Botrány a reggeli adásban - Az ATV műsorvezetője kiosztotta híres vendégét
A Viszkis a róla szóló filmet ment népszerűsíteni, de nem köszönte meg azt, amit Vujity Tvrtkótól kapott.
A Viszkis a róla szóló filmet ment népszerűsíteni, de nem köszönte meg azt, amit Vujity Tvrtkótól kapott.
Vujity Tvrtko tette közzé oldalán Kerényi Miklós Gábor 13 éves áldozatának levelét.
Az ATV-nek nyilatkozó rendező szerint a piros pacsi szellemi játék, ő zsarnok de kedves apja volt a társulatainak, szexuális jellege pedig semminek nem volt, amit csinált.
Szikora János rendezőt, a székesfehérvári színház igazgatóját vádolják szexuális zaklatással.
Egy kiskorú áldozatról is beszámolt az ATV a Kerényi Miklós Gábort érintő botrányban.
Maros Ákos az ATV esti műsorában szólalt meg névvel és arccal.
Férfi kollégája a sliccére helyezte kezét, majd felhívta a lakására.
Egy kávéházban találkozott a rendezővel, aki szerinte vagy öngyilkos lesz, vagy belehal az ügybe.
Sárosdi Lilla az ATV híradójában azt mondta, nyilvánvaló volt, hogy Marton nem fog perelni.
Hadházy Ákos szerint ez egy sokkal fontosabb ünnep annál, hogy a helyszínen megjelenő pártok összefogásáról szóljon majd az esemény. A Momentum saját tüntetést szervez.
Megint rengeteg közpénzt csorgattak át haveri médiacégekhez nemzeti konzultáció ürügyén.
Székhelyi József második felesége különös módon zárta le házasságukat.
Az ATV pedig vélhetően milliókat bukott a műsorvezető távozásán.
Demcsák Zsuzsa és az ATV közös megegyezéssel elköszöntek egymástól.
A műsorvezető maga döntött a távozás mellett.
Két időpontot is kapott a műsorvezető a csatorna vezérigazgatójától, mind a kettőt lemondta. Továbbra is függőben az ügy.
Demcsák Zsuzsa a Facebookon reagált az ATV pénteki adására.
Hogy marad-e az ATV-nél vagy nem. A Bors úgy értesült, hogy nincs túl sok esélye a botrányos pénteki interjú után.
Demcsák Zsuzsa ezért mondott fel a TV2-nél.
Demcsák Zsuzsa húsz év után azért hagyta ott a TV2-t, mert szinte már rá sem ismert a Mokkára. Az ATV-n két műsort vezet majd, fürdőruhára vetkőzni nem fog. Interjú.
Vujity Tvrtko független civilnek tartja magát, akit nem érdekelnek a pártérdekek. Az ATV reggeli műsorába igazolt, állítja, ott nincs cenzúra. Interjú.
Nagy Bandó András úgy érzi, nehéz helyzetben kell dolgoznia.
Megrendítő, mit mondott magáról és családjáról Pécsi Ildikó az ATV műsorában.
Ismeretlen tettesek ellen rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentést Benyó Rita.
Jordán Tamás három héttel ezelőtt került fejsérüléssel az intenzív osztályra.
Mészáros Antónia otthagyja az ATV csatornát.
Horvát János a hatvanas évek végén lett a Magyar Televízió munkatársa.
Az ATV stábja a vizes vb helyszínén akart forgatni, de a biztonságiak trágárságokat ordibálva kikergették őket a helyszínről, az egyik riportert meg is lökdösték. A szervező cég vizsgálatot indított.
Bochkor Gábor egy hetente jelentkező műsort vezet az ATV-n.
Gaál Noémi bikinis fotóin elámulsz.
Demcsák Zsuzsa országos tévécsatornánál vezet műsort.
A műsorvezetőnő a Velvetnek azt is elmondta, hogy melyik műsorban lehet majd látni.
A köztévé már bikinis csajokat sem tud eladni a nézőknek. A TV2 nyara is elég pocsékul indult.
Vujity Tvrtko az ATV képernyőjén tér vissza.
Marcellina a nyolcvanas években robbant be a hazai zenei életbe.
Onyutha Juditnak túl későn tett ajánlatot az ATV, amiből ő nem kért.
Tvrtko a hazaköltözéséről szóló hírt nem is cáfolta, de nem is erősítette meg. Lesz műsora az ATV-n, az biztos.
A Fidesz alelnöke szerint megrendezett jelenet volt, amikor egy mingránsozó megütött egy nőt.
Sem az okmányirodában, sem a műszaki vizsgán, sem a kereskedésben nem tudták, hogy a Renault-t körözik. Aztán becsöngetett a rendőrség.
Gaál Noémi újra tévézik.
A legnépszerűbb időjós 20 év után mondott fel a TV2-nél, június 4-én kezd az ATV-ben.
Vasárnap este héttől már az atv-nek is több nézője van, mint a második számú kereskedelmi tévének.
A TV2 tavasza viccnek is nagyon durva. Három újonc műsorukból kettő két hét alatt bukott meg.
Ördög Nóra celebgyerekes vetélkedője az egyetlen, ami felveszi a harcot a Barátok közttel.
A július óta tartó válás másik oldala: most Hajdú adott interjút nekünk, így kiderül, hogy ő miként látja a jelenlegi helyzetét, a TV2-t és Puzsért.
Holló Márta műsorvezető több éves kihagyás után áprilisban visszatér a képernyőre.
Kálmán Olga március közepétől látható új munkahelyén, a Hír TV-n. A váltás okairól, az ATV-ben eltöltött 14 évről beszélgettünk vele, és kiderült az is, mit mondott neki Simicska az átigazolás előtt.
Úgy-ahogy sikerült neki, de azért megint mondott valamit, amit 100%-os bizonyossággal nem kellett volna állítani. Aztán kimentette magát.
Bánki Erik beszélt mindenfélét az ATV-ben.
Schobert ezt a vasárnap esti Frizbiben jelentette be, aztán tornázott egy kicsit Hajdú Péterrel.
Schobert Norbi műsora márciusban indul, az esti főműsoridőben lesz látható.
Sváby András tízéves kihagyás után ismét egy heti magazinműsort vezet majd. Az ATV-ben két szót nem hallott még: a hitet meg a gyülekezetet, azt viszont igen, hogy teljes szerkesztői szabadsága lesz. Beszélt agyatlan öncenzúráról és a TV2 hírműsorairól is.
Szerinte a csatorna nem érezte meg Kálmán Olga távozását, és Sas József műsora a legnézettebb.
Talán visszahúz a szíve?
20 évesen szerettek egymásba, két gyermekük született.
Két neves tévést is szerződtetett az ATV csatorna.
Jaksity Kata újra híradózik, és új műsort is kap.
Péterfi Judit a Facebookon tette meg a nagy bejelentést.