Már legalább 11 országban van valamilyen hivatalosan is elismert szervezete az Iszlám Államnak, ami eredetileg Szíriára és Irakra koncentrálva indult, de azóta átvett az al-Kaida franchise-elemeiből is. A területfoglalás fontos kérdés, de éppen ez tér el gyökeresen a terrorszervezetek általános felfogásától, és nehezen értelmezhető az anarchiába süllyedő országokon kívül.
Líbiában a hétvégén három afrikai keresztényt rabolt el az Iszlám Állam (IS), az egyiptomi Sínai-félszigeten két katonai ellenőrző pontot támadtak meg az IS helyi szervezetének, a Sínai Tartománynak a fegyveresei, de az Iszlám Államhoz köthető terroristák a palesztin Hamász emberei ellen is támadásokat hajtottak végre, vasárnap négy pokolgépes robbantásban semmisítették meg öt autójukat.
Kicsit több mint egy éve, a kalifátus kikiáltásakor Abu Bakr al-Bagdadi kiszedte az ISIS nevéből az Irakra és Szíriára utaló részt, ezzel is globálisabb jelleget adva az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Az IS felhívásaiban rendszeresen támadásokra szólítja fel a muszlimokat, de a magányos farkasok által elkövetett merényletek mellett egyre több szervezet hivatalosan is csatlakozva szedi az Iszlám Állam nevében áldozatait.
Önjelölt IS-csoportból hivatalos Iszlám Állam-szervezetté válni azonban nem olyan egyszerű: állítólag konkrét csatlakozási kérelmet kell benyújtani, amit a legfelsőbb vezetés bírál el. Azok a csoportok előnyt élveznek, amiknek van elképzelésük arról, hogy a támadások végrehajtása mellett hogyan hódítanának meg területeket.
Barack Obama amerikai elnök július elején haladásról számolt be az Iszlám Állam elleni harcban. Több mint ötezer légi csapást hajtottak végre az összerántott nemzetközi koalíció élén az IS ellen, és a terrorszervezet az általa uralt lakott területek negyedét már elveszítette Irakban. A Wall Street Journal szerint Obama azt ígérte, hogy fokozzák a légi csapások számát az IS vezetése ellen Szíriában, valamint az olajlétesítményeik ellen Irakban, és többet tesznek a szövetséges helyi erők kiképzéséért és felfegyverzéséért.
Obama arról nem beszélt, hogy az iraki hadsereg tikriti győzelme mögött felsejlik Irán árnya, és azzal sem büszkélkedett, hogy az Iszlám Állam a Tikritnél elszenvedett presztízsveszteséget azonnal kompenzálta Ramádi bevételével. A szír fronton valóban komoly bajba került az IS: a kurdok elfoglalták tőle az utolsó törökországi határátkelőhelyet, és ezt a stratégiai jelentőségű veszteséget azzal sem tudta ellensúlyozni, hogy PR-szempontból fontos rajtaütést hajtott végre a sokat szenvedett Kobaninál, és belekezdett a palmürai műemlékek eldózerolásába.
Fordulatot hozott, hogy az alapvetően Irakban aktívabb Iszlám Állam most Szíriában is igyekszik kimozdulni keleti törzsterületeiről, hogy a sűrűbben lakott középső és nyugati országrészekben új területekhez jusson és magához vonzzon/kényszerítsen új iszlamista harcosokat, sőt, egész milíciákat.
A terrorszervezetek globális franchise-rendszerének alapjait még Oszama bin Laden vetette el. Az al-Kaida már a 2000-es években franchise-rendszerré alakult, vagyis egymástól viszonylag különálló csoportok követtek el merényleteket a szervezet nevében. Ez a mai napig működik, legutóbb az egyik fiókszervezet, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) hajtotta végre a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merényletet Franciaországban. A jemeni al-Kaida az egyik legaktívabb és legveszélyesebb sejtté nőtte ki magát az elmúlt években.
Jemen mellett a franchise-rendszer működésére kiváló példa az an-Núszra Front, mely a szíriai polgárháború egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Érdemes megismerkedni velük, mert az Iszlám Államnál több szempontból is működőképesebb modellt találtak ki.
Miközben az al-Kaida a globális dzsihádot helyezte első helyre, és csak végső célként határozta meg a kalifátus megteremtését, addig az éppen egy másik helyi szervezetéből, az iraki al-Kaidából kinőtt Iszlám Államnál felcserélődtek a fontossági sorrendek. A tavaly még szíriai és iraki hódításaival berobbanó terrorszervezet nevében is egyre több csoport, egyre több helyen követ el merényleteket és támadásokat az elmúlt egy évben.
de sok olyan eset is van, például Indiában, amikor szervezetek az Iszlám Államra hivatkozva támadnak, noha Bagdadi nem hagyta jóvá csatlakozási szándékukat.
Azonban a már-már vállalati szintű rendszerben működő al-Kaidához képest ebben az esetben feltehetően még azok sem kötődnek túl szorosan a szíriai és iraki vezetéshez, amiket hivatalosan is elismertek.
Az Economist az Iszlám Állam egyik hivatalos lapjára hivatkozva azt írta, hogy a szervezet többek között a kalifátus kikiáltásával is meg akarta különböztetni magát más terrorcsoportoktól. Ez például abban nyilvánul meg, hogy amikor Bagdadi elfogad egy hűségesküt, akkor az Iszlám Állam – legalábbis papíron – egy új tartománnyal is bővül. Az IS előretörését látva természetesen rengeteg csoport vette volna fel szívesen a szervezet nevét, de korántsem könnyű hivatalosan is bekerülni a franchise-ba.
Minden csatlakozni vágyónak szigorú feltételeknek kell megfelelnie, amik egy része éppen az IS legfontosabb céljával, a területszerzéssel függ össze. Szinte olyan az egész, mint egy állásinterjún:
választaniuk kell egy kormányzót és helytartótanácsot, valamint vállalniuk kell, hogy bevezetik az IS által bevezetett iszlám törvénykezést és szabályokat az uralmuk alá kerülő területeken.
A területi hódítást azonban tényleg kevesen tudják megígérni: hiszen a terroristák pont azért terroristák, mivel nincs elég erejük ahhoz, hogy átvegyék az irányítást az intézményrendszer felett. Az Iszlám Állam inkább kivétel, mint szabály, hiszen Szíriában és Irakban is egy-egy széteső állam helyére tudott benyomulni. Mindenesetre a modell radikális változást hozhat a helyi sejtek stratégiájában.
Ráadásul a már említett kommunikációs szakadék mellett az sem egyértelmű, milyen pénzügyi forrásokat tud biztosítani a szíriai és iraki vezetés a különböző csoportjainak. Elsősorban az olajból, másodsorban pedig túszokért járó váltságdíjakból az IS komoly pénzeket halmozott fel, azonban a kutakból sokat elbuktak már, miután az iraki erők és a légi csapásokat végrehajtó koalíció egyik elsődleges célja éppen ezek visszaszerzése. Az Economist szerint fegyvereket sem lehet csak úgy egyszerűen egyik helyről a másikra mozgatni a különböző országok között.
Lehet viszont koordináció abból a szempontból is, hogy a külföldről érkező harcosok hol kapcsolódjanak be a küzdelembe. A tunéziai strandon támadó férfit minden bizonnyal Líbiában, nem pedig Szíriában vagy Irakban képezték ki.
Ahogy ráadásul egyre több csapást mérnek az IS-re Szíriában és Irakban, úgy térhetnek egyre többen haza az ott harcolók közül például Líbiába és Tunéziába.
A terrorszervezet líbiai csoportja tűnik a leginkább becsatornázottnak a fő szervezethez, és nem meglepő, hogy éppen egy másik anarchiába süllyedt országban tudták leginkább megvetni a lábukat. Az IS Líbiában is ki tudta használni, hogy Moammer Kadhafi megbuktatása óta nem sikerült egységes kormányt felállítani, egymással rivalizáló csoportok küzdenek a hatalomért, de a terrorszervezet líbiai terjeszkedése azért sem meglepő fejlemény, mert egy tanulmány szerint Szaúd-Arábia után Líbiából érkezett a legtöbb harcos az elmúlt években Szíriába. Sokan közülük most visszatértek Líbiába.
A líbiai csoportot még 2014-ben hozták létre olyan helyiek Dernában, akik az Iszlám Állam soraiban harcoltak Irakban és Szíriában is. A csoport több városban is meg tudta vetni a lábát, de állandó küzdelemben áll a hatalomért harcoló fegyveres erőkkel, és Dernából kiszorították őket. A legutóbbi hírek szerint Szirtében, Kadhafi szülővárosában próbálják újrarendezni erőiket. A líbiai tengerparton készült az a brutális videó is, amin az IS harcosai 21 egyiptomi kopt keresztényt fejeztek le. Erre válaszul kezdett Egyiptom is légi csapásokba az Iszlám Állam ellen.
Az IS-szel szövetséges Wilayat Sinai, a Sínai Tartomány az Ansar Beit al-Maqdis csoportból nőtt ki, és az Economist szerint szintén szorosabb kapcsolatban áll a szíriai és iraki vezetéssel. A tavaly novemberben hűségesküt fogadó fiókszervezet július elején összesen tizenöt célpont ellen hajtott végre összehangolt támadásokat Sheikh Zuveid városában. Öt katonai ellenőrző pont mellett rakétameghajtású gránátokkal felszerelkezve támadták meg a város rendőrkapitányságát is. Líbia mellett állítólag Egyiptomba is kifejezetten plusz kiképzőket küldött az IS, ezért az ottani csoport még veszélyesebb lehet.
Egyiptomhoz hasonlóan azonban a legtöbb csoport nem tűnik úgy, hogy képes lenne nagyobb területeket az uralma alá vonni. Több mint háromezer tunéziai ment Szíriába és Irakba, hogy ott aztán legtöbbjük az Iszlám Állam soraiban harcoljon, és Tunézia azért is az Iszlám Állam célkeresztjébe került, mert az arab tavasz országai közül ott indult el leginkább a demokratizálódási folyamat. Már márciusban is az Iszlám Állam vállalta a tuniszi Bardo múzeum elleni merényletet, amiben 20-an haltak meg, de a Guardian szerint Tunézia esetében egyértelműen évtizedek óta létező csoportok támadhatnak új név alatt.
A kuvaiti merénylettel egészen új országban jelent meg az IS, aminek egyik legfontosabb céljának tűnik, hogy kiélezze a szektariánus feszültségeket a szunniták és a síiták között. A támadást az a Nadzsd Tartomány nevű csoport követte el, ami tartósan meg akarja vetni a lábát az Arab-félszigeten.
A Nigériában egy ideig Belgium nagyságú területet uralma alatt tartó Boko Haram is csatlakozott márciusban az Iszlám Államhoz, ez azonban valójában kevés változást hozott.
A kormányerők februári offenzívájában területének nagy részét elveszítő csoport a korábbinál is brutálisabb videókat hozott nyilvánosságra, amiknek az alján egy IS-zászló is feltűnt, illetve több esetben Nyugat-afrikai Tartománynak kezdték nevezni magukat.
Korábban az Iszlám Állam Jeruzsálemi Partizánjai elnevezésű szervezet vállalt felelősséget azért a májusi támadásért, amikor a Hamász katonai szárnyának egyik támaszpontja volt a célpont, és akkor is, amikor a Hamász egyik magas rangú biztonsági vezetőjének az autóját robbantották fel júniusban.
Olyan csoportból van a legtöbb, amik egy-egy támadást követtek el eddig az IS nevében. Az IS-hez köthető egyik szervezet Algériában fejezett le egy francia turistát, de ez még azelőtt volt, hogy Bagdadi elfogadta volna a jelentkezésüket. A nem hivatalos csoportok messzire elérnek, még egy texasi rajzversenyen végrehajtott támadást is az Iszlám Államra hivatkozva követtek el.
Az IS nem jelent közvetlen veszélyt Oroszországra nézve – nyugtatta meg még áprilisban Vlagyimir Putyin a nézőket az évente tartott Egyenes Vonal című műsorban. Igaz, Putyin elismerte, hogy vannak olyan orosz állampolgárok, akik az IS oldalán harcolnak (állítólag már 2200-an, és számuk folyamatosan nő).
A nyilatkozat azután jelent meg, hogy egy videón látható, amint csecsen, ingus, kabard-balkár, karacsáj-cserkesz és Dagesztánból származó harcosok esküt tesznek Abu Bakr al-Bagdadi előtt.
Ez persze virtuális hatalmat jelent a vezetőjüknek kinevezett Abu Muhammad al-Kadarinak, pont annyira, amennyire virtuális a Moszkva ellen küzdő fundamentalista harcosok által már 2007-ben kikiáltott Kaukázusi Emirátus. Annak vezetője Doku Umarov volt, akit többszöri halálhíre után 2013 szeptemberében likvidáltak az orosz erők.
Kicsiben tehát Doku Umarov megelőzte az Iszlám Államot az önálló állam kikiáltásával, még ha az nem is lett több a nyilatkozatoknál, és továbbra is csak a Moszkvát képviselő rendőrök, katonák elleni célzott támadásokban nyilvánult meg. A Kaukázusi Emirátus sosem uralt önállóan területeket – nem úgy, mint az első csecsen háború alatt még önálló, világi állam megteremtését célzó csecsenek Csecsenföldön –, és jelenleg sincs az Oroszországhoz tartozó Észak-Kaukázusban olyan terület, amely magukat immár az IS szövetségesének tekintő észak-kaukázusi harcosok irányítása alatt állna.
Csecsenföldön az iszlám megerősítése mellett előszeretettel kiálló Ramzan Kadirov az orosz hatalom iránti lojalitásért meglehetősen nagy hatalmat kapott. Ugyan annak nincs esélye, hogy személyesen bármikor komolyan az IS-szel kívánna szövetségre lépni, de jó táptalaja lehet a térség fiataljainak radikalizálására. Az iszlám vahabbita irányzata így is terjed az észak-kaukázusi térségben és az északabbra nyúló, soknemzetiségű Dagesztánban, békés eszközökkel is. Hosszú távon pedig az iszlám radikális irányzatainak további megerősödése jó kapcsolódási pontot jelenthet az IS-nek, hogy egyszer ne csak virtuális államot kiáltson ki Oroszország területén, de olyat is, amely felett valódi hatalommal rendelkezik.
„Egyre kiterjedtebb földrajzilag és sokszínűbb ideológiailag" – foglalta össze a Washington Postnak Bruce Hoffman, a Georgetown Egyetem terrorizmus-szakértője. Hoffman szerint bizonyos szempontból ezt az alaktalan rendszert sokkal nehezebb lehet felgöngyölíteni, mint az al-Kaidát, ami szinte vállalati működéssel irányította a regionális szervezeteit és a terroristatámadásokat. Az IS legtöbbször a már létező helyi sérelmeket és hálózatokat veszi elő, ezekre ráépítve a saját ideológiáját a kalifátussal.
Ezek a különböző csoportok eltérő taktikákat is alkalmaznak, és más-más funkciót tölthetnek be, miközben a rivális al-Kaidának is folyamatosan azt üzenik, az IS nem koncentrálódik kizárólag két országra. Az Öböl térségében például síita mecseteket támadtak meg, hogy a szektariánus feszültséget kiélezzék. Jemenben és Afganisztánban viszont elsősorban az al-Kaida helyi szervezeteit próbálják gyengíteni. Máshol a világnak szóló feltűnő támadásokat hajtanak végre, amikkel adott esetben a szíriai és iraki vereségeket is palástolni lehet.
Más kérdés, hogy a csatlakozó csoportok éppen az alapvetést nem tudják képviselni, ugyanis a területfoglalásra van a legkisebb esélyük. Ráadásul minél több csoport csatlakozik be, annál valószínűbb, hogy egyre sokszínűbbé válnak a célok, és egyesek akár szembe is mehetnek az eredeti vezetéssel, ahogy az meg is történt az iraki al-Kaida, az IS előképének esetében is.