„Ezeket a migránsokat kellett védened?” Amikor ilyen mail tűnik fel a postafiókomban, rögtön tudom, hogy bűnöző menekültekről jelent meg valami hír. Az is igaz, hogy egyre gyakrabban kapok ilyen kárörvendő maileket. Alaptalanul állítottuk, hogy ezek az emberek védtelen civilek? Lehet, hogy tényleg bűnözőket fogad be Európa? Válasz három egyszerű pontban.
Kölnben százak tapogattak nőket. Múlt héten egy iraki megerőszakolt egy kisfiút. És az is biztos, hogy menekültek loptak, raboltak, vagy egyszerűen csak részegen randalíroztak a napokban. Mindegyik durva, némelyik megbocsáthatatlan eset. Szigorú büntetésekért kiált. Nincs vita.
Ahogy abban sem, hogy 2015-ben 1,1 millió menekült érkezett Európába. Ez annyi ember, ami Magyarországon a főváros utáni nyolc legnagyobb város összlakosságával egyenlő. Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsen, Győrben, Nyíregyházán, Kecskeméten és Székesfehérváron összesen lakik annyi ember, mint ahány egész Európába jött tavaly. Ha arról hall adatot, hogy Győrben valakik erőszakot tettek, Szegeden gyilkoltak, Miskolcon randalíroztak, akkor vajon az a következtetése, hogy vidéken mindenki alávaló gazember? Szegeden a múlt héten szúrta agyon társát egy joghallgató, de senki nem állítja, hogy a szegedieket végleg le kell írni.
Szegedre mész, megőrültél?! A város tele van szegediekkel!
Az összes menekültet okolni más menekültek által elkövetett bűnökért pont ugyanaz a séma, mint a cigánybűnözőzés. A tisztelt náci állampolgárokat leszámítva senki nem gondolja, hogy minden cigányt meg kell bélyegezni azért, mert a múlt héten egy cigány lopott, gyilkolt, vagy randalírozott.
Vagy ha így van, akkor kezdjünk el fújni a franciákra, mert ott egy férfi erőszakolgatott, és rettegjünk a lengyelektől, akik ugye lefejezős gyilkosok. És ezek csak az elmúlt napok random hírei.
A menekültes rémhírek terjedésének érdekes módon kedvez a hideg időjárás is. Nyáron ugyanis mozognak a menekültek: saját környezetünkben, vagy a határon, és a szomszédos országokban tűnnek fel tömegek, és mozgásukról beszámolnak a lapok.
A téli időjárás miatt most azonban jóval kevesebben érkeznek (még ha többen is, mint gondoltuk). A menekültek vagy már a németországi szállásokon ülnek, vagy még Törökországban, Szíriában várakoznak. Arról hónapok óta nem látni képeket, hogy családok, nők, gyerekek vonulnak, láthatóan egyszerűen menekülve a háború borzalmai elől.
A menekültekkel kapcsolatos hírek jelenleg tehát kétfélék lehetnek: vagy a nagypolitikai szöszmötölés, vagy ha valamelyikük az egymillióból bűnözik.
A hatást pedig csak erősíti, hogy a menekültek jelentik most a beszédtémát. Ha ugyanazon a napon egy bőrnadrágos bajor úr, és egy afgán menekült is tapogat diáklányokat, akkor az újságíró nagyobb valószínűséggel csinál hírt az utóbbiból, mert erre fogékonyak az olvasók. És még ha mindkettőjükről megjelenik cikk, az emberek akkor is az afgán bűnesetet fogják posztolni, küldözgetni, mert most a menekültek a vitatéma.
Mindez csak azt jelenti, hogy ahogy nincs cigánybűnözés, úgy nincs menekültbűnözés sem.
Ha ezeket a problémákat elkendőzzük, az ugyanakkora baj, mintha néhány száz, vagy ezer ember bűne miatt jó szándékú százezreket bélyegzünk meg.
Rossz hír, hogy választásunk csak egyetlen dologban van: a bevándorlókat elvadítjuk Európától, vagy pedig integráljuk őket.
Az előbbi sokkal könnyebb. A rettegőkre, és politikai haszonszerzőkre hallgatva elég gyorsan tolhatjuk a menekülteket a Párizs külvárosaiból ismerős gettókba, hogy ott aztán magukban radikalizálódjanak.
Vagy van a másik út, a nehezebb, az integráció. Az integráció nem valami vízió, vagy elmélet, hanem kutatásokkal alátámasztott módszer. Oktatási programokkal, szociális munkások ezreivel, kulturális tájékoztatással, és rengeteg pénzzel a társadalom részeivé tehetjük a kétség kívül más kulturális berendezkedésű százezreket. Példa erre is van, az Egyesült Királyságban, az USÁ-ban, és Németországban is hatalmas tömegben élnek bevándorlók, akikről csak azért nem hallunk a hírekben, mert ők pont úgy élik az életüket, mint bárki más. Reggel munkába mennek, délután bevásárolnak, este nevelik a gyerekeket.
Amiben viszont nincs választásunk: ez az egymillió ember már mindenképpen itt van, és marad is, függetlenül attól, hogy baráttá tesszük őket, vagy ellenséggé.