Index Vakbarát Hírportál

2018.12.27.Két fiatal lány, akiknek a Youtube megváltoztatta az életét

2018 egyik legnagyobb durranása a magyar Youtube-on két nyíregyházi lány volt. Nemazalány és Lil G a semmiből csináltak karriert maguknak, klipjeiket több millióan látták már, és egyre több felkérést kapnak koncertekre. Az ő történetük nem csak egy példa arra, hogyan változott meg a zeneipar és a zenefogyasztás, hanem arra is, hogyan tud a Youtube szinte a semmiből egekbe emelni valakiket, és ez milyen hatással van az életükre. A több napot forgattunk, megismertük az egymással való kapcsolatukat, a gondolataikat és azt, hogyan látják a világot ennyire fiatalon. 



Ugyan a forgatások végén kiderült, hogy a jövőben egymástól valamivel kevésbé szorosan dolgoznak tovább, de az életük így is érdekes azoknak, akik legalább egyszer találkoztak már valamelyik slágerükkel az interneten. Vagy szeretnék megismerni, hogyan működik a magyar Youtube-szcéna és szórakoztatóipar 2018-ban.

Rovatok