Az Iparművészeti Múzeum titkai

Pincétől a padlásig bejártuk a hamarosan évekre bezáró épületet

További Urbanista cikkek

Első és hosszú ideig utolsó alkalommal járta be az Urbanista pincétől a padlásig a szeptember 3-án több évre bezáró Iparművészeti Múzeumot, amely 25 milliárd forintos műemléki rekonstrukció és egy új szárny építése után, legkorábban 2021-ben nyílik meg ismét. Az Üllői úti épület nemcsak a múzeumot, hanem a Kinizsi utca felől a MOME műhelyeit is rejti. Az Iparművészeti Múzeum és az Iparművészeti Iskola évtizedek óta létezett már, amikor az Andrássy úti Régi Műcsarnok (ma a Képzőművészeti Egyetem épülete) eldugott zugaiból a fényes és e célra épített palotába költözött.

Fazekasstílus? Magyaros stílus? Úttörő architektúra vagy az építészet megcsúfolása? A magyar díszítőművészet több százéves hímzéseken, kazettás mennyezeteken megőrzött emlékeit és keleti hatásokat is felvonultató Iparműpalota megítélése születésétől fogva nagy viharokat kavart. Az ikonikus épület Lechner Ödön (1845-1914) és Pártos Gyula (1845-1916) tervei szerint készült 1893és 1896 között. Kihagyhatatlan Zsolnay Vilmos neve is, hiszen ő és Lechner „olyanok, mint Cseh Tamás és Bereményi Géza. Mindketten dolgoztak másokkal is, de azért leginkább kettejüket együtt szeretjük.” A jellegzetes zománcos fényű pirogránittal, vagyis égetett agyaggal borított homlokzat és tető nemcsak a környező bérházak jellegzetes malter, kő, téglafalazat-kombójából ragyog ki.Gyertek velünk az Iparműpalotába, ahol tulipánból a legeldugottabb lépcsőházba és a madaraknak is jut!

Lanternájától megfosztott kupolával és molinók mögé rejtett védőállványzattal várja rekonstrukcióját az Iparművészeti Múzeum. (Fotó: Bődey János / Index)

„Az előcsarnok egy valóságos kis díszterem, ahol a tervező diszkrét fantáziája pompás harmóniában van a fémfényű, előkelő eozin anyaggal; ez a kis előcsarnok a maga nemében páratlan alkotás, melyet messze földről jövők is meg fognak csodálni”– írta a Vasárnapi Ujság 1896-ban, a millenniumi ünnepégsorozat záróakkordjaként felavatott az épületről. Messze földről jövők talán igen, viszont Ferenc József legmagasabb uralkodói nemtetszését fejezte ki az előcsarnok díszítéséről: a vele szemléző cilinderes urak füle hallatára tojásrántottához hasonlította. (Fotó: Bődey János / Index)

Vízgyűjtő tartály az Iparműpalota pincéjében. A talajvízzel kezdettől fogva küzdöttek az építők, a Duna közelsége miatt szivattyúzni kellett. A hármas metró építése sem tett jót a csatornarendszernek, a falak azóta vizesednek. Műtárgyakat éppen ezért már régóta nem is tartanak itt, csak vitrineket. Az egyik pincezúgban ott sorakoztak az eredeti, Thék Endre asztalosmester Üllői úti műhelyében készült darabok. (Fotó: Bődey János / Index)

A nagycsarnok óriási üvegteteje a csipkézett tartóelemekkel. Eredetileg ennek szegélyén is megjelent az egész épületet behálózó tulipánmotívum és népi formavilág. A híres Forgó és Társa cég (vagyis a M. Kir. Orsz. Üvegfestészeti Műintézet) műremeke LED-lámpák nélkül is elegendő fényt biztosított a fő kiállító térként funkcionáló nagycsarnoknak. A díszített üveg mennyezet egyetlen darabja sem élte túl az épületet megtépázó történelmi viharokat, csak korabeli fotók maradtak hírmondónak. (Fotó: Bődey János / Index)

Az egykori díszterem mennyezete. Ennyi maradt az előcsarnokot, a főlépcsőházakat, a nagy kiállítási csarnokot és az oldalszárnyak kiállító tereit borító díszítőfestésből. Reissmann Károly Miksa bizonyára az örökkévalóságnak szánta a kazettás mennyezetek, népművészeti anyagok és az épületben már elkészült stukkódíszek tanulmányozásából született munkáját. Nem számolt a közízléssel, amely egyszerűen nem tudott mihez kezdeni a gazdag növényi ornamentikával és az 1920-as években fehér festék mögé kényszerítette. (Fotó: Bődey János / Index)

A díszes acél tartóelemekkel ellátott felülvilágító ólomüvegablak Róth Miksa műhelyéből származik, kívülről üvegburok védi. Az egyetlen, háborút és forradalmat is túlélt üvegfelület az épületben. (Fotó: Bődey János / Index)

Az udvar, háttérben a Hőgyes Endre utcával. Balra a nagycsarnok világtótetejének védőburka, jobbra az Iparművészeti Iskola épületszárnya. A múzeum és az iskola az eredeti tervek szerint a Hőgyes Endre utca felől is zárt egységet alkotott, és a rekonstrukció ezt akarja követni. A 2021-es nyitáskor ebben az új részben lesz a dizájn és a kortárs iparművészet otthona, és a korszerű épületgépészet jó része. (Fotó: Bődey János / Index)

A Lechner-címer a belső udvar egyik eldugott helyén. (Fotó: Bődey János / Index)

Ennél már nem lehet feljebb, az épületbejárás legmagasabb pontjára érkeztünk. Balra Róth Miksa előbb látott alkotásának külső védőburka. Elől a kupola, melynek tetejéről 2011 óta hiányzik a lanterna, vagyis az a kis, ablakokkal szabdalt tornyocska hagymakupolával a tetején, amely már messziről látszott a végtelenül hosszú Üllői úton. A Zsolnay-gyárban készült négy és fél méteres hagymakupola az 1956-os harcokban sérült meg végzetesen. Sajnos a megmentésére tett kísérlet balul sült el: a beleöntött beton belülről marni kezdte a pirogránitot. Ráadásul az eredetileg három tonnás hagymakupola súlya betonnal együtt tizenhárom lett, így életveszélyessé vált. A rekonstrukció során egy utángyártott változat kerül majd a helyére. A tulipános motívumok a rejtett falakon is megjelentek, Lechner a madaraknak is tervezett belőle.

A legenda szerint a kupola oldalán mászó pirogránit csigával az építészek saját lassúságukra tettek finom utalást

(Fotó: Bődey János / Index)

Fémművészet, avagy a Róth Miksa ólomüveg ablakát védő szerkezet belülről. (Fotó: Bődey János / Index)

A széplelkű pesti madaraknál csak a régi falfirkák rajongói örülhetnek jobban az Iparművészeti Múzeum kis tetőudvarán! (Fotó: Bődey János / Index)

A mázas tetőcserepek sokféle zöldjéről és a tetőlezáró pirogránit díszítések sárgájáról Zsolnay, a nagy kékségről a természet gondoskodott. (Fotó: Bődey János / Index)

A bezárt ajtók várhatóan 2021-ben nyílnak újra. (Fotó: Bődey János / Index)

Zsolnay-tetődíszek pótdarabjai sorakoznak a padláson. A nagy teret vályúszerű vízelvezető építmények szabdalják kisebb egységekre, Lechner ezt a megoldást választotta az épületet elcsúfító ereszcsatornák helyett. (Fotó: Bődey János / Index)

Az Iparművészeti Múzeum tulipán-állományának újabb (öntöttvas) darabjai az egykori szolgálati lakrész csigalépcsőjén. (Fotó: Bődey János / Index)

Ezért a dizájner tapétáért epedhetett annak idején „tout Pest”, vagyis az egész előkelő társaság. Dr. Radisics Jenő (1856-1917), az Üllői úti palotába költözött múzeum első igazgatója a korszak egyik sztár-tervezőjétől, Walter Crane-től rendelte a Pávakert-tapétát. A szekrény az egykori ételliftet rejti, a tapétával színben harmonizáló csempéken falikút függött. A korszakban megszokott volt „az igazgatói internátus” (a Pesti Napló hívta így), vagyis az igazgatóság múzeumi bentlakása. Rajta kívül a közvetlen, fizikai felügyeletet végző személyzet (a portás, a házmester és az őrök) élvezhette a múzeum és az iskola titkos éjszakai életét. (Fotó: Bődey János / Index)

„Nagyon kedves portás bácsi” vitrinben, XX. századi darab. (Fotó: Bődey János / Index)

Ilyen volt. Ilyen lesz?

A négy évig tartó átfogó műemléki rekonstrukció után a tervek szerint a kupolán újra áll majd az (utángyártott) lanterna és a négy Bocskai-sapkás, az iparművészeti ágakat (kisplasztika, kerámia, textil és az ötvösművészet) szimbolizáló alak is visszakerül a helyére. Az ígéret szerint az Iparművészeti Múzeum több százezer darabos kollekciója addig itt lesz elérhető, egy-két éven belül már teljes egészében.

(Fotó: Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.119)

Érdekelnek Budapest legszebb épületei? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!