A szilveszter minden ember életében különleges fontosságú esemény, hiszen ekkor zárjuk és összegezzük az óévet, hogy aztán tervekkel és reményekkel telve várjuk a (még) szebbnek, jobbnak várt új esztendőt. Ha valakinek a születésnapja is erre a napra esik, annak meg pláne különleges. Ha ennek a valakinek ez pedig már a 80. ünneplése az élete során... És ha hozzátesszük, hogy ez a valaki történetesen a világ legsikeresebb edzője is, akkor cikkért kiált a nap!
Sir Alexander Chapman Ferguson 1941. december 31-én nagyanyja glasgow-i házában látta meg a napvilágot Elizabeth és Alexander Beaton Ferguson első fiaként. Édesapja hajóépítő-ipari segédmunkás volt, öccse, Martin hozzá hasonlóan futballista lett. Játékoskarrierjét a helyi Harmony Row Boysnál kezdte, majd a sok profi labdarúgót kinevelő Drumchapelhez szerződött, miközben szerszámkészítőnek tanult egy hillingtoni gyárban, ahol kinevezték szakszervezeti megbízottnak idővel.
Később a Queen's Park FC-hez került (nem összetévesztendő a korábbi PL-csapat Queens Park Rangersszel), ahol 16 évesen, csatárként debütált. Első meccsét rémálomként írta le, de a 2:1-es vereség során rögvest megszerezte azért az első gólját. Bár 31 találkozón 20-szor is eredményes volt, nem tudott magának állandó helyet kiharcolni, ezért 1960-ban a St. Johnstone-hoz igazolt, ahol részmunkaidős szerződést kötött, miközben egy govani hajógyárban dolgozott, és éjszakánként edzett.
A forgatókönyv nagyjából hasonló volt itt is, a gólok jöttek, a rendszeres játékidő nem, így többször is az elengedését kérte, még azt is fontolgatta, hogy Kanadába költözik inkább. A későbbi aranyérmes Rangers elleni bajnokin „jobb híján” lehetőséget kapott, mesterhármasával pedig döntő szerepet játszott a bravúrsikerben, el is vitte 1964 nyarán a Dunfermline, ahol végre teljes munkaidős profivá vált. Első évében nagy harcban voltak a bajnoki címért, bejutottak a kupadöntőbe is, ahol Ferguson a St. Johnstone elleni gyenge bajnoki teljesítménye miatt nem jutott szóhoz, nélküle az együttes 3:2-re kikapott a Celtictől, az idény végén pedig egy ponttal lemaradtak az aranyérmestől is. Az 1965–1966-os évadban 51 meccsen 45-ször volt eredményes, 31 bajnoki gólja pedig társelsőséget hozott neki a celtices Joe McBride-dal.
Rekordösszegért váltott klubot – a vallása játszhatott szerepet a távozásban?
1967-ben a Rangers 65 ezer fontot fizetett a játékjogáért, ennyi pénzt korábban egy skóciai klubváltás során sem fizetett ki egy klub.
Az együttes színeiben 42 bajnokin 25 gól volt a mérlege, az itt töltött két éve alatt pedig a nemzetközi kupában is megmutatta tehetségét. Érdekesség, hogy a Vásárvárosok kupájában az 1967–1968-as negyeddöntőben és az 1968–1969-es elődöntőben is a későbbi győztes állította meg a skót együttest, és a Leeds United (–Ferencváros 1:0, 0:0) és a Newcastle United (–Újpest 3:0, 3:2) is magyar klub ellen nyerte meg végül a trófeát. Az 1969-es kupadöntőben őt okolták Billy McNeill gólja miatt, ezt követően pedig a juniorcsapathoz irányították, de később úgy beszélt erről, hogy azt feltételezi, hogy a katolikus Cathy Holdinggal kötött házassága és a vallása miatt zárták ki az első csapatból. Önéletrajzában arról írt ugyanakkor, hogy a klub tudott párja vallásáról, amikor őt szerződtették.
Nem szívesen váltott klubot, mivel helyi srácként felnőve azt remélte, hogy itt találja meg a sikereit, de 1969-ben eljött a távozás ideje. Hívta a Nottingham Forest (amely később azzal lett világhírű, hogy 1977-ben a másodosztály harmadik helyezettjeként feljutott az élvonalba, rögvest bajnok is lett, majd megnyerte a BEK-et, címvédőként pedig ismételni tudott, így mai napig többször hódította el a legrangosabb európai kupasorozat serlegét, mint hazája bajnoki aranyát!), ekkor azonban felesége még nem vágyott Angliába, így a Falkirknél kötött ki, és az itteni négy éve alatt többet lépett pályára, mint bárhol a karrierje során. Tapasztalatának köszönhetően idővel játékos-edzővé léptették elő, de John Prentice érkezésekor ez utóbbi jogait megvonták, ami megviselte Fergusont, aki elcserélését kérte, és az Ayr Unitednél fejezte be a pályafutását.
Ami a válogatott karrierjét illeti, az egy kacifántos sztori.
Az 1967-es világjáró turné során kapott egyedül szerepet a felnőttcsapatban, itt hét fellépésen kilencszer volt eredményes, ugyanakkor a skót szövetség sokáig ezeket a mérkőzéseket nem ismerte el teljes jogú válogatott meccsként, így Ferguson hivatalosan sohasem játszott a skót válogatottban. A BBC 2020 nyarán egy cikkében őt nevezte meg a legjobb skót játékosnak, aki nem lépett pályára a válogatottban, de nemrégiben, 2021 októberében a skót szövetség bejelentette, hogy a turné egyes meccseit hivatalos nemzetközi találkozóvá minősítik, így Ferguson – ha igencsak megkésve is, de – csak válogatott játékos lett. Kevesen mondhatják el magukról, hogy 79 évesen lettek válogatott futballisták!
Relatíve fiatalon, 32 évesen lett 1974 nyarán az akkor másodosztályú East Stirlingshire menedzsere, csupán részmunkaidőben, heti 40 fontért dolgozott az együttesnek, amelynek ekkor konkrétan egy darab kapusa sem volt. Hamar megmutatta később még taglalt életfilozófiáját, a fegyelem fontosságát.
Soha nem féltem senkitől korábban, de Ferguson egy rémisztő barom volt
– mondta róla később az együttes csatára, Bobby McCulley.
Még ez év októberében a St. Mirrenhez hívták, amely ugyan együttese mögött helyezkedett el akkoriban, de nagyobb klubnak számított. Bár főhősünk érzett egy bizonyos fokú lojalitást gárdájával szemben, a legendás Jock Stein (róla is lesz még szó bőven) tanácsait megfogadva mégis a váltás mellett döntött.
Ferguson 1978-ig irányította a klubot, amely a másodosztály hátsó fertályából kiindulva 1977-ben már a feljutást érő bajnoki címig szárnyalt, elképesztő támadójátékot bemutatva úgy, hogy az együttes átlagéletkora csupán 19 év volt, a csapatkapitány Tony Fitzpatrick is csak 20 volt az idény kezdetén.
A következő évet a tízcsapatos élvonal nyolcadikjaként zárta az együttes, amely így bennmaradt, de ez sem volt elég:
A St. Mirren az egyetlen klub, amely menesztette Sir Alex Fergusont.
Próbálta jogi úton megtámadni a véleménye szerint jogtalan kirúgását, de veszített, és fellebbezési lehetőséget sem kapott már. Ennél is érdekesebb viszont az az 1999-ben megjelent gondolat Billy Adamstől, mely szerint a valós oka a menesztésnek az volt, hogy különféle szerződésszegéseket végzett Ferguson, ebbe beleértve a játékosok jogosulatlan kifizetését. Azzal vádolták, hogy megfélemlítette titkárnőjét, mert futballistáinak adómentes jogokat akart kierőszakolni, és nem beszélt vele hetekig, csak a 17 éves asszisztensén keresztül kommunikált vele.
A törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy Ferguson ekkoriban különösen kicsinyes és éretlen volt, Willie Todd klubelnök felszólalásában azt mondta, hogy nincs menedzseri képessége.
1977-ben Ferguson még visszautasította az Aberdeen ajánlatát, Billy McNeillé lett a kispad, egy évvel később viszont ő visszatért a Celtichez, ez pedig új lehetőséget adott.
Ferguson egy nagy múltú, ám csupán egy bajnoki címmel büszkélkedő együttes élére került, amely ugyanakkor előző év decembere óta nem kapott ki, és a második helyen zárta az idényt. Bár már négy éve volt edző, még mindig fiatalabb volt néhány játékosánál, nehezen tudta elnyerni néhány rutinosabb futballista, mint például a 199 találattal a mai napig fölényesen klubrekorder Joe Harper tiszteletét. Az első idény nem hozott kiemelkedő eredményeket, a Skót Kupában elődöntőig, a Ligakupában döntőig jutott az együttes, de ott mindkétszer alulmaradt, a bajnokságban pedig a negyedik hely jött össze.
A következő kiírásban viszont már összejött 1955 óta az első bajnoki arany, pedig a rajt nem volt éppen fényes, de az új évet remek formában kezdték, az idény utolsó meccsét pedig 5–0-ra megnyerték, így egypontos előnnyel zártak a Celtickel szemben. A skót élvonalban 15 év után taszították le a trónról a Celtic, Rangers kettőst!
A siker után Ferguson is úgy érezte már, hogy elnyerte játékosai tiszteletét.
Ez az eredmény összekovácsolt minket. A játékosaim végre elkezdtek hinni bennem.
Szigorú fegyelmezési módszere megmaradt ugyanakkor, a játékosai dühöngő Fergie-nek nevezték el. Volt olyan, hogy egy játékosát azért büntette meg, mert megelőzte őt az utakon, de előfordult olyan is, hogy egy teás kannát rúgott a játékosok felé a szünetben egy gyenge félidőt követően.
Nem tetszett neki az Aberdeen meccsein uralkodó légkör, ezért szándékosan hergelt mindenkit azzal, hogy a skót médiát a glasgow-i klubok imádatával és nyomásával vádolta meg, hogy feltüzelje a csapatát.
A következő siker 1982-ig kellett csak várni, amikor Skót Kupát nyert a csapat, amelyet követően a Wolverhampton Wanderers kereste meg, de ő elutasította, egyrészt azért, mert úgy vélte, hogy az angol klub pénzügyi bajban van, másfelől közel sem érte el az ambícióit a skót gárdával.
Ezzel a sikerrel kvalifikálták magukat a Kupagyőztesek Európa-kupájába, amelyet ennek örömére meg is nyertek gyorsan. A selejtezőben a Sion ellen két gálával (7–0, 4–1), az első körben a Dinamo Tirana ellen 1–0-s összesítéssel jutottak tovább Ferguson fiai, a Lech Poznan ellen két sikerrel (2–0, 1–0) haladtak, és máris a Bayern München elleni negyeddöntő következett. Itt a németországi gól nélküli döntetlen után kétszer is hátrányból felállva 3–2-re győztek a skótok, ez klubot 20 éven át szolgáló bekk, Willie Miller szerint pedig olyan önbizalmat adott neki, hogy elhitték, valóban megnyerhetik a tornát.
Az elődöntőben a belga Waterschei Thor elleni 5–1 után idegenben az egyetlen vereség is belefért (0–1). A fináléban jöhetett a Real Madrid, John Black a 7. percben vezetést szerzett, és bár az első negyedóra végén Juanito büntetőből egyenlített, a 112. percben John Hewitt eldöntötte a göteborgi ütközetet.
Végre kezdtem valami értelmeset az életemmel
– vélekedett a tréner.
A KEK-győzelem után az európai Szuperkupában is diadalmaskodtak, a hamburgi gól nélküli döntetlen után otthon 2–0-ra nyertek a BEK-győztes HSV ellen.
Közben újra kupagyőztes lett az együttes (bár a Rangers hosszabbításos legyőzése során nyújtott játékot kezdetben gyalázatosnak nevezte), 1984-ben pedig zsinórban harmadszor is a csúcsra ért a sorozatban, miközben a gyengébb rajt ellenére újfent bajnoki arannyal zárt.
Az 1985-ös kitüntetésen Fergusont a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé (OBE) nevezték ki – hívta a Rangers és az Arsenal is, mindhiába.
Egy évre rá megszerezték negyedik, mindmáig utolsó élvonalbeli elsőségüket, az 1985–1986-os kiírásban pedig kupát és Ligakupát nyertek, így Ferguson 10 trófeával zárta aberdeeni küldetését: 1986 elején nevezték az igazgatósági tanácsba, de áprilisban jelezte, hogy a nyáron távozni szeretne.
A mexikói világbajnokságért küzdő skót válogatott edzői stábjában is helyet kapott ekkorra már, majd egy tragédia következtében ő lett a kapitány: a trófeahalmozó Jock Stein 1985. szeptember 10-én, a walesi selejtező lefújása előtti pillanatokban összeesett, és elhunyt.
Az 1–1 elég volt arra, hogy a rivális előtt maradjanak, az interkontinentális pótselejtezőn pedig immár Ferguson irányításával 2–0-s összesítéssel búcsúztatták Ausztráliát. Az 1986-os világbajnokság ugyanakkor nem alakult fényesen, Dánia (0–1) és az NSZK (1–2) is legyőzte a skótokat, akik az utolsó meccsen nem bírtak Uruguayjal (0–0), így nem jutottak tovább, a szakember pedig lemondott a válogatott irányításáról.
Bejelentkezett a Tottenham, majd az Arsenal is újra próbálkozott, de a londoniak ezúttal sem jártak sikerrel, és végül 1986 novemberében, Ron Atkinson menesztése után a Manchester Unitedhez írt alá – érdekesség, hogy egy évvel korábban a Liverpoolnál is felvetődött a neve.
A Manchester United ekkor hétszeres angol bajnoknak vallhatta magát, de 1967 óta várt az újabb elsőségre, miközben a riválisok közül a Liverpool (16), az Arsenal és Everton (8-8) is elé került az örökranglistán, de az Aston Villa (7) is beérte a gárdát.
Minden idők legsikeresebb klubedzőjének finoman szólva sem indult simán angliai karrierje: az első trófeára egészen 1990. májusáig kellett várnia, akkor a 3–3 után megismételt meccsen Lee Martin találatával együttese az FA-kupa fináléjában 1–0-ra legyőzte a Crystal Palace-t.
Nem az ideális körülmények várták a klubnál, néhány játékosának alkoholfogyasztási szokása miatt aggódott, és csalódott volt párak erőnléte miatt is, a 21., utolsó előtti helyen álló gárdánál meghonosított fegyelem viszont az idény végére kifizetődni látszott, a 11. helyig kapaszkodtak fel.
A következő évadban már a 2. lett az együttes, de ezt nagy visszaesés követte, a 11. és a 13. hellyel, az 1989–1990-es idényben hiába érkeztek olyan sztárok, mint Paul Ince vagy Gary Pallister a csapathoz, a bajnokságban sorra jöttek a kellemetlen eredmények, az együttes november 18. és február 12. között 11 nyeretlen bajnokit vívott meg és már csak a 17. helyen állt az akkor már 20 csapatos ligában. A szurkolók türelme is kezdett elfogyni.
Három év türelem, és ez még mindig egy kalap sz.. Fergie.
Ferguson 1989 decemberét karrierje legsötétebb időszakának írt le, de a klubvezetés kitartott még mellette.
Bátran mondhatjuk, a türelem kifizetődött a Manchester Unitednek!
Az FA-kupa elhódítása elindította a fellendülést, a Liverpool elleni 1–1 következtében társgyőztese lett a Szuperkupának, és itt is elhódította a KEK-et.
A diadalmenet a Pécsi Munkás kettős legyőzésével (2–0, 1–0), indult, majd a walesi Wrexham (3–0, 2–0), a francia Montpellier (1–1, 2–0) és a lengyel Legia Warszawa (3–1, 1–1) következett a sorban, végül az abban az évben spanyol bajnokságot nyerő Barcelona 2–1-es megverése jelentette a végső sikert, a BEK-győztes Crvena zvezda felülmúlása pedig az újabb európai Szuperkupát eredményezte.
A Barcelona elleni sikert követően Ferguson megfogadta, megnyerik a következő bajnokságot.
Ez akkor még nem jött össze, az idény előtt Peter Schmeichellel és Paul Parkerrel megerősített együttes a berobbanni készülő Ryan Giggsszel ugyancsak a keretében áprilisban egy négymeccses szériából csak egy pontot szerzett, így a második helyen zárt a Leeds United mögött, de a Ligakupát elhódította egy évvel később, 1993-ban pedig végre visszaülhetett Anglia trónjára.
Az idény előtt Ferguson egy új csatárral akarta felturbózni a támadásban nem megfelelően teljesítő gárdáját, de a Southamptonban remeklő Alan Shearer végül a Blackburn játékosa lett, David Hirstnél is pórul járt, Dion Dublin jött, de vele meg nem igen lettek előrébb a csapatnál, miután hamar kidőlt fél évre lábtörés miatt. A novemberben még a 10. helyen szerénykedő együttes Eric Cantona megkaparintásával vált újra tényezővé. Mark Hughes 15 góllal lett mesterlövész, Giggs megkapta az év legjobb fiataljának járó elismerést, az utánpótlásból pedig olyan tehetségek mutatkoztak be, mint David Beckham, Nicky Butt és Gary Neville. A végjáték pedig ezúttal a manchesterieké volt, az áprilist a 3. helyen kezdték meg, hét sikerrel zárva viszont simán lettek bajnokok.
Eddig a pontig a Liverpool már 18-szoros aranyérmes volt, az Arsenal 10-szeres, az Everton pedig kilencszeres.
Az 1993-as siker hozta meg az igazi áttörést, érkezett a gárdához a nyáron a fiatal Roy Keane is, az is egy jó sztori volt.
A bajnokság végén kieső Nottingham Forest játékosáért ugyanis a Blackburn Rovers bejelentkezett, meg is állapodtak mindenkivel, csakhogy a papírmunkával kis probléma adódott, ennek elintézését hétfőre halasztották péntek délután, ezt megneszelve Ferguson pedig gyorsan megérdeklődte Keane-nél, nem lenne-e kedve mégis inkább a Unitedben folytatni, majd szombaton elintézték a papírokat, és akkoriban rekordot jelentő 3,75 millió fontért szerződtette is.
Egy évvel később címet védtek a „vörös ördögök” (Beckhamék berobbanása mellett Paul Scholes is feltűnt a gárdánál), a Blackburn 1995-ös aranyérme után pedig újabb két elsőség következett, miközben két FA-kupa és három újabb Szuperkupa is bekerült a vitrinbe 1997 augusztusára. A csapathoz pedig érkezett még többek között Ole Gunnar Solskjaer és Andy Cole, valamint az ekkor visszavonuló Cantona pótlására Teddy Sheringham is.
Az 1997–1998-as idény aztán kisebb visszaesést jelentett, ekkor ugyanis a bajnokságban egy ponttal lemaradtak a hajrában tízes győzelmi szériát produkáló „ágyúsok” mögött, az FA-kupában a Barnsley kiejtette őket megismételt meccsen, a Ligakupában az Ipswich búcsúztatta a gárdát már az első meccsén, a BL-ben pedig hiába lett csoportgyőztes a Juventust is megelőzve, a negyeddöntőben a Monaco a hazai 0–0 után Manchesterben 1–1-et játszva kiejtette riválisát.
Hogy aztán a következő évad minden idők egyik legnagyszerűbb teljesítményét hozza el.
A sikertelen évad után Fergie alaposan megerősítette a csapatát, érkezett a PSV betonbiztos védője, Jaap Stam akkori klubrekordot jelentő 10,75 millió fontért, majd percekkel a határidő előtt 12,6 millióért a csatársor erősítésére szánt Dwight Yorke is.
Óriási húzásoknak bizonyultak, előbb valódi falat jelentette a távozási szándékát az idény során jelző Schmeichel előtt, utóbbi pedig 29 góljával a csapat legeredményesebb játékosaként zárt.
Az együttes az Arsenal elleni 3–0-s Szuperkupa-zakóval indította az évadot és a bajnokságban sem nagyon remekeltek, öt meccs után csak két siker volt a gárda neve mellett, és bár decemberben egy rövid időre átvették a vezetést, csak a negyedik helyen fejezték be 1998-at. Ferguson látszólag kevéssé zavarta, hiszen fontosabb célokat dédelgetett, a Bajnokok Ligájában akart a csúcsra érni, a halálcsoportban pedig a Bayern München mögött, a döntőnek otthont adó Barcelona előtt továbbjutott a kvartettből.
A hajrában az Arsenalt egy ponttal megelőzték Beckhamék, de az idény az óriási feltámadásokról maradt emlékezetes. Az FA-kupában a Liverpool ellen a 88. percben még hátrányban voltak, de jött Yorke és Solskjaer gólja, és a 2–1-es siker. Az Arsenal ellen a megismételt meccsen Schmeichel emberhátrányban büntetőt védett, a 109. percben pedig Giggs remek szólója eredményezett döntőt, ott pedig már könnyedén jött össze az újabb siker.
Ez volt május 22-én, négy napra rá pedig jött a BL-döntő a Bayern München ellen. A kieséses szakaszban az Intert Beckham beadásaival szomorították el, a Juventus ellen Giggs a 92. percben egyenlített otthon, idegenben pedig Filippo Inzaghi első negyedórában szerzett duplája ellenére 3–2-re nyertek a „vörös ördögök”, akik így veretlenül (négy győzelemmel és hat döntetlennel) jutottak el a fináléig (sőt, hát ott volt még a selejtező egy sikere és döntetlenje is, amit nem számolnak bele ebbe).
A döntőben aztán a Bayern is gyorsan megszerezte a vezetést Mario Basler szabadrúgásával, majd jött minden idők egyik legdrámaibb fordítása. Az angol csapat nem ezen a napon nyújtotta legjobb teljesítményét, de egy pillanatra sem adta fel, és a 91. és a 93. percben, két David Beckham-szöglet után betalálva 2–1-re legyőzte az addigra már Baslert és Lothar Matthäust is lecserélő németeket.
Nem hiszem el. Nem hiszem el! Ez a futball, a fészkes fenébe is!
– mondta Ferguson, akit még a következő hónap során lovaggá ütöttek.
Az, hogy az év végén hogyan nem sikerült David Beckhamnek odaadni az Aranylabdát, a mai napig rejtély.
Az év novemberében a Libertadores-kupát megnyerő Palmeiras ellen Roy Keane góljával elhódították az Interkontinentális Kupát, az európai Szuperkupában viszont a Lazio, az angolban az Arsenal, a BL negyeddöntőjében pedig a Real Madrid bizonyult jobbnak, és az akkor még teljesen más rendszerben először életre hívott klubvilágbajnokságon sem szerepeltek fényesen a „vörös ördögök”.
A bajnokság azért összejött, egy évre rá sorozatban harmadszor is, de a 2001–2002-es kiírásban már csak a bronz sikerült, miközben a BL-elődöntőben háromszor is vezetett, de idegenbeli gólok miatt két döntetlen ellenére is alulmaradt a Leverkusennel szemben.
A 2002–2003-as idény sem indult erősen (hogy mást ne mondjuk, kikapott a Zalaegerszegtől a Puskás-stadionban), szeptember közepén a 10. volt a gárda, de még a decembert is csak az ötödik helyen kezdte, hogy az újévi sikerével már második legyen.
A bajnokságban sorra jöttek a sikerek, az FA-kupában viszont február 15-én kikapott az Arsenaltól, ami után Ferguson és Beckham összebalhézása során a skót tréner belerúgott egy földön lévő cipőbe, ami épp a szeme felett találta el az angol válogatott csapatkapitányát. Az indulatok elszabadultak, több játékosnak kellett visszafognia a legendás hetest, hogy lehiggadjon, de nem volt innen már visszaút.
A Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágóján kimaradt a kezdőből a remek rúgótechnikájú játékos, aki csereként beállva két góljával megfordította ugyan a meccset (4–3), de újabb gólt már nem tudott ő sem szerezni (pedig volt még egy veszélyes szabadrúgása a ráadásban), a királyi gárda pedig 6–5-ös összesítéssel továbbment.
Ennek ellenére nem volt sikertelen az év, hiszen az MU visszaült Anglia trónjára, Beckham a Realhoz igazolt, az együttes pedig végső soron nem járt rosszul, hiszen Cristiano Ronaldo érkezett a helyére a Sportingtól.
A következő három idényben egy FA-, egy Liga- és egy Szuperkupa jött össze a 2004-ben Wayne Rooneyt is megkaparintó együttesnek, a 2006–2007-es évadra viszont újra tényezővé vált a világfutballban: újra bajnok lett, a BL-ben pedig elődöntőig jutott, a későbbi győztes Milan ugyanakkor megálljt parancsolt.
A 2007–2008-as kiírásban pedig már mindkét sorozatban a csúcson zárt, mindkétszer a Chelsea-t elkeserítve a végén, a bajnokságban két ponttal, a BL-ben tizenegyespárbajban. Ami kilenc évvel korábban elmaradt, ezúttal nem
az idényt 42 találattal záró Cristiano Ronaldo révén a manchesteri hetes az Aranylabdát is megkapta.
A 2008-as BL-döntő
Ki kell még emelni az európai szinten is kiemelkedő belsővédő kettőst, a 2002-ben szerződtetett Rio Ferdinand mellé 2006-ban Nemanja Vidics érkezett tökéletes kiegészítőnek, a 2005-ben igazolt Edwin van der Sar révén pedig végre a kapusposzt is megoldódott hosszú válság után.
A 2008–2009-es idényben megint remekelt az együttes, újfent bajnok lett, a 18. aranyéremmel beérte a Liverpoolt az élen, elhódította a hazai Szuperkupát (az európait nem tudta), a Ligakupát és klubvilágbajnokságot is, a BL-ben pedig újra döntőzött, de ezúttal a Barcelona már túl erősnek bizonyult.
A nyáron Cristiano Ronaldo követte a beckhami utat Madridba, hogy a Real történetének egyik legjobb játékosává váljon, Wayne Rooney pedig minden igyekezete és 34 gólja ellenére egy ponttal lemaradt az aranyról az MU, de egy Ligakupa azért bekerült a vitrinbe.
2011-ben már a Liverpoolt is lehagyta a United a 19. elsőségével, a Bajnokok Ligájában pedig Londonban játszhatott döntőt – a Barcelona viszont 2009 után ismét felülkerekedett.
Egy évvel később majd minden idők legdrámaibb angol végjátékában maradt alul a Cityvel szemben. A városi rivális a 92. percben még hátrányban volt a QPR-ral szemben, de Edin Dzeko, majd Sergio Agüero is betalált, így pedig jobb gólkülönbségével megnyerte az aranyat.
A drámai City-arany
Sir Alex még egy utolsó évre csatába vezette fiait, 2013. április 22-én Robin van Persie Aston Villa elleni mesterhármasa biztosította be a 20., mindmáig utolsó MU-aranyat. Utolsó meccsén, ami „csupán” az 1500. volt a klubnál a West Bromwich ellen 5–5-re végzett, emlékezetesre sikerült hát a búcsú.
Egy rövid számadás pedig a végére: Ferguson 13 bajnoki címet, öt FA-kupát, négy Ligakupát, tíz angol Szuperkupát, két BL-t, egy KEK-et, egy európai Szuperkupát, egy Interkontinentális Kupát és egy klubvilágbajnokságot, vagyis összesen 38 trófeát nyert. Lentebb láthatjuk, hogy még az Aberdeennél gyűjtött tíz nélkül is milyen borzasztóan hatalmas mennyiség is ez!
A kiváló edző karrierje során számos gondolatot osztott meg hitvallásáról, ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
Ha egy céget vezetnék, mindig meg akarnám hallgatni a legtehetségesebb fiatalok véleményét, mert ők azok az emberek, akik leginkább képben vannak a ma realitásával és a holnap ígéretével.
„A vereség megtapasztalása, vagy még inkább annak módja, ahogyan a vezető reagál rá, elengedhetetlen része a győztessé válásnak.”
Amint búcsút intesz a fegyelemnek, elbúcsúzhatsz a sikertől is.
„A származás soha nem lehet a siker akadálya. Egy szerény életkezdet többet jelenthet, mint akadályt.”
Fel kellett emelni a játékosok elvárásait. Soha nem adhatják fel. Mindig azt mondtam neki, hogy aki egyszer feladja, az megteszi máskor is.
„Isten okkal adott nekünk két fület és szemet, de csak ez szájat. Így kétszer annyit hallhatsz és láthatsz, mint amennyit beszélsz. A legjobb az egészben, hogy hallgatni nem kerül semmibe.”
Egy vírus megfertőzött mindenkit a Unitednél. Győzelemnek hívják.
„Soha nem játszottam döntetlenre.”
Arsene Wengerről
„Azt mondják, hogy intelligens ember, igaz? Öt nyelven beszél! Van egy 15 éves elefántcsontparti srácom, aki öt nyelven beszél.”
Filippo Inzaghiról
Az a srác lesen született.
Ryan Giggsről
„Emlékszem arra, amikor először láttam őt. 13 éves volt, és rohangált fel-alá a pályán, mint egy spániel, amely egy papírt üldöz a szélben.”
A 180 centis Gary Neville-ről
Ha három centivel magasabb lenne, akkor ő lenne Nagy-Britannia legjobb belső védője. Az apja 188 centis, leellenőrizném a postást.
David Beckhamről
„Nagy-Britannia legjobbja, de nem az istenadta tehetsége miatt, hanem amiatt az elképesztő edzésmunkája miatt, amit a kevésbé tehetségesek túlnyomó része meg sem próbálna belefektetni.”
Paul Ince-ről
Volt egy mondásom arról, hogy amikor egy játékos a csúcson van, úgy érzi, hogy megmászhatja a Mount Everestet egy papucsban. Ő pontosan ilyen volt.
Wayne Rooneyről 2004-es szerződtetésekor
„Valóban megáldották. Nem csupán remek képességekkel rendelkezik, hanem elképesztő tűz is ég benne.”
Éric Cantona
„Azok, akik utálják vagy nem tisztelik Fergusont, csak azért teszik, mert elragadta tőlük az álmaikat a győzelmeivel.”
Találhatsz új Beckhamet vagy Cristiano Ronaldót, de soha nem találhatsz új Fergusont
Cristiano Ronaldo
„Fantasztikus, emberi személy. Rengeteg dolgot tanított meg nekem. Olyan számomra, mint egy apa a futballban.”
Pelé
„Te voltál az edzői idolom, és olyan ember vagy, aki példaként szolgál a jövő generációk számára.”
Pep Guardiola
„A Manchester United már jó ideje a világ egyik legjobb csapata. Ez azért van, mert Ferguson képes volt akkor is trófeákat nyerni, amikor újjáépítette szenzációs együtteseit. Ez valódi művészet, és én csak csodálni tudom őt, és amit elért. A történelem egyik legjobbja.”
Wayne Rooney
Menedzserként ő volt a legjobb, de ahogyan kezelte a játékosokat, azzal nagyon kevesen versenyezhetnének. Tudta, hogyan beszéljen velük, hogyan kapja a megfelelő reakciót tőlük. Ő volt az egyetlen edző, aki kihagyhatott valakit a csapatból, és az mégis jól érezte magát ettől. Hihetetlen volt.
David Beckham
„Igazi megtiszteltetés volt, hogy a legnagyobb edző egyengette az utam, és hogy ilyen karrierem lehetett a ténykedése alatt. Nélküle soha nem értem volna el azokat, amiket végül sikerült.”
Gary Neville
Amikor megpróbálod kiválasztani Sir Alex legnagyobb eredményét, lehetetlen küldetésbe fogsz. Amint kiválasztasz vége egyet, jön egy másik, ami felülmúlja az előzőt.
Hogy mennyire őrülten magas szám ez a 48 csapatsiker, ahhoz perspektívára van szükség. Mivel az alacsony(abb) koefficiensű bajnokságokban könnyedén előfordul, hogy egy gárda akár egy évtizeden túl is egyeduralkodónak számít, ezért azokat vettük rangsorba, akik pályafutásuk során valamelyik jelentős európai kupasorozatot (vagy annak elődjét), így a BEK-et/Bajnokok Ligáját, a VVK-t/UEFA-kupát/Európa-ligát vagy a KEK-et el tudták hódítani.
Ebben a rangsorban Fergusont pedig eddig még csak megközelíteni sem lehet, bár kellően hosszú pályafutás esetén a Barcelona és a Bayern München után a Manchester Cityvel is remeklő Pep Guardiolának azért jó esélyei lehetnek még, az 50 éves katalán trénerrel szemben a 76 éves Lucescunak azért az idővel is alaposan versenyt kell futnia, hogy erre sansza legyen.
A legnagyobb trófeahalmozó trénerek
A 2013 óta BL-t/El-t nyerők össztermése
A listába a bajnoki címek, a kupa- és Ligakupa-sikerek, a hazai és európai Szuperkupák, a BEK/BL-, UEFA-kupa-/Európa-liga-, KEK- és Interkontinentális Kupa-/klub-vb-elsőségek számítanak klubszinten, a válogatottaknál pedig a világbajnoki címek, kontinensviadalok és Konföderációs Kupák.
Májusban, a gárda Európa-liga-döntője előtt foglalkoztunk már azzal, hogy a Manchester Unitednél finoman szólva sem kísérte sikerkorszak Sir Alex távozását, az elmúlt nyolc évben öt trófea jött össze (vesd össze az előzőekkel...), miután a Villarreal büntetőpárbajban az angolok fölé kerekedett.
Akkor a cikkünket azzal zártuk, hogy bár a Ferguson-éra óta alaposan elmarad a teljesítmény a nagy előd időszakához képest, ha Ole Gunnar Solskjaerral beindul a trófeaeső, aligha fog bárkit érdekelni az elmúlt nyolc év.
Nos, nemhogy a trófeák nem kezdtek sorakozni, hanem a bajnoki győzelmek is el-elmaradoztak, ez pedig odáig vezetett, hogy novemberben megköszönték a norvég tréner ténykedését, innentől kezdve pedig Ralf Rangnickon a sor, hogy felemelje a „pokoli” mélységből a „vörös ördögöket”.
| menedzser | a kispadon | meccs | siker | iksz | zakó | gólkül. | pont-átlag | trófea |
| David Moyes | 2013–2014 | 51 | 27 | 9 | 15 | 86–54 | 1,76 | 1 |
| Ryan Giggs | 2014 | 4 | 2 | 1 | 1 | 8–3 | 1,75 | – |
| Louis van Gaal | 2014–2016 | 103 | 54 | 25 | 24 | 158–98 | 1,82 | 1 |
| José Mourinho | 2016–2018 | 144 | 84 | 32 | 28 | 244–121 | 1,97 | 3 |
| Ole Gunnar Solskjaer | 2018–2021 | 168 | 91 | 37 | 40 | 323–165 | 1,85 | – |
| Michael Carrick | 2021 | 3 | 2 | 1 | 0 | 6–3 | 2,33 | – |
| Ralf Rangnick | 2021– | 5 | 3 | 2 | 0 | 7–3 | 2,20 | – |
| Sir Alex Ferguson óta | 2013– | 478 | 263 | 107 | 108 | 832–447 | 1,87 | 5 |
| Sir Alex Ferguson | 1986–2013 | 1500 | 895 | 338 | 267 | 2769–1365 | 2,02 | 38 |
(Borítókép: Az 1999-es BL-győzelmet ünnepelve – Peter Kneffel / picture alliance / Getty Images)