Felkapott téma lett, hogy a magyar rekordbajnok Ferencváros csupán egy hazai játékossal a kezdőjében felállva maradt alul a Slovan Bratislava elleni budapesti BL-selejtezőben, ennek kapcsán pedig utánajártunk, hogyan alakult át a zöld-fehérek kerete az elmúlt években. Az biztos, hogy a Thomas Doll-éra óta lényegesen megfogyatkozott a magyar kezdőjátékosok száma – igaz, a csoportkörös szerepléseké pedig megnőtt közben...
Az első kérdés, ami felvetődik az emberben az ez, hiszen egy londoni drukker akkor is tud őszintén örülni csapata győzelmének, ha az Arsenal vagy a Chelsea angol játékos nélkül áll ki, de a Bajnokok Ligája döntőjében a Real Madridban csak Dani Carvajal volt spanyol a kezdőben (Dani Ceballos a 90. percben állt be), a Liverpoolban pedig csupán Trent Alexander-Arnold és a kapitány Jordan Henderson képviselte a „háromoroszlánosokat”.
Nem kirívó esettel találkozhattunk, tavaly a „színangol” döntőben összesen hét hazai játékossal állt fel a Chelsea (3) és a Manchester City (4), és ugyanennyi volt két évvel korábban a Liverpool (2) Tottenham (5) elleni meccsén is.
Igazából a valódi nagycsapatok közül talán csak a Bundesligát teljesen uraló Bayern Münchent (6 német a 2020-as BL-döntőben) lehet kivételként tekinteni, és ameddig a csapat győz, addig úgyis mindegy a szurkolók túlnyomó részének.
A pszichológiája persze érthető, az ember jobban szeret a saját honfitársai sikeréért szorítani, de a globalizált világban alighanem el kell fogadnunk, hogy erre a szerepkörre a nemzeti válogatottak maradnak meg nekünk.
A bajok nyilván akkor kezdődnek, ha vereség van, mert akkor mindenki mindenért is hibás, és a szurkoló könnyebben át tud lépni azon fiatal rontásán, aki évekig a klub utánpótlásában pallérozódott, és gyakorlatilag „egy közülünk”, mint egy légiós gyenge játékán, aki ekkor már nem lesz több az emberek szemében, mint „egy túlfizetett zsoldos”.
A 33-szoros magyar bajnok a 2000-es évek közepétől kezdve történelme kevéssé kiemelt szakaszát élte (az okokba most nem megyünk bele), a nemzetközi porondra 2011-ben tért vissza négy meccs erejéig, majd 2014 óta állandó indulója az Európa-ligának és a Bajnokok Ligájának.
Az elitsorozatban 2019 óta próbálkozhat megszakítás nélkül, a fejlődés pedig szemmel látható, hiszen egymást követő három évben is bejutott az egyik csoportkörbe – és igazából erre még mindig nagyon jó esélye van most is.
Az elmúlt évek eredményei tehát önmagukért beszélnek, és amíg ezek jönnek, addig a drukkerek döntő többsége ezeknek örül – amikor viszont jön egy olyan presztízspárharc, mint a Slovan elleni, akkor egy vereségnél újra felerősödnek a negatív hangok.
Ennek függvényében most nézzük meg, hogy a nemzetközi porondon hogyan alakult át a zöld-fehérek összetétele.
A 2014-es visszatéréskor Thomas Doll együttesében a Dibusz Dénes, Bosnjak Predrag, Gyömbér Gábor, Busai Attila, Böde Dániel és Nagy Dániel hatos képviselte a magyar színeket a Sliema elleni kezdőcsapatban – csereként pedig a tegnap a Slovanba is a végén érkező Holman Dávid érkezett.
A visszavágón is kezdett öt honfitársunk, Dibusz, Bosnjak, Gyömbér és Busai mellett Ugrai Roland, hozzájuk pedig a két Dániel jött be a padról, a Rijeka elleni első meccsen már csak négy (Dibusz, Bosnjak, Gyömbér, Ugrai), a másodikon pedig újra öt (Dibusz, Bosnjak, Gyömbér, Gera Zoltán, Ugrai).
Egy évre rá a Go Ahead Eagles elleni párharc mindkét felvonásán hat magyar játékos kezdett (Leandro és Varga Roland is bemutatkozott), ráadásul mindkét meccsen mindhárom csere hazai játékos volt. A Zeljeznicar ellen sikerült növelni is a mennyiséget, hiszen a szarajevói összecsapáson Dibusz, Gyömbér, Leandro, Gera, Varga és Böde mellett Hajnal Tamás (7) is ott volt a pályán az első percben, és még a padról is érkezett Radó András és Busai – más kérdés, hogy sima zakó lett a vége.
A 2016-os idény két meccsből állt, a Partizani elleni meccseken is hét magyar futballista futott ki a pályára (kint Dibusz, Leandro, Gera, Pintér Ádám, Lovrencsics Gergő, Nagy Dominik és Radó, itthon Dibusz, Leandro, Gera, Pintér, Lovrencsics, Varga és Böde).
Az új szezonra új rekord is érkezett, a Jelgava ellen már 9 magyar volt a Fradi kezdőjében (Dibusz, Lovrencsics, Otigba Kenneth, Leandro, Botka Endre, Gera, Varga, Radó és Priskin Tamás), a visszavágón is akadt még nyolc, a Midtjylland ellen hét és nyolc hazai játékost küldött pályára Doll.
A német tréner 2018-ra a skála másik vége felé kezdett húzni, a Maccabi Tel Aviv ellen öt, majd csak három magyart játszatott az első perctől kezdve, de ez a próbálkozás sem tudta megmenteni az állását.
Jött Szerhij Rebrov, és vele 2019-ben az áttörés és a csoportkörös szereplések. Első nemzetközi meccsén a Dibusz, Lovrencsics, Priskin triónak szavazott bizalmat, a Ludogorec elleni BL-visszavágón is ez a hármas játszott, a Valletta elleni találkozókon pedig már csak előbbi kettő. A duó a Dinamo Zagreb ellen Sigér Dáviddal egészült ki, lőtt is gyorsan egy gólt az odavágón, a hazai felvonáson viszont ő sem tudott segíteni. Az El-csoportkörben kétszer is négy magyar jutott szóhoz, Dibusz, Lovrencsics és Sigér mellett egyszer Botka, egyszer Varga kezdett.
2020-ra Dibusz maradt az állandóság, jobbhátvédként Lovrencsics és Botka váltogatták egymást, és többnyire a szűrő Sigér jutott szóhoz (a Molde és a Juventus ellen mindkét védő játszott, így ekkor négy magyar is a pályán volt).
Tavaly nyáron érkezett Peter Stöger, nála az első összecsapáson Dibusz mellett még a nem sokkal később súlyos sérülést szenvedő Sigér volt kezdő, a következő három meccsen viszont csak a válogatott kapusnak szavazott bizalmat. A Zalgiris elleni vilniusi találkozón Csontos Dominik, a Slavia elleni prágain és a Young Boys elleni svájcin Botka jutott még szóhoz kezdőként, de többnyire csak Dibusz képviselte a magyar színeket a pályán. Az El-csoportkörre jött még Vécsei Bálint (olyan meccsek is akadtak, amin Botkával hárman voltak egyszerre kezdők), a Celtic ellen Bogdán védett a koronavírusos Dibusz helyett, de ennyi.
Így érkeztünk meg a mostani BL-idényig, ahol a Tobol otthonában Dibusz és Botka, itthon és a Slovan ellen pedig már ismét csak a kapus kezdett Sztanyislav Csercseszovnál, de mint láttuk, ez a tendencia már korábban is megfigyelhető volt, csak tavaly ezzel együtt is megvolt a csoportkör, így ekkor ez nem volt annyira hangsúlyos téma.
Persze, lehet, hogy az újabb csoportkörbe jutás kicsit tompítaná ezúttal is az elégedetlenkedő hangokat.
Mik lehetnek az okok?
A legtehetségesebb magyar futballisták általában szeretnék magukat külföldön kipróbálni, a honi viszonylatokban a gárdák azért ritkán szeretik legjobbjaikat a riválisoknak értékesíteni (vagy csak igen borsos áron), így ha a saját utánpótlásokból nem kerülnek be feltörekvő fiatalok, akkor ilyen helyzet előfordulhat.
Mint említettünk, ebben igazából semmi újdonság nincs, számos külföldi példát látunk arra, hogy a kiemelkedő klubok inkább kész futballistákra áldoznak akár óriási összeget is, hogy már az első naptól kezdve húzóértékeik legyenek csapatuknak, mintsem hogy az utánpótlásban csiszolgassák a gyémántokat.
A klubcsapatoknak elsősorban a jó eredmények a fontosak, és azt, hogy ezt lehetőleg költséghatékonyan tudják elérni, és ha egy légiós könnyebben megszerezhető, és sikeres vele a csapat, akkor pontosan ezt fogják tenni, ebben a folyamatban aligha lesz változás.
Akit pedig ez a helyzet zavar, annak meleg szívvel tudjuk ajánlani a magyar válogatott mérkőzéseit, már csak azért is, mert az utóbbi időszakban szenzációsan és bőven erőn felül teljesítenek Marco Rossi fiai.
A szerző az Index sportújságírója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Dibusz Dénes a Ferencváros kapusa a második szlovák gól után a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros–Slovan Bratislava-mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. július 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)