Index Vakbarát Hírportál

Hallgatói tervek az ország legkülönösebb jégpályájára

A MOME diákjai a zugligeti villamosvégállomás áttervezését kapták feladatul

2018.12.22. 08:47

A zugligeti villamosvonal egykori nyomát műemlékmegállók sora jelzi. A legismertebb a tavaly megújult, gyönyörű Lóvasút épülete, mely mai nevéhez híven még a villamosítás előtt, 1886-ban épült. Egykor ez volt a "lóvonat", majd 1896-tól  a villamos végállomása. Aztán 1903-ban meghosszabbították a vonalat a Tündér-szikla tövéig. Ide is épült egy jóval szerényebb kialakítású, de azért kifejezetten szép, hasonlós stílusú végállomás-épület. 1976-ban aztán megszűnt a vonal, és az új végállomás épülete feleslegessé vált (a régit már a háború előtt társasházzá alakították).

Szerencsére azonban nem ment veszendőbe a ház, a nyolcvanas évek közepén új funkciót találtak neki: felújították és kempinggé alakították. Az állomásépületből vendéglő lett, a bejárat mellé pedig két kiszuperált 58-as villamost állítottak, mint valami kőoroszlánokat. Ma is működik. Nyáron is elég népszerű hely (soha nem ettem ott még lángost, de állítólag igen jó), ám az igazi szezonja télen jön el, amikor korcsolyapályává alakítják az egykori vágányok helyét.

Megtehetik, hiszen teljesen sík felületről van szó. Miután a korábbi végállomásról 1900-ban hetven emberrel elszabadult egy kocsi, és végigszáguldva a lejtőn négy utas halálát okozta, az új kialakításánál már nagyon ügyeltek a tereprendezésre. 

És most ez műemléképülettel büszkélkedő korcsolyapálya lett az egyetemisták tervezési területe. A MOME Építészeti Intézetének hallgatói ugyanis rendszeresen kapnak feladatot a kerületben (ha már egyszer ott működik az egyetem, amikor épp nem építik át), hogy egy-egy helyszínre készítsenek terveket. Néhány amúgy pont az akkor még romos, régi Lóvasút-végállomás volt a feladat

Idén viszont egy megállóval odébb, a szóban forgó "új" végállomáson, és az ott működő korcsolyapályára/kempingre kellett valamit kitalálni, mindenféle kötöttség nélkül. A tervek még hónapokkal ezelőtt készültek, na de soha nem lehetnének aktuálisabbak, mint most. 

Háló Veronika Róza, Murczin Evelin és Sulyok Ilona tervében az egykori végállomásra visszakerülne pár villamoskocsi, a legkülönbözőbb korokból, hiszen több mint hetven év alatt elég sok típus megfordulhatott itt. Ezekbe telepítenék a legkülönbözőbb funkciókat, némelyikük például mosdóként vagy épp szállásként üzemelne - ne feledjük, alapból is egy lakókocsis kempingről van szó. Kerülne egy a korcsolyapálya közepére is, amitől egyből komolyabb jégpálya-hangulat támadna. Telente ideiglenes tetőt is ki lehetne húzni a pálya fölé, ami hótól, naptól, esőtől védené. Nyáron vásárok, és más rendezvények helyszíne lehetne a placc. Az egészhez arculat is készült, saját logóval, mely szépen rímel a Lóvasútéra. A portfólió további részletei a galériában: 

Sógor Ákos és Gadolla Máté nem a hagyományok megidézéséből indult ki, hanem valami egészen újat talált ki. A gyönyörű központi épületből kiindulva képzelték el lefedni a jégpálya területét. Ez esetükben nem csak az állomásépület egyik oldalán működne, hanem teljesen körbevenné azt.

Bálint Viola, Pomázi Renáta és Császár Adrienn a főépületet "folytatná" több hasonló profilú házzal, melyek ideiglenes tetővel összekapcsolódhatnának az egykori állomáséval. Tervükben nem csak ebben a központi fejlesztésben gondolkodtak, de szétszórva több kisebb beavatkozásban is a kertmozitól, a hagyományos táborozó helyen át a villamosos kerthelyiségig.

Nektek melyik terv tetszene legjobban? Érdemes akár megszemlélni is a terepet, amíg ilyen szép téli kirándulóidő van.

Sorozatunk az Urbanista és a MOME Építészeti Intézetének együttműködésében, az NKA támogatásával készült. 



Rovatok