Harmadával csökkenti a sztrók kockázatát egy új tabletta
A négy hatóanyagot tartalmazó politabletta a kutatók szerint jelentősen javíthatná a megelőzést.
A négy hatóanyagot tartalmazó politabletta a kutatók szerint jelentősen javíthatná a megelőzést.
Halász Gábor három évvel ezelőtt kapott stroke-ot, azóta másként éli az életét.
Fontos lenne jobban megismerni az agyvérzés okait, hogy esetleg megelőző vakcinát is ki lehessen fejleszteni.
Sas József egyelőre kerekesszékben tud mozogni, de bízik abban, hogy visszatérhet a színpadra.
A gyümölcsök és a zöldségek kitűnő rost-, kálium-, magnézium- és antioxidáns-források, érdemes naponta enni belőlük.
Nemcsak az Alzheimer-kór károsíthatja az agyi folyamatokat.
Felismerés után pedig azonnal kezeltesd, nehogy nagyobb baj legyen belőle.
A KardioKözpont szakorvosa azokra a lépésekre hívja fel a figyelmet, melyekkel csökkenthetjük a rizikót.
A kezeletlen magas vérnyomás rengeteg egészségügyi probléma forrása lehet.
A szavak megformálása körül gyökeresen megváltozott valami.
Elhunyt a népszerű sorozatsztár, Luke Perry.
Évek óta először fog megszólalni a színpadon a színész.
Hogyan győződhetsz meg róla, hogy stroke-ról van szó, és mi a teendő?
Íme, a WHO adatai: megnézték, hol halnak meg többen stroke-ban vagy Alzheimerben.
Már napi pár perc séta is megelőzheti a stroke-ot.
A színész azt mondja, mostanában nyugodt és boldog.
Hogyan győződhetünk meg róla, hogy stroke-ról van szó, és mi a teendő?
Nem kell kilométereket loholnod, és a gymet is kihagyhatod.
Hogy ehhez mire van szükség? Most kiderül.
Előfordult már a családodban keringési rendszert érintő betegség?
Az érelmeszesedés csak az első lépcsőfok.
Mi a különbség a szívinfarktus és a stroke tünetei között?
Abban viszont az óránál van az előny, hogy minden pillanatban kéznél van.
A klimaxszal egy férfibetegségnek tartott veszély is leselkedik a nőkre.
Veszélyes lehet, ha az arcod bizonyos részein próbálod kinyomni a pattanást. A szakértő szerint súlyos következményekkel járhat.
Az elégtelen alvás a stroke kockázatát növeli: és nemcsak a túl kevés lehet probléma.
Mennyire állnál helyt, ha egy bajba jutott emberen kellene segítened?
Filmszerepet vállalt, és egy alapítvánnyal segítené az afáziás betegeket. Az RTL Klubon beszélgettek vele.
Egy 68 éves nő egyik napról a másikra stroke-ot kapott. A családnak heteken át tartó ügyintézésbe és 200 ezer forintjába került helyet találni neki.
Kulka János elárulta, hogyan viseli a betegségét, és azt, hogy a beszéde lassan fejlődik.
Két év után először szerepelt a stroke-ot kapó színész élő adásban.
Állítólag egy néma karaktert alakít majd egy thrillerben.
A Jászai Mari-díjas színész június elején agyvérzést kapott. 68 évet élt.
A szérum koleszterinszint jelentőségéről Dr. Vaskó Péter mesél.
Otthon lett rosszul. Mentő vitte kórházba.
A dohányzás a stroke és a szívbetegségek esetében is vezető oknak számít.
Sikerült helyreállítani ereket és idegsejteket, ahol enélkül csak üres tér lenne a stroke után.
A lap úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy a színész úgy érzi, stroke-ja óta nem tudja a legjobbat nyújtani.
Elkészült egy algoritmus, ami leegyszerűsíti a vizsgálatot, és pontos képet ad az erek állapotáról.
A színész az RTL Klub társadalmi célú reklámhirdetésében vállalt szerepet.
Mi a sorsa egy örökletes magas koleszterinszinttel küzdő betegnek, ha létezik hatékony gyógyszer a problémára, de nem elérhető? Két érintett is mesélt nekünk.
Életmódorvoslással és megfelelő szűrésekkel mérsékelhetőek a rohamok.
Szédülés és hányinger miatt került kórházba Bruce Tasker.
Legalább olyan fontos adat, mint a vérnyomás értéke.
Az életmódváltás mellett a kardiológiai vizsgálatok is életmentőek lehetnek.
Bárhogy alakul ki a szívritmuszavar, komoly szövődményei lehetnek.
Howard Gottfried, a legendás producer 94 éves korában hunyt el.
Agyi vészhelyzetnél minden perc számít, hogy el lehessen kerülni a maradandó károsodást.
A tünetek felsorolása mellett az orvosok három egyszerű feladatot is javasolnak. Életmentő tudnivalók.
Sokan megelőzés gyanánt szedik, de vajon jó ötlet ez?
Felfedezték, hogy az agy melyik szegmense fogékonyabb a stroke-ra .
A stroke gyanúja esetén azonnal szakszerű segítségre van szükség, de ehhez fel is kell ismerni a jeleket.
Ha akár csak egyik is érint közülük, sokkal jobban kell vigyáznod.
Halász Gábor tavaly augusztusban majdnem meghalt.
Széles körű felmérés hozott meglepő eredményeket.
Paralízis nyomai látszanak az arcukon, mégis rengeteg érzelmet fejeznek ki.
Komoly károsodásokhoz vezet, ha nem érkezik meg időben az ellátás.
Háromszoros az esély a betegségekre azoknál, akik legalább napi egy diétás kólát megisznak.