokaknak biztos fel sem tűnik, hogy mekkora szintkülönbség van a kert két oldala között. A terület a Kiskörúttól a Nagykörút felé lejt, vagyis a Nemzeti Múzeum építését azzal kezdték, hogy egy sík platót készítettek, és arra emelték az épületet. A Múzeum körútnál már egy szinten vagyunk a járdával, a Pollack Mihály térnél pedig fejmagasságban van a Múzeumkert. Ezt a platót szegélyezi az a kerítés, amit Ybl Miklós tervezett.

Miért volt szükség egyáltalán kerítésre?

Sz. G. Hogy ne sétáljanak be a marhák a mai Kálvin térről, ahol a vásárokat tartották. Legtöbbször a templomok körül sem csak dísznek van a kerítés: a főtéren állnak mindenhol, ahol a nagy vásárok is voltak. 1848-ban még nagy puszta közepén épült a Múzeum, aztán nagyon gyorsan a belváros közepére került. A parkot úgy alakították ki, hogy több irányból is rá lehessen látni az épületre – mondjuk a főhomlokzatra a Kálvin tér felől – úgy, hogy az harmóniában legyen a fákkal. Ugyanakkor a parknak is jól kellett kinéznie. A park külső útja a kerítés mellett azért is létesült, hogy nagyobbnak tűnjön a kert. Persze ezt az utat egy sövény választja el az utcáktól, hogy mégis zárt legyen; és lehetne sorolni a példákat, mennyi mindenre figyeltek az akkori tervben.

És mi a helyzet most? 

Sz. A. A pályázatunk abból indult ki, hogy csináltunk egy problémaleltárt a jelenlegi állapotról. A Múzeumkert egy része most parkolóként és hulladéklerakóként működik, ami teljesen abszurd. A körút felőli nyilvános vécé be van zárva, az őrbódékat raktárnak használják, és van egy nevetségesen klasszicizáló, funkciótlan pavilon, amelyik teljesen méltatlan a Múzeumhoz.

Rengeteg a hanyagságból, magról kelt fa és cserje, amelyek túlságosan árnyékolnak, és van, ahol a lépcső támfalát is teljesen kinyomják a gyökereik. Zavaró a sokféle burkolat, a sok elhanyagolt utcabútor, a szobrok elhelyezése sem a legmegfelelőbb mindenhol. A hátsó kis épület pedig – amely eredetileg kertészlak volt – többet érdemelne a mai elhanyagolt állapotánál.

Akkor vegyük sorra őket!

Sz. G. Azt közös minimumnak tekinthetjük, hogy az autóknak el kell tűnniük a Múzeumkertből – július 1-től nem is lehet itt parkolni. Ugyanígy magától értetődő, hogy egy korszerű kertművelésnél már nem kell a hulladékot helyben tartani, meg kell nyitni a lezárt vécét, az őrbódéknak pedig funkciót kell találni. Mi információs pontokat terveztünk ezekbe. Abból indultunk ki, hogy ha minden jól alakul, akkor a Pollack Mihály téren előbb-utóbb „kiszabadul” a három palota, a Festetics, az Esterházy és a Károlyi. Közöttük helyreállítják a zöldet, így egy ökológiailag is átjárható világ jöhet létre a parkok között. Többek közt ezért is fontos, hogy megnyissuk jobban hátul is a kertet. Emellett délről is terveztünk egy új bejáratot. Korábbi tervekben felmerült, hogy érdemes lenne a kerítést elbontani, vagy nagyobb szakaszon megszüntetni, de ezt elvetettük. Hátul mindenképp szükség van rá, hiszen nagy a szintkülönbség, az viszont nem értelmezhető, hogy egyes szakaszokon van, máshol nincs, hiszen akkor a kerítésfunkciója szűnik meg. Ráadásul egy nagyon igényes belső világ lesz itt, amit éjszakára nem árt, ha bezárnak, ahogy mondjuk a Károlyi-kertnél. 

Sz. A. Viszont a sorompókat, amik kifejezetten riasztóan hathatnak egy belépő vendégre, eltávolítjuk, helyettük süllyedő pollerek lesznek. Nem lesz sövény a Múzeum körút felől sem, ennyivel azért nyitottabbá válik a tér, ráadásul az épület előtt nagy zöld gyep lesz, ahol mindenki kiülhet, piknikezhet. Újraszervezzük a szoborösvényt, ami így egyfajta tanösvénnyé válhat – egyáltalán nem marketingértelemben –, és új világítást tervezünk. Többé-kevésbé visszaállítjuk az eredeti útszerkezetet, ismét világosabb, átláthatóbb lesz a park, és jelentős burkolt felületek megszüntetésével 5000 négyzetméterrel nő a zöldfelület.

Ez az a pont, ahol sok budapestiben felmerül a kérdés: akkor jön a favágás?

Sz. G. Lesznek fák, amiket ki kell vágni. A parkot évtizedeken keresztül nem gondozták megfelelően, nagyon sok fa nőtt föl, beárnyékolódott a terület. Ez nemcsak a képi élményt rontja azzal, hogy kitakarja az épületet, és komor hangulatot ad a kertnek, de a sűrűn növő fák egymástól sem tudnak fejlődni, és mindez növényélettani szempontból is káros. Vannak, akik ilyenkor rosszul értelmezett ökológiai szempontokra hivatkozva ellenkeznek, de az a helyzet, hogy egy világos, szellős, több korona- és cserjeszinttel rendelkező park sokkal fajgazdagabb, mint egy árnyékos. Szóval ökológiai értelemben is gazdagodni fog a kert. A fákat egyedileg kell megvizsgálni, és szakszerű diagnózis alapján dönteni a sorsukról, megtartásról, ápolásról.

Hány fáról van szó?

Sz. G. Ez még nem a pontos terv, csak az ötletpályázaton vagyunk túl. A parkban összesen mintegy háromszáz fa van, de ebben a legkisebbek és a gyomfák is bele számítanak. Nagyjából 180 idős fa van, amelyeket majd egyesével kell megvizsgálni, hogy egészségesek-e, milyen módon tarthatók meg, szakszerű ápolással, kezeléssel. Amelyik elérte a vágásérettséget, balesetveszélyes, attól meg kell válnunk. A kivágandó fák számát érdemi vizsgálatok nélkül tíz-tizenötre becsüljük. Van „magától felnőtt” fa amelyik gyökerével veszélyezteti az építményeket, vagy csak egyszerűen nem látszik tőle a ház. Ez megint egy értékegyeztetés, mi a fontosabb nekünk, egy rossz helyen álló, gyomfának minősülő bálványfa vagy az ország egyik legfontosabb műemléke. Ha a már említett Mona Lisa sarkába odaszövi a hálóját egy pók, akkor azt alighanem eltávolítják, pedig a pók is egy védelemre méltó élőlény. Jelentős mértékű beavatkozásra persze nem lenne szükség, ha állandóan művelnék a kertet. Egészen más, ha valaki hetente többször takarít, mintha az évtizedek óta felgyűlt koszt és szemetet kell „egy nap alatt” eltávolítani egy lakásból. Ráadásul itt komoly szakértelemre van szükség, ez nem olyan feladat, amit közmunkások végezhetnek. Olyan ez, mint egy komplikált fogászati beavatkozás. 

De legalább nem épül semmi a helyükre.

Sz. A. Nem, sőt a meglevő igénytelen pavilont is eltüntetné a terv. Hátul viszont van egy kertészház, amiben most a kerti szerszámokat tartják. Ez a szép klasszicizáló épület egyrészt a hátát mutatja most a Pollack Mihály térnek, másrészt aszimmetrikus, sosem készült el teljesen. Nem akartunk álságos építészeti formát létrehozni azzal, hogy befejezzük a be nem fejezett házat, de azért törekedtünk a szimmetriára. Így jött létre ez az ott is van, meg nincs is ott megoldás: a pincelejáró helyére egy fedett terasz kerül. Tökéletes vendéglátóhely és rendezvényhelyszín lesz, ráadásul ezen keresztül jobban megnyílhatna a kert ebbe az irányba is. 

Borítókép: Múzeumkertet ápoló kertész egy 1936-ban feladott képeslapon. Forrás: Hungaricana. Érdekelnek a városi parkok? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!