A sajtó lehetőleg ne foglalkozzon magával, az olvasót ez kevéssé érdekli. Most mégis ez következik. A Magyar Narancs múlt heti száma ugyanis érdekes írást közölt arról, hogyan lopnak a szerkesztőségek egymástól.

Természetesen mi itt az Indexben is utáljuk, ha ellopják cikkeinket, azaz forrásmegjelölés nélkül leírják, felolvassák (szó szerint vagy átírva) ugyanazt az információt, ugyanazt a sztorit. Szögezzük le azt is, hogy az Indexben az ilyesmi tilos. Azaz normaszegésnek számít. (Vagyis bizonyára előfordul, ahogy sok nálunk a helyesírási hiba, a kretén fogalmazás stb. De ha kiderül, nem dicsérjük meg az elkövetőt, a szerkesztők igyekeznek kiszűrni az ilyesmit.)

Ami miatt kicsit fölhúztam a szemöldököm a Narancs-cikk olvasása közben, az az volt, hogy a szerző úgy beszélt a problémáról, mintha a lopás elsősorban az online sajtó sajátja lenne. Pedig a net, a papír és a sugárzott újságírás egyaránt fertőzött. Ha mindenáron a hordozóközeg szerint akarunk megkülönböztetni, én egészen biztosan a tévéket, rádiókat emelném ki. A kereskedelmi adóknál sokszor a lopás a főszabály, egész egyszerűen nincsenek berendezkedve nagy mennyiségű komoly saját sztori kitermelésére.

A másik problémám Bajnai Zsolt cikkével, hogy kissé összemossa azt, ha forrásmegjelöléssel vesz át valaki valamit, vagy ha anélkül. Pedig az előbbi nem igazán nevezhető lopásnak. Lehet pofátlanul, nem etikusan idézni, kedvelt gyakorlat a magyar sajtóban például lefordítani egy külföldi cikket, és csak valahol az írás második felében, egy nem túl lényeges állításnál hivatkozni a forrásra.

A forrást valahogy megjelölni szerintem mégis sokkal jobb, mint teljesen elhallgatni.

A cikk egyik konkrét példája ez:

„Ugyanezen nap másik nagy hírértékű anyaga volt Bódis András Daróczi és Batiz együtt folytatja, és nem is akárhol! című, a Heti Válasz online változatán megjelent írása. Bevallom, jómagam is az egyik legnagyobb hírportál címlapján bukkantam először az ügyre, egy, a Heti Válaszra hivatkozó, azt kivonatoló és alaposan lerövidítő cikkben.”

Bár Bajnai Zsolt cikkében nincs konkrétan megemlítve az Index neve, de a folyamatos internetezést, hírportálozásást meg ezt a leírást magunkra vettem. Pontosan a leírtakat tettük ugyanis a szóban forgó cikkel. Mégpedig a Heti Válasz és az Index közötti hivatalos együttműködés keretében.

Igen, a hetilap azt kéri tőlünk, hogy minden megjelenésükkor reklámozzuk az általuk kiválasztott, általunk is érdekesnek gondolt cikket, oly módon, hogy kivonatot és természetesen forrást közlünk, hogy olvasóink náluk olvassák el az egész írást. Ezt a példát tehát a sajtólopásról szóló cikkben bemutatni esettanulmányként talán nem volt szerencsés.

A cikk másik példája Tanács István egyik sztorijának lenyúlása. A Népszabadság veterán szegedi tudósítója kissé fásultan panaszkodik, sőt Bajnai Zsolttal együtt arra is kísérletet tesznek, hogy kiszámolják, mennyibe került a Népszabadságnak az adott cikk, amelyet elloptak tőlük.

És akkor most nyissuk ki a mai Népszabadságot! A 2-3. oldalon négy hírcikk van. A négyből három olyan, amely az Indexben tegnap (vezetőben is szereplő) egy-egy cikkel azonos témáról szól. Az egyikben, a Lomnici-ügyet feldolgozóban többször is hivatkoznak az Indexre. A másik írásban ez elmarad, pedig Nyusztay Máté az SZDSZ lehetséges elnökjelöltjei közül pont azokat említi esélyesként (többségük nem közismert politikus), akiket az Index cikke, amely a napilap készítésekor épp olvasható volt. (A szerzőket azért említem mindig, mert a Narancs-írás egyik kifogása az volt, hogy átvételkor nem említik meg a szerzőket, jóllehet szerintem erre nincs feltétlenül szükség. Miért ne szerepelhetne egy értesülés a lap nevével?)

Ugyancsakk épp akkor (egy héttel az események után) jutott eszébe a harmadik cikk szerzőjének írni a szegedi fideszbeli konfliktusról, amikor az Indexnek, és lényegében ugyanarra is jutott. A szerző Tanács István.