Véget értek az írásbeli érettségik, júniusban jönnek a szóbelik
Június 7-től az emelt szintű szóbeliket tartják, a középszintű vizsgák június 18-án kezdődnek.
Június 7-től az emelt szintű szóbeliket tartják, a középszintű vizsgák június 18-án kezdődnek.
Az OM-rendelet is azt mondja, hogy idén még lehet használni a kronológiát tartalmazó térképet, de az egyik iskolában az érettségi közben elvették a diákoktól.
A Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium vezető tanára élőben magyarázta el a legnehezebb és legérdekesebb feladatokat a középszintű írásbeliből.
A Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium vezető tanára élőben magyarázta el a legnehezebb és legérdekesebb feladatokat a középszintű írásbeliből.
Ezek az idei feladatlap témái.
Ma írásbeliznek a diákok. A Fazekas Gimnázium vezető tanára 14 órától élőben ismerteti a megoldásokat az Indexen.
A kettest könnyű volt elérni, az ötösért dolgozni kellett, és voltak igazán szellemi játékra ösztönző feladatok is.
A kettest könnyű volt elérni, az ötösért dolgozni kellett, és voltak igazán szellemi játékra ösztönző feladatok is.
Gerőcs László, a Trefort, Csapodi Csaba az ELTE tanára 13 óra után élő videóban mutatja meg a megoldásokat.
Időigényes volt a középszintű vizsga, de Arató László szerint a kisebb hibák ellenére modern szemléletet tükrözött az írásbeli.
Nem ünneplőben, tanteremben vizsgáznak, hanem rabruhában, egy cellából adnak számot tudásukról.
A barátság szociológiája és a Valentin-nap is téma volt a feladatlapon.
Hosszú szövegek, grafikonok, kérdések a devizahitelezésről, felszólalás egy lakógyűlésre. Ja, és hány éle van egy 8 pontú teljes gráfnak?
Ez az érettségi már alig-alig hasonlít arra, amit a most vizsgázó diákok szülei tettek annak idején.