Szalah megvillant, hozta a kötelezőt a Liverpool
Nem játszott túl jól Klopp csapata, de a Brighton ellen egy hálószaggató tizenegyes is elég volt.
Nem játszott túl jól Klopp csapata, de a Brighton ellen egy hálószaggató tizenegyes is elég volt.
Ennél súlyosabban csak 1931-ben kaptak ki hazai pályán újonnan felkerült csapattól.
Pedig a Brighton csak 22 százalékban birtokolta a labdát. Végül egy öngóllal lett 2-0.
Linczényi Márkóék elhányták a parkolójegyet, de virággal kivágták magukat. Innen indult Adele is, az együttes fotókkal mesélt nekünk az útról.
Kétszer is a hátáról pattant be a kapufára bombázott labda, így kapott ki 2-0-ra a Brighton.
Megvan az első feljutó, a Newcastle is csatlakozhat hamarosan az angol élvonalhoz.
A 78 éves S. János 1958 óta élt Angliában, egy rendőrségi üldözés közben gázolták el. Munkaadói nem tudják, kit kéne értesíteni a haláláról.
Olyan helyeket mutatunk, ahol újraértelmezi azt, mit is jelent a festői táj.
Elég hihetetlen, de az 53 éves férfi túlélte a balesetet.
Egy nagydarab állat rögbisen több hely van tetoválásra. Ezt a tetoválók ki is szokták használni.
Brightonban van egy kiállítás, ahol a látogatók nagy része vásárolni szeretne. Ami nem véletlen, egy kisebb bolt árukészletét rakták ki élethűen, filcből varrva.
De túlélte, egy arra járó angol srác megmentette. A késelő taxit fogott és eltűnt.
Egy brit fiatalokból álló baráti társaság a fejébe vette: AIDS-ben meghalt barátjuk emlékére Guinness-rekordkísérletet tesznek.
Brightonban két legény mászott fel egy ház állványzatán – egy férfi azonnal előkapta a légpuskáját. Nem kellett volna.
A Storror nevű csapat tagjai a kilátásért másznak meg épületeket és darukat. Tériszonyosoknak nem ajánljuk.
Poyet edző a BBC-nél hallotta, hogy a Brighton kirúgta.
A brightoni lakos különös, örvényszerű valamit észlelt,de a hatóságok nem foglalkoznak vele.
A Brighton zseniális találattal szerzett vezetést, végül kiverte a Newcastle-t az angol FA-kupából.
A klubok legbevállalósabb mixerei naptárral támogatják a prosztatarák elleni küzdelmet.
A válogatott hátvéd nem fér be, a másodosztályú Brightonban folytatja.
Szinte könyörögve fordult hozzánk. Elpanaszolta, hogy kirabolták, miközben egy babakocsit segített a villamosra feltenni. Kért tőlem 2000 forintot, amit sosem láttam többet viszont – kiváló színészi alakítással vernek át Budapesten.
Egy 42 éves angol nő karácsonykor azt írta Facebook-oldalán, hogy hamarosan halott lesz, és már be is vette a gyógyszereket. Bár sok ismerőse volt, aki tudott volna, nem segített rajta, sőt, hazugnak nevezték.
Egy brit tanár egy hulladéktároló edényben próbálta kialudni részegségét, ám a kukásautó bedarálta.