Index Vakbarát Hírportál

Szülők százezreinek nem probléma, hogy porig rombolták a pedagógusszakmát

2023. július 8., szombat 14:53

A tanár példát mutat… A jó tanár jó példát. Nemcsak szakmai és pedagógiai tudásával, de személyiségével, viselkedésével, hanghordozásával is, minden rezdülésével hatással van tanítványaira. 

Végzős gimnazistaként – mint valószínűleg a többségnek – nekem is nagy fejtörést okozott, hogy hogyan tovább. Folytassam édesapám mérnöki pályáját? Legyek agrármérnök, mint hozzám nagyon közel álló unokatestvérem? Vagy állatorvos – hiszen mindig is bolondultam az állatokért? Általános iskolai felsős osztályfőnököm biológia–földrajz szakos volt, míg gimnáziumi osztályfőnököm matek–fizikás. Mindketten erős, határozott személyiségek és szakmájukat kiválóan értő, nagyszerű tanáregyéniségek. 

Végül fantasztikusan szép hivatást választottam: tanár lettem, matematika–fizika–biológia szakos…

Választásom időpontjában – nem sokkal a rendszerváltás előtt – a tanári pálya, ha nem is kiemelkedően magas presztízsű, de társadalmilag elismert szakma volt, és biztosította egy család megélhetését. Azóta sokat fordult a magyar valóság: „Előre megyünk, nem hátra!”

Akkor a kötelező óraszám heti 18 volt – ezt becsületesen el is lehetett végezni – felkészüléssel, dolgozat-összeállítással és javítással, kísérletek előkészítésével és minden egyéb (rengeteg más) tanári feladattal együtt. Most éppen – a harmadával több – 24 tanóra megtartása lesz a kötelező. Mindent összevetve eddig is heti 50 óra felett teljesítettek a pedagógusok, de vajon meddig növelhető ez még úgy, hogy kibírjuk ép testtel és lélekkel? 

A magfizika témakörnél el szoktam mesélni tanítványaimnak, hogy az Egyesült Államokban a második világháború előtt/alatt folyó atomkísérletekben rengeteg magyar vett részt (Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő, Neumann János…), akiket kiváló képességeik és tudásuk miatt marslakóknak, ufóknak tekintettek más nemzetiségű kutatótársaik. Ezek a nagy koponyák mind hálásan és elismerően nyilatkoztak hajdani gimnáziumukról, az akkori magyar oktatásról…

„Vár állott, most kőhalom”

2023. július 4-én az országgyűlés megszavazta a pedagógusok új életpályájáról szóló, korábbi nevén státusztörvényt – az érintettek szóhasználatában: bosszútörvényt –, melyet az államfő nagy sietve alá is írt. A kormánypropaganda szerint ez a jogszabály javít az oktatás helyzetén, és vonzóbbá teszi a pedagóguspályát. Ám ez színtiszta hazugság! A törvény ezeket nyomokban sem tartalmazza… sőt! Csak néhány dolgot említve: A tanév akár július 15-ig meghosszabbítható. Lesznek, akiknek nő a heti kötelező óraszáma. A részleteiben még a törvényben sem kidolgozott, ugyanakkor a tervezet szerint tragikomikus feltételeket támasztó évenkénti teljesítményértékelés miatt csökken a megélhetés kiszámíthatósága. Megszűnik a pályán eltöltött idővel arányos előmeneteli rendszer. Átvezényléssel akár napi 3 óra utazásra kényszeríthetik a kollégákat. A tantestületek döntési jogát elveszik alapvető pedagógiai, intézményi kérdésekben, melyek egyedivé, egymástól megkülönböztethetővé teszik az iskolákat. 

A kormány tovább korlátozza az autonómiát, szerzett jogokat vesz el. És a pedagógusok már közalkalmazottak sem lesznek! Pedig kik azok, akik éppen a KÖZért, egy közösségért, a gyerekeinkért, a saját jövőnkért teszik a dolgukat, ha nem éppen ők/mi?

A törvénynek két valódi célja van. Az egyik, hogy ideig-óráig még menedzselhető maradjon az oktatási intézmények működtetése a fokozódó pedagógushiány mellett is. A felmondásukat tervezők és a most nyugdíjba vonulók számát figyelembe véve ez a hiány az ősz során akár a 20 százalékot is elérheti. A pályán maradókkal – többségében minden díjazás nélkül – elvégeztethetővé válik a hiányzók munkája is. Legalábbis ezt gondolja a kormány és a saját bevallása szerint is hozzá nem értő, oktatásért felelős miniszter. Ők ugyanis „csak” a létszámadatokkal foglalkoznak. De tegyük fel a kérdést: vajon hogyan végeztethető el a többiekkel, mondjuk, egy kémiatanár feladata ott, ahol nemhogy az iskolában, de még a tankerületben is alig akad ilyen szakos oktató? Ahol nincs informatika, fizika, matematika, nyelv szakos…? Nem lehet titkolni, ezzel egyre több helyen egyre több diák és szülő szembesül nap mint nap.

Lehangoló következtetés, hogy a kormány számára az oktatási rendszer feladata a gyerekmegőrzésre korlátozódott. Döntésének többi következménye nem számít. „Valaki” vigyázzon a gyerekre „valahol”, amíg a szülő dolgozik. Ez a „valaki” és „valahol” meg is látszik a pedagógusokról szóló kormányzati megnyilvánulásokban, melyek mára porig rombolták a pedagógusszakma megbecsültségét, és visszaköszönnek az állami oktatási intézmények siralmas, gyakran 21. századi emberhez nem méltó fizikai állapotán is. De van ennél még szomorúbb: mindez sok szülőnek fel sem tűnik, vagy nem jelent problémát! 

Csend legyen!

A törvény másik célja az oktatási rendszer kritikusainak elhallgattatása. Az elmúlt több mint egy év sok kínos pillanatot szerezhetett a kormánynak a diákok, szülők, pedagógusok összefogásával, az októberi 80 ezer fős tüntetéssel, a sok-sok vidéki helyszínen is megrendezett eseménnyel, a több kilométeres élőláncokkal, a transzparenseken olvasható, a tömeg szájából és a színpadokról elhangzó kritikákkal. 

Több mint egy év… Ilyen hosszan folyamatosan dühösnek lenni fárasztó. Utcára vonultunk, de nem meghallgattak meg. Elhallgatták üzeneteinket, leszóltak, becsméreltek. Az Országház előtt az esőben a szavazás időpontjában már csak egymaroknyi tömeg várta azt, amiről az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudta, hogy be fog következni: „Meghosszabbították Bicskéig”.

A tiltakozási vihar elcsendesedett, de velünk együtt a kormány egy puskaporos hordón ül. Nem megoldások születtek, tüneti kezelésekkel próbálkoznak. Épp úgy, mint mikor a halálos beteg fájdalomcsillapítót kap.

Mindezt azonban a kormány a bőségesen rendelkezésére álló felületeken nagyon ügyesen kommunikálja. Az egész oktatási válságot a pedagógusbérek 1 bites egyszerűségű szintjére süllyesztette. Ugyanakkor – és ez a legfelháborítóbb – egy év szajkózás után sem változtattak még ezen az egyetlen területen sem!

A törvény alapján a bérkategóriákat úgy állapították meg, hogy azok alja a mostani béreknél húzódik, tehát a terhek növelését még anyagilag sem kell kompenzálni. Közben Brüsszelre mutogatnak, holott „büszke és harcos nemzeti kormányként” a tagországi hatáskörök közé tartozó oktatásról nekik maguknak kellene gondoskodniuk a mi adóforintjainkból. Egyébként a státusztörvény elfogadásával az erre fordítható uniós forrásokról lemondtak, jobb, ha arra nem számítanak a pályán maradók. A kormány EU-nak tett vállalása szerint ugyanis „A kormány és a parlament nem fog egyoldalúan bevezetni a pedagógusok munkaterheit növelő, a meglévő szakmai autonómiát korlátozó vagy a szakma vonzerejét csökkentő szabályokat”. Márpedig a szóban forgó törvény éppen ilyen szabályok gyűjteménye.

Egy utolsó gondolat a bérekről: ha a kormány nem szegi meg saját, törvénybe foglalt ígéretét, és nem szakítja el 2014-ben a minimálbértől a pedagógusbéreket, akkor azok most közel kétszer annyit érnének. (Ez esetben legalább egyetlen oktatásügyi problémával kevesebb lenne. Akinek nem világos, milyen problémákra is utalok, azoknak ajánlom a pedagógusok, diákok és szülők közös 9 pontját, mely a lehető legtömörebben összegzi ezeket.)

Ilyen feltételek mellett nincs és nem is lesz a tanári pályán utánpótlás: a távozók és újonnan belépő oktatók összevetéséből világosan kitűnik, hogy évente több ezer fővel csökken a pedagógusi létszám. A pálya vonzóvá tétele után még legalább 5-6 év, mire az egyetemekről kikerül az új tanárgeneráció. Fiatalok nélkül nincs pedagógiai megújulás, nincs új szemlélet, nincs lendület, nincs „új seprő, mely jól söpörne”. Ha „nincs tanár, nincs jövő!” 

„...nemzet sűlyed el”

Volt-e értelme az elmúlt évek kiállásának? Ezt mindenki maga döntse el. A segélykiáltást mindenesetre az ország közvéleménye meghallotta, és talán tudatosult is benne az oktatási rendszer krízise. A diákok, tanárok és az érintett szülők között pedig a hosszú ideje hiányzó érdekszövetség is szárba szökkent.

Tegyük fel végül a kérdést: jobb lett volna a pedagógusoknak megtört gerinccel, a saját és a rájuk bízott gyerekek sorsába beletörődve, szó nélkül tűrni? Lehet-e minta a jövő generáció számára az, aki így él? Akarnak-e a mai tanítványaink pedagógusok lenni? Ha mindezt előre látom, vajon akartam volna-e én tanár lenni?

Isaac Asimov szerint „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és a magyarok”. Ezen a véleményen érdemes eltöprengeni mindannyiunknak. Szép, élményekkel teli nyarat kívánok mindenkinek… és jó töprengést!

A szerző a Tanítanék Mozgalom képviselője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Papajcsik Péter / Index)

Rovatok