Otthonunk, a munkatábor
A berni követ és a Félvilág alkotói ezúttal a szovjetek által kényszermunkára hurcolt nőkről készítettek filmet. Az Örök tél ügyesen kerülgeti a csapdákat, és nem hajlandó belemenni a szenvedéslicitbe. Kritika.
A berni követ és a Félvilág alkotói ezúttal a szovjetek által kényszermunkára hurcolt nőkről készítettek filmet. Az Örök tél ügyesen kerülgeti a csapdákat, és nem hajlandó belemenni a szenvedéslicitbe. Kritika.
Két népszerűtlen album után végre új erőre kapott az MGMT. Ezen kívül Fall Out Boy, Ektomorf és Camila Cabello a Hét lemezében.
Az Éjszakai játék az a fajta film, amiből ma már sajnos nagyon kevés készül: nem alpári, de felnőtteknek szóló vígjáték, amin lehet röhögni.
A rendező Lav Diaz nevére összecsordul a nyál a filmbolondok szájában, a legújabb filmje még egész kurta az életműhöz képest.
Az Ocean's Eleven rendezője iPhone-nal forgatott le egy horrort, ami simán az év legérdekesebb filmje lehet. Megnéztük.
Német film készült '56 októberéről. Egy egész gimnazista osztály szolidarított a forradalommal, a rendszer pedig elkezdte kikészíteni őket.
Az alkoholista, balesetet szenvedő karikaturistaként nagyot megy a színész, de a köré készült film is méltó hozzá.
Megfilmesítették a norvég tömegmészárlást, valós beszámolók alapján, de kitalált figurákkal és sorsokkal. Technikailag tökéletes lett, viszont teljesen értelmetlen.
Bogdán Árpád legújabb filmje a kétezres évek végi eseteket, és azok szerteágazó hatásait dolgozza fel. A Genezis premierje a Berlinalén volt. Kritika.
Kár, hogy egy jószándékú, de rossz film kedvéért.
A házelnököt arról kérdezték, hogy lehet-e gazemberségnek tartani a választójogi és médiaátalakításokat.
A kormány szerint az ENSZ = Soros.
Wes Anderson életének második animációs filmje annyira tömény, hogy inkább képeskönyvben kellene olvasni. Kritika a Kutyák szigetéről.
A Szabadság ötven árnyalata végre mindenkit kielégít, akik egész vásznat betöltő mellbimbókat és széttárt combokat akarnak nézni a moziban.
Nem lett a valaha készült legjobb Marvel-film, de néha olyan területre téved, ahová eddig senki. Kritika az újszerű húzásokkal teli szuperhősfilmről.
Nils Frahm új albuma egyszerre klasszikus, könnyű és elektronikus zene. A hét lemezében Machine Head, No Age és Club 8.
Kicsit kevesebb abszurditással és káromkodással akár még szórakoztató is lehetett volna.
Szó szerint meglepetés volt: amiről hónapok óta hallottunk, a Netflix hirtelen beharangozta, majd ki is rakta. A Cloverfield Paradox viszont minden igyekvés ellenére pocsék lett.
A Super Bowl alatt fellépő énekes mindig nevetséges volt, de az új albummal sikerült szintet lépnie. Lefelé. A hét lemezében Django Django, Shame és Ozone Mama.
Megérdemelten. A legsötétebb órában hihetetlen alakítást nyújt a színész.
Ha tényleg a Fantomszál lesz a legendás színész búcsúja, akkor méltó búcsú született. Egy vicces, de nyomasztó film a szerelemről és a hivatásról.
Hegedűs D. Géza őrületesen meghízott, Nagy Zsolt horrorisztikusan néz ki, a kegyetlenség pedig förtelmes a Hentes, a kurva és a félszemű című filmben. De ez semmire sem elég.
Így lehet a legjobban összefoglalni Az útvesztő-trilógia utolsó részét. Kár érte, mert lehetett volna ez jó is.
A világ összes pénze, Ridley Scott botrányoktól övezett filmje korrekt rutinmunka lett, aminek legnagyobb előnye éppen a csereszínész, Christopher Plummer megjelenése.
Norvégia egy leszbikus történettel pályázott az Oscarra. Joachim Trier fojtogató filmjével, a Thelmával.
A Gengszerzsaruk egy filmtörténeti klasszikus pofátlan nyúlása, kőegyszerű karakterekkel és az egy főre eső atlétás macsók világrekordjával.
Szuper, hogy a Filmalapot megkerülve is készülnek magyar filmek, de néha egészen elkeserítő, hogy milyenek.
Az End of the Fucking World apró képregényként kezdte, hogy aztán idén januárban ismét mindenki a Netflixről beszéljen.
A Viszlát, Christopher Robin látszólag a mese születéséről szól, valójában a gyereknevelésről és a hírnévről beszél meglepően őszintén.
A Commuter című Liam Neeson-film címe lehetne akár ez is, mert már minden jelenetét láttuk valahol. Ettől még szórakoztató.
A Kicsinyítés egy zavaros szatíra, ami addig szinte jó is, amíg át nem megy saját maga paródiájába.
A vendégek című angol komédiának kisebb kultusza kezd kibontakozni a magyar nézők körében. Kiderítettük, hogy miért.
Zac Efron és a Kaliforniai álom zeneszerzői sem mentik meg A legnagyobb showmant.
A hangszer nélkül éneklő lányok harmadik történetében az éneklés csak ürügy.
Juliette Binoche csodálatos a legújabb filmjében: a Jöjj el napfény! egyik fele egészen nagyszerű. De csak az egyik fele.
A csapnivaló felhozatalt is sikerült alulmúlnia a Bőrpofának, egy teljesen felesleges, elbaltázott koncepciójú, filléres texasi mészárlásnak.
Az Egy szent szarvas meggyilkolásában Nicole Kidman és Colin Farell teljes érzéstelenítésben szexelnek, miközben egy kamasz kínozza őket.
Emberek a gépben, fegyveres robotkutyák, időre menő Tinder, öncsonkító sebészek. Megnéztük a Black Mirror negyedik évadát.
Omar Sy forradalmasítja az orvoslást a Doktor Knockban. Ő egyedül megéri a jegy árát.
Ethan Hawke visszajön a halálból, hogy mindenkit lelőjön egy olyan akciófilmben, aminek minden pillanatát láttuk már valahol.
A Kaotikus karácsony vígjáték egy meleg párról, akik végre be akarják mutatni egymásnak a családjaikat. Kiderül, hogy ez nem is olyan vicces.
A harmadik évaddal véget ért az HBO lélekboncolgatós sorozata, a Terápia. Az évadzáróban minden eddiginél keményebb csapások érték Mácsai Pált, de állta a sarat. Kritika.
Az Életrevalók csapata készített vígjátékot egy rongyrázós esküvőről, ahol semmi sem jön össze.
A Stratton olyan, mint egy rosszul rendezett, csúnyán fényképezett, rémesen megírt 24-epizód: fantáziálatlan, buta és kiszámítható
A Wonder Wheelben egy nagyon jó Kate Winslet szenved a rendező nemtörődömségétől, mégis ez a legjobb Woody Allen-film a Blue Jasmine óta.
A legújabb South Park-játék a rajongóknak továbbra is elképesztően szórakoztató, de egy idő után azért ez is el tud laposodni.
Mácsai Pált a magyar filmesek nem foglalkoztatják agyon, de egy német filmben fontos szerepet kapott. Ráadásul a Volt egyszer egy Németország egész jó lett.
A Férfikor minden állami támogatás nélkül készült, és valószínűleg még ön sem hallott róla. Pedig megérdemli a figyelmet.
A 120 dobbanás percenként őrülten fontos film egy kétszeresen is nehéz helyzetű csoportról, ami elemi erővel próbál tenni valamit az ügy érdekében. Kár, hogy pont így.
A Boldog halálnapot című horror nem annyira vicces és nem annyira véres, mint lennie kellene. Kitalálhattak volna azon túl is valamit, hogy lenyúlják az Idétlen időkiget.
A Hét nővérben a túlnépesedett Földön tilos egynél több gyereket vállalni, de Willem Dafoe-nak hét lányunokája lesz. Úgy neveli fel őket, mintha egy személy lennének.
A Viszkis rablóról szóló filmben Opel Astrával megy az autós üldözés a kilencvenes évek bűnös Budapestjén, de egyébként olyan, mintha Hollywoodban készült volna. Sajnos.
A Lumière! olyan, mintha egy mai átlagember a telefonjával filmezne, csak éppen 120 évvel ezelőtt csinálták.
A kivándorlással foglalkozó dokumentumfilm-sorozat, a Menjek/Maradjak új része, az Édes Otthon azokról szól, akik Londonból, Ausztriából vagy New Yorkból költöznek vissza. Nem voltak sikertelenek, sőt. Miért próbálják meg mégis újra itthon?
Már rég nem csak a képzeletben létezik a Gorillaz. A zenekar először adott nagyszabású koncertet Magyarországon, ami a rengeteg vendég miatt néha olyan volt, mint egy fura szertartás, egy sötét és vidám digitális oratórium.
Egy éve mutatták be az első részt, és máris mozikban a Rossz anyák összegányolt folytatása. Támadnak a nagymamák, aki nem tűrik a laza karácsonyt.
Most kellene leigazolni Gerald Butlert a Toldi-flmhez, pénzért manapság bármit elvállal. Még az Űrvihar című celluloidhulladékot is.
Ezúttal Bécsig kellett menni a fellépésükért, de ennél sokkal többet is megért volna. Pedig eleinte nem látszott, hogy végül mekkora katarzis lesz belőle.
Kondor Vilmos kultregényéből borzongató film noir helyett korrekt, érdektelen tévéfilm készült. Az összes magyar sztárszínész benne van, de csak Mucsi Zoltán kapott igazán jó mondatokat.