Az új dokumentumok az írónő életének eddig ismeretlen oldalát ismertették meg.
Irodalmi díjakat adott át a tegnap.ma portál.
Már az archívum sem elérhető.
Az apropót a Meteora megjelenésének 20. évfordulója adta.
Előszeretettel tépett szét dokumentumokat, amelyeket aztán a levéltárosoknak kellett összeragasztaniuk.
Több mint 150 órányi mese, kabaré, operett, sanzon, tánczene, katonadal, dzsessz, nóta, népzene, klasszikus zene az interneten elérhető archívumban.
2020. augusztus 24., 11:17
Gyilkosok szuronyok között: kriminális képek a Rendőrmúzeum archívumából.
Lett is nagy felháborodás, amikor néhány éve a parlament felsőháza áterőszakolta, hogy spóroljanak a több évszázados tradíción.
Olyan klasszikusokat lehet meghallgatni, mint A Pál utcai fiúk, az Abigél, az Ábel a rengetegben vagy az Utas és holdvilág.
2019. november 22., 16:22
Az archívum az író műveivel és kézirataival a berlini Művészeti Akadémián nyílik meg, aminek Konrád György az elnöke is volt.
A rockzenész ajándékba adta Andy Warholnak a kazettát, amin 12 kiadatlan számot találtak.
2019. szeptember 26., 04:57
A klasszikus Dr. Who 97 epizódja a mai napig hiányzik, de a Monty Python Repülő Cirkusza is alig úszta meg.
2019. szeptember 15., 12:19
Harminc éve kezdődött az Arcanum története, ami ma már a világ egyik legnagyobb digitális újságarchívuma. Megnéztük hogyan lesz pdf egy 20 éves Magyar Hírlapból.
2019. augusztus 22., 22:41
A spanyol polgárháborúban volt az anarchisták fotóriportere, több mint ötszáz negatívját találták meg Amszterdamban.
Archívummá alakul át az utolsó Odeon videokölcsönző, ezzel véget ér egy 1993-ban indult történet. Valaha a város legnagyobbja volt.
Fortélyosan happolták el a megszűnt hetilap netes felületét az egykori újságírók elől.
Az 1956-os Intézet mindig is szálka volt a Fidesz szemében, mert nem támasztották alá az elképzeléseiket. Most pedig begyűrik őket a kormányzati Veritas alá.
Ráeresztették a múltra a gépi tanuló algoritmusokat az MTVA archívumában.
Volt értelme a költözés előtti leltárnak.
2017. augusztus 14., 08:34
Az előző évszázad elfeledett hangjai.
400 magyar koncertet lehet visszanézni a Fishing on Orfű tíz évnyi archívumában, ez a fesztivál születésnapi ajándéka. Azoknak, akik ott voltak, és azoknak, akik nem. Látta már Lévai Balázst Lecsóval és Rátgéber Lászlóval punkot játszani? Most fogja!
Újra olvashatók a kormánykritikus cikkek.
2016. november 30., 09:23
Az üzemeltetők szerint Donald Trump elnökké választása veszélyeztetheti az archívumot.
Már az ötvenes években sikerült beépülniük a kormányzat legmagasabb szintjeire.
2016. augusztus 27., 09:02
A ligeti szakállas nővel versengő vásári mulatságnak indult a magyar film 120 éve. A korabeli szalagok többsége elégett vagy fogkefét öntöttek belőle, a maradékot őrzi a MaNDA.
Egy kutató több százezer ismeretlen műholdképet talált a hatvanas évekből. Nem fogják elhinni, hogy archivált akkoriban a NASA.
2014. augusztus 28., 11:52
A Jesuitas de Américát az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította.
A 2,5 milliárd forintos beruházás online elérhetővé teszi a már összegyűjtött, digitalizált kincseinket.
Több ezer dal, fénykép és naplóbejegyzést között böngészhetnek a rajongók.
A városi tévé archívuma egy autószerelő műhely garázsában dacol az időjárással.
2011. december 20., 11:42
A kairói konzulátus egy 1928-as ügy irataival küldte az anyagot a hivatalba.
2011. december 16., 16:01
11 éve gyűjtik a 8 milliméteres filmeket, közel 2000 órányit digitalizáltak közülük a super8.hu-ra.
2011. augusztus 6., 13:20
Brewster Kahle minden megjelent könyvet és közzétett weblapot is megőriz az utókornak.
Az archívum nem csak a könyvek digitális másolatát őrzi meg, hanem a nyomtatott, fizikai változatokat is.
A Filmarchívumból, a NAVA költségvetésének törtrészéből indulnak. Jövőre bárki elérheti majd az adatbázist.
Minden mozgóképet és fotót egy helyen gyűjtenek majd, csak a Filmarchívum marad külön.
Kutathatóvá teszik a legnagyobb magyar diafilmgyűjteményt, a neten 1200 diafilmet lehet jelenleg megnézni, de reneszánszát éli a gyártás is.
Költségvetési megszorítások miatt 172 weboldalát törli a BBC. A fájlcserélők 4 dollár befektetésével fenntartják az archívumot.
2010. december 28., 13:11
A Wikileaks-iratokhoz hasonló, titkosítás alól feloldott, 1917–59 közötti amerikai táviratok kerültek elő a budapesti OSA archívumból. Betekintést adnak a szovjet propagandagépezetbe, és eddig ismeretlen 56-os iratok is lehetnek közöttük.
2011 végéig várhatóan további százezer fénykép digitalizálása történhet meg.
A washingtoni Kongresszusi Könyvtár minden, nem személyes üzenetet archivál.
Egy évig naponta közölt dokumentumokat a rendszerváltásról az OSA, a szexmunkásokról szóló régi híradót nézték a legtöbben.
100 milliós állami támogatásból digitalizálták a Magyar Távirati Iroda 1887 és 2005 közötti híreit.
Az 1987 előtt készült magyar filmek állami tulajdonban maradnak, kezelőjük a filmarchívum lesz.
2009. november 27., 16:00
Közzétették a brit légi felderítés és a német Luftwaffe archívumát, a képeket eddig szigorúan őrizték.
Muráti Lili és Bilicsi Tivadar a főszereplője a Megálmodtalak című 43-as mozinak.
A digitális archívumban a forgatókönyvek mellett rengeteg saját feljegyzés is olvasható lesz.
A Nyílt Társadalom Archívum az információszabadság központjává tenné az épületet.