Magyarország Európában gyakorlatilag páratlanul vízfejű ország, így a belföldi gyűlölet irányát is a szokatlan demográfiai helyzet határozza meg. Egy olyan országban, ahol a teljes népesség közel ötöde a fővárosban lakik, és ahol a második legnagyobb városban is alig tizedannyian laknak, mint a fővárosban, egyszerűen nincs elég ember a regionális torzsalkodásokhoz. A kapuváriak és a csornaiak persze ferde szemmel néznek egymásra, és Miskolc sem fog Nyíregyháza nyakába borulni soha, ezek azonban játszótéri hisztik az igazi ellentéthez képest. Budapest és a vidék itt soha sem szerette egymást.

Bűnös városról, Horthy belovaglásáról, a Budapesten befizetett adóból eltartott tanyákról nem lesz itt szó, mivel komoly gyűlölködésnek eleve nem az ilyen komolytalan dolgok jelentik az alapját, hanem ezeknél sokkal mélyebb, sokkal zsigeribb megfigyelések. Például hogy vidéken még nem ismerik a dezodort, vagy hogy Budapesten mindenki, de kivétel nélkül mindenki cigány. Hogy az undorító vidéki lét egyetlen fénypontja, amikor iskolásként fel lehet menni a fővárosba osztálykirándulni meg mozgólépcsőzni. Aztán mindenki csak a halált várja. Hogy Budapesten senki sem köszön senkinek, és csak jajveszékelni tudnak, amikor az undorító aluljáróikban hasra esnek valami rühes hajléktalanban.

A magyar népesség eloszlása belátható időn belül nem fog változni, így akár az idők végeztéig köpködhetne egymásra a vízfej és a pálcikatest. Van azonban, ami változott a világban és Magyarországon, és aminek következtében a vízfej érvei alól kirántódott a talaj, míg a pálcikatest vígan hajtogathatja tovább a magáét. Vidékizni sajnos – és ez budapestiként igenis nagyon fáj – többé nem menő.

Egyrészt ugye az internet. Egészen pontos számítások szerint 1996-ban a távolság New York és Budapest közt éppen 1000 volt, míg Budapest és Győr között 200, Budapest és valami putri közt, ahol az élet csúcspontja nem is egy pesti, hanem egy győri osztálykirándulás, olyan 350. 15 évvel később New York és Budapest közt pontosan 830 van, míg a távolságok Budapest és Győr illetve Budapest és a putri közt alig 90 illetve 150. Ez a 90 és ez a 150 pedig enyhe hunyorítással már észrevehetetlen különbség.

A szmogon és a csinos forgalmi dugókon kívül ma már alig van olyan budapesti élmény, amiből egy vidéki magyar nagyvárosok lakói kimaradnának. Fokozottan igaz ez a fiatalokra, ami megint csak azt jelzi, hogy a különbség főváros és vidék közt folyamatosan csökken. A ruháktól a zenéig minden letölthető és megvásárolható az interneten, Budapestre felmenni már tényleg azért érdemes, mert ott egyszerűen többen vannak, és ennek megfelelően több hely van, ahol van mit csinálni. Nem mást, mint más magyar városokban, csak nagyobb sűrűségben. Egy közel kétmilliós metropolisznak ennél többet kellene nyújtania szánalmas kistestvéreihez képest.

Ami pedig végképp nevetségessé teszi a vidékizést, és ugyan csak az utóbbi években vált egészen nyilvánvalóvá, de korábban is bőven felhasználható lett volna adu ászként a vidékiek kezében a vízfej ellen, az a tény, hogy a magyar vidék legalább olyan, mint mindenhol. A magyar lakosság speciális eloszlása ugyanis azt is eredményezi, hogy Magyarországról egyszerűen hiányoznak a Barcelonák, a Hamburgok, a Marseille-ek és a Liverpoolok, de még a Valenciák, Kölnök, Bordeaux-k és Edinburgh-k is. Az ugyanis teljesen normális, hogy az ezeknél kisebb városokból, amilyenekből ugye nálunk is van öt-hat, a még kisebbekből meg pláne, mindenki el akarjon költözni. Mert nincs mit csinálni, nincs egy rendes egyetem, nincsenek rendes munkahelyek, vagy ami van, az is fele annyit fizet, mint a fővárosban, péntek este 11 után egyetlen hely van nyitva, nincs kultúra, gasztronómia, tisztességes boltok vagy bármi, amiért érdemes lenne ott élni. Debrecennek, Szegednek, Pécsnek és a többieknek nincs miért szégyenkezniük: Olaszországban és Németországban sem feltétlenül jobb helyek az ezekkel hasonló méretű települések. A magyar vidék megengedheti magának, hogy olyan nyomorult legyen, amilyen. Budapest viszont nem.

Budapest, az Európai Unió nyolcadik legnagyobb városa nem vigasztalhatja magát ilyesmivel. Budapesten semmi, de tényleg semmi izgalmas nem épült az utóbbi húsz évben, ha pedig az ember hajnali háromkor megéhezik, egyetlen egy darab vendéglátóhelyen kap tisztességes ételt, ha amerikai gyorséttermeknéli jobbra vágyik. Budapest egy olyan európai főváros, ahol a legrangosabb színház igazgatójára elképesztő politikai nyomás nehezedik, mert olyan merész, hogy szexre emlékeztető jelenet állított színpadra.

Barcelonában és Milánóban is kevesebben laknak, mint Budapesten. Brüsszelben nagyjából fele annyian, Amsterdamban, Stockholmban, Lisszabonban, Koppenhágában még kevesebben. Aki ezek bármelyikében járt akár csak turistaként, pontosan tudja, hogy mennyivel kozmopolitább helyek Budapestnél. Budapestiként legközelebb majd akkor lehet vidáman vidékizni, ha egyszer ezt a várost nagyvárosnak lehet nevezni, mert olyan tényleg nincs másik az országban. Addig maradjunk a proli pestiek és a budai sznob köcsögök gyalázásánal.