Oroszország komoly lépésre szánta el magát Szíriában, már a tárgyalások is megkezdődtek
Moszkva megy is, és marad is.
Moszkva megy is, és marad is.
Teljes a bizonytalanság az ország jövőjére vonatkozóan.
Átmeneti kormány már van, de kérdés, mennyire demokratizálhatók a lázadó fegyveres milíciák.
A lázadók vezetője normális országot ígér, de csoportja rajta van a brutális terrorszervezetek listáján.
Sokan óvatos reményüket fejezték ki, hogy hamarosan visszatérhetnek hazájukba.
Az emberi jogok főbiztosa szerint az elmúlt 24 év minden politikai szereplőjét felelősségre kell vonni.
Fegyveres civilek és iszlamista felkelők randalíroznak Damaszkusz utcáin.
Az unióban működő bűnszövetkezetek a jelek szerint nem érintettek a captagonüzletben.
Menekültek néhány száz fős csoportjai indultak a határ irányába. Törökország az egyre súlyosabb szíriai helyzetre hivatkozott a döntésnél, miután egy légicsapásban meghalt 33 török katona. Az EU-t hivatalosan nem értesítették arról, hogy megváltozott volna a török menekültpolitika.
Már át is adták Aszadnak a vitatott Manbídzs városát. Trump és Erdoğan is szívhatják a fogukat.
Aszad Jordánia és Izrael között indított hadjáratot. Putyin az általa garantált fegyverszüneti zónát bombázza, Trump megüzente, hogy nem fog beavatkozni.
Közben zajlik a hadgyakorlat, ami a Hezbollah elleni új libanoni háborút szimulálja.
Arab híroldalak és a közösségi média állítja. A szíriai kormány cáfol.
Új dokumentumok szivárogtak ki a Kalifátus vezetéséből. A korábbinál több lehet az Európába szánt terrorista sejt, és kiderült: az Aszad-rezsim az olajbizniszben is partnere a terroristáknak.