Étterem a bazilika árnyékában, ahol a perui és japán konyha tétován borul egymásba
Tigre Basicila, a fúziós konyha.
Tigre Basicila, a fúziós konyha.
Egy tokiói étteremben mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha jeges-tengeri pókot akarunk enni.
Costes és konyhaművészet.
Piac 42, tekintsük etalonnak.
Visszanéztünk a Mol Campusban lévő Virtu étterembe az új menü apropóján.
Az állatvédők feljelentést tettek.
A bokszoló már csak zöldet eszik.
A büfék, italüzletek és a bárok is jól járhatnak.
A helyszínre az Euronews stábja is ellátogatott.
Az éttermi részen kapott lángra az olaj.
Konyha, ha rossz napot fog ki a vendég.
Naponta átlag két vendéglátóhelyre kerül lakat.
A rafinált paprikás csirke igazi újítás.
Túlélték a világjárványt és a gazdasági válságot is, most mégis kénytelenek búcsúzni.
Nem érte el célját a színész.
„London legnagyobb vicce” – mondta egy vendég az étterméről.
Egy étteremben kellett volna otthagynia a rendelését egy családnak.
Ellepték a magyar fővárost a hírességek.
A cég az ételallergia miatti halálesetet korábban egy előfizetői szerződéshez kötötte.
A Disney Worldben ételallergiában elhunyt nő férjének kártérítési keresetét mondvacsinált magyarázattal próbálják lejjebb srófolni.
Igaz, ehhez az országot el kellett hagynia.
A helyszínen jártunk.
VígVarjúi kalandok a Vigadóban.
Izgalmas verseny kezdődik a napokban.
A legkiválóbb hotelek az éttermi csillagokhoz hasonló Michelin-kulcsokat is kaphatnak.
Bár a csúcséttermek a felső néhány százalék kiváltsága, egyre több átlagember is belekóstolhat.
Július 28-ig még lehet asztalt foglalni.
Videón a pusztítás.
A világ luxusepicentrumában több év is kevés lenne mindent kipróbálni, de azért megpróbáltunk tíz érdekességet bemutatni.
Van hely, ami duplázott.
Amerre jártunk, felfaltuk Németországot.
Nincsen ennél jobb fúzió.
Bilanx, ember legyen a talpán, aki kibírja zokogás nélkül.
Négy embert szállítottak kórházba.
Gond volt a működési engedélyükkel is.
MÁK a köbön.
Az Arany Kaviárban az őzgerinc is világhírű.
A kezdeményezés egyre népszerűbb a vendéglátósok körében.
Az ellenőrök problémák sorát tárták fel korábban.
Súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai problémákat tapasztaltak.
Négy hónapon keresztül húzhatják a talpalávalót a kávéházi és éttermi cigányzene képviselői.
Idén is megtartják a 2022-ben indult Él a zene! kezdeményezést.
Hol van az a nyár, hol a régi szerelem...
Kakas, mangalica és a szürke szürkemarha.
Jelentős változások történnek az olimpiai bajnok Hosszú Katinka életében.
Körúton innen és Koool.
Egy ember meghalt, 22-en megsérültek a gázszivárgás okozta balesetben.
Fácánleves QR-kóddal.
Spanyolország és a világ egyik leghíresebb séfje két márkáját hozza el Magyarországra.
A rapper több alkalmazottjától is megvált a sok kritika után.
A mangalica is makacs módon ragaszkodik csontjához.
Pezseg a fúziós szándék.