Ez egyre rosszabb. Európa nem akar katonákat áldozni a terrorizmus elleni háborúra, feláldozza tehát polgárai életét, majd szép lassan a hamis biztonság reményében a szabadságát. 

Még nem tudni pontosan, kik is követték el a párizsi merényletsorozatot (az Iszlám Állam közleménye még nem szentírás), de elég sok az ismerős elem: a professzionalizmus, a hidegvér, a fegyverek, a rövid sorozatok, a kivégzés, majd a végén a Nagy Attrakció: a mártírhalál. Ugyanúgy mint Tuniszban, Szúszában vagy alig tíz hónapja a Charlie Hebdo szerkesztőségében. Al-Kaida vagy Iszlám Állam. Alapos kiképzés Jemenben, Idlib tartományban, Moszul mellett vagy a líbiai Szirt partvidékén. Bőven van választék a másod-harmad-negyedgenerációs bevándorlók előtt, akiknek nem sikerül pályára lépni a Stade de France-ban Pogba és Matuidi között.

És miközben a terrorizmusnak megágyazó frusztráció okait elsősorban a francia társadalmon belül kell keresni, nem szabad elfelejteni, hogy külső segítség nélkül senki nem vesz a kezébe festékszóró helyett Kalasnyikovot. Abban a korban, amikor az emberek, a fegyverek és az információk mozgását Nyugaton szinte tökéletesen tudják követni, ilyen szintű terrorakciók nem jöhetnek létre külső háttér nélkül.

A terroristák korábbi generációi mögött ott állt a hetvenes években a Szovjetunió és az NDK, a nyolcvanas években Komeini Iránja és Kaddafi Líbiája. Most sokkal nehezebb a Nyugat dolga a háttér azonosításával és elszigetelésével, mert

• Nem elsősorban államok, hanem felbomló államok vákuumában megkapaszkodó szervezetek állnak a terrorizmus mögött,
• 2011 óta egyre több területen alakul ki ilyen vákuum, és az állami rend felfeslését még lelassítani sem sikerült.
• A gyors információáramlás miatt a know-how könnyeben elérhető, az Iszlám Állam lényegében franchise-ként terjeszkedik Afrikában.
• A terrorcselekmények alapjául - vagy inkább ürügyéül - szolgáló szélsőséges vahabita/szalafista iszlám egyre dominánsabb a Közel-Keleten.
• Az ideológiailag semmiben nem különböző al-Kaida és a belőle leszakadt Iszlám Állam rivalizálása felpörgeti a terrorizmust, a két szervezetnek állandóan bizonyítania kell a szponzoroknak és a nyilvánosságnak.

A 2015-ös év megmutatta, hogy a közel-keleti bázisú terrorizmus bárhol eléri a Nyugatot, és a menekültválsággal karöltve képes aláásni az európai politikai stabilitást:

• megteremti a félelem légkörét, a fokozódó paranoiát, neadjisten hasonlóképpen militáns ellenreakciókat kiváltva
• kezére játszik a gyors és egyszerű megoldásokat kínáló szélsőséges pártoknak, melyek természetesen csak elmélyítik majd a válságot
• sikeres és vonzó ellenállási modellként áll a frusztrált rétegek előtt
• bénítólag hat egy sor gazdasági szektorra (melyek közül talán a jeti-méretű ökológiai lábnyomot hagyó charter-turizmusért a legkevesebb kár)

Itt van ez az öt pont, hogyan is kéne nekikezdeni a válság megoldásának

Mivel az iszlám terrorizmus a Közel-Kelet sokszintű válságából fakad, ezért nyilván nem léteznek egyszerű válaszok sem. Azonban ez nem jelentheti azt, hogy Európa ne tudna egy csomó szinten közreműködni a térség stabilizálásában.

1. Meg kéne már verni az Iszlám Államot!

Ebben legalább mindenki egyetért a világon: a terrorállamnak el kell tűnnie. Az elmúlt két évben is leginkább ellenfelei széthúzása és gyengesége tartotta életben; Európának ezért tökösen be kell vállalnia - akár az ezen a téren igen álságos törökökkel való konfliktus árán is - az egyetlen vállalható és valóban ütőképe szövetséges erő, a kurdok támogatását (ezt az USA a héten megtette). Ezen kívül le kell választani az iraki háborút Szíriáról, és először erre a relatíve kezelhetőbb ügyre kell pontot tenni. És igen, tudatosítani kell a megúszásra játszó európai közvéleményben:

2. Le kell szerelni Szíriát!

Az biztos, hogy nem nagyon látni a kiutat Szíriában, de az is, a Nyugat azzal, hogy évek óta ezt a mantrát ismételgette, nem került közelebb a kiúthoz. Európának - már megint! - be kell állnia a németek mögé, és ki kell verni egy ENSZ-felhatalmazást egy masszív békefenntartó kontingens bevetésére. Igaz egy nagyon rossz, szégyenletesen rossz helyzetet konzerválna Aszadostúl, an-Núszrástul és Iszlám Hadseregestül, de lenne két nagy előnye:

1. az Iszlám Állam kisöprése után legalább az ország keleti harmadában tiszta lappal lehet indítani a demokrácia- és államépítést.
2. El lehetne indítani egy kötelező és drákói szigorral véghezvitt leszerelést, mely előírná amelyik szervezet ennek nem engedelmeskedik, azt automatikusan agresszornak lehetne minősíteni, és meg lehetne semmisíteni. Ön el tudná képzelni, hogy egy al-Kaidás odadobja a vállról indítható rakétáját egy békefenntartó bulldózere alá?

3. Abba kell hagyni a Közel-Kelet felfegyverzését!

Azt tudták, hogy Franciaország 2015-ben 12 milliárd értékben szállít fegyvereket Szaúd-Arábiának? És azt tudták, hogy ezeket a fegyvereket Szaúd-Arábia többek között Jemenben veti be, nem kis részben hozzájárulva a káosz elmélyüléséhez? És azt tudták, hogy ebben a káoszban erősödött meg a helyi al-Kaida? És azt, hogy az itteni sejtnél képezték ki a Kouachi-testvéreket, a Charlie Hebdo-mészárlás tetteseit?

És a kör bezárult.

A lényeg: Németország és Svédország példáját követve be kéne rekeszteni, vagy szigorúbban kéne szűrni a Közel-Keletre irányuló, gigantikus méreteket öltő fegyverexportot. Ez ugyanis amellett, hogy önmagában is felpörgeti a konfliktusokat, sokszor nem azt a felet erősíti, melynek a fegyvereket szánják. 

4. Föderalizálni kell a Félholdat!

Irak és Szíria válságának legfőbb oka az, hogy ezek mesterséges államok, melyeket csak az erőszak tartott össze (és választott szét a Sykes-Picot-egyezmény óta). Ezért Európa - nem is Európa, a világ - előtt két opció áll:

1. Vagy hagyják, hogy egy új Szaddam Husszein és egy új Aszad vérrel-vassal összerántsa az országot
2. Vagy föderalizálják a két országot, vegyítve a területi autonómiát - ami a kurdok esetében de facto már meg is valósult - a kisebbségi jogok garantálásával az olyan történelmi zárványok megőrzése érdekében, mint a drúzok, asszírok vagy jezidiek. Persze az apró egységekre azonnal rá fogják magukat vetni a helyi hatalmak, de hát Irán, Törökország és Szaúd-Arábia már most is milíciákat tart fent Szíriában. Inkább szabdalják fel az országot békés érdekszférákra, mint frontvonalakra, nem?

5. Nincs többé kisebb rossz!

Manapság sokan sóhajtanak fel,

Lehet, hogy Kaddafi és Aszad alatt diktatúra volt, de legalább működött az állam, és nem volt háború!

Na, ez a sóhaj az ok és okozatiság tökéletes összezagyválása. A diktatúrák stabilitása ugyanis illúzió, Szíria vagy legújabban a sínai-félszigeti felkelőket az Iszlám Állam oldalára lökő Egyiptom példái alapján a diplomáciának is egyszer s mindenkorra meg kéne szívlelnie a tanulságot: