617 találat az Indexről, és 8 a környékéről.
Egyre több pénzt kapnak az atléták, Halász Bence Budapesten bevételi rekordot is dönthet
Az első alkalommal fővárosunkban megrendezésre kerülő világdöntőn tízmillió dollár a tét.
Mintha a föld nyelte volna el: nem találja a rendőrség a rejtélyesen eltűnt olimpikont
A rendőrség aggasztónak nevezte az ügyet, amely megrázta a sportoló hazáját.
Gyulai Miklós maradt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke
Ötödik ciklusát kezdheti meg a MASZ élén.
Két kongói paraatléta eltűnt Párizsban
Már a francia ügyészség is vizsgálódik az ügyben.
Luterán Petra ezüstérmet nyert távolugrásban a párizsi paralimpián
Az 1997-ben született magyar atléta szenzációsat ugrott a hatodik kísérletére.
A MASZ-elnök nehéz ártárgyalásokra számít, mielőtt az atlétika visszatérhet a budapesti vb színhelyeire
Gyulai Miklós szerint elgondolkodnak, hogy elhozzák Székesfehérvárról az édesapja emléke előtt tisztelgő nemzetközi versenyt.
Bizarr show Zürichben: megütközik egymással a világ legjobb rúdugrója és gátfutója
A Weltklasséra figyel a világ: rendhagyó verseny itt, rendhagyó helyszín ott.
Világcsúcseső Sziléziában, két skandináv történelmet írt
Ingebrigtsen 3000 méteren, Duplantis rúdugrásban.
Takács Boglárka remek idővel győzött 200 méteren a Gyémánt Liga lausanne-i állomásán
Az országos csúcstartó sprinter saját rekordjától öt századdal maradt el.
Összetört Tamberi Párizsban, sírva fejezte be a döntőt a magasugrás címvédője
A kiváló sportoló a kórházból esett be a fináléra.
Bambi könnyei a párizsi olimpia legjobban várt döntője után
Két éve vártunk rá, de az élet másképp írta a forgatókönyvet.
Egyhangú pontozással olimpiai bajnok a Hámori Lucát legyőző algériai ökölvívó
Az olimpia 14. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Elképesztő napot zárt a magyar küldöttség, mutatjuk honfitársaink pénteki eredményeit az olimpián
Magyarország legsikeresebb napja volt a pénteki két arany-, két ezüst-, és két bronzéremmel.
Ma egy bronzéremmel gazdagodtunk, mutatjuk a magyarok csütörtöki eredményeit az olimpián
Két ötödik, valamint hatodik és hetedik helyezésünk is volt.
Lord Coe keményen nekiment a NOB-nak a genderpolitika teljes hiánya miatt
Az atlétáknál nem indulhatnak nőként a vitatott nemi identitású sportolók.
Kétszer is megdőlt a férfi diszkoszvetés olimpiai rekordja
Az olimpia 12. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Bravúr Vadnaitól, nagy menet Losonczitól, bomba lezárás a pólósoktól
Ezek voltak a magyar eredmények az olimpia szerdai napján.
Armand Duplantis a fantasztikus világcsúcs után a mémmé vált török sportlövőt utánozva ünnepelt
Nem ő az egyetlen, akit Yusuf Dikec megihletett.
A Hámori Lucát legyőző Imane Helif újabb győzelmével olimpiai döntőbe jutott
Az olimpia 11. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Még csak 24 éves, de kozmikus ugrásával már lekörözte minden idők legnagyobbját
A Louisianában született svéd hétéves kora óta döntögeti a világrekordokat.
A kajak-kenusok gálájára két rendkívül fájdalmas negyeddöntős vereség érkezett
Bemutatkoznak kajak-kenusaink, de birkózásban és vitorlázásban is érdekeltek vagyunk.
Halász Bence törzsszurkoló édesanyja Párizsból jósol nagy jövőt a fiának
Halász Bence első korosztályos bajnokságát 13 esztendős nyerte, az aranyérmét pedig az édesapjától vette át.
Armand Duplantis Párizs légterét is bevette: világcsúccsal lett meg a svédnek az olimpiai aranyérem
Megvan férfipólósaink negyeddöntős ellenfele, folytatás szerdán.
Micsoda születésnap! Halász Bence olimpiai ezüstérmes Párizsban
Az arany Kanadába került – Ethan Katzberggel ezúttal senki sem versenyezhetett.
Nehezen találja a szavakat az olimpiai legenda, aki szombaton nem harcolhatott az aranyért
Rendkívül csalódottan szólt a rajongóihoz a híres sprinter.
Férfi kézilabdázóink búcsúztak, megvan a nyolcadik magyar érem Párizsban
Az éremtábla 12. helyén állunk.
Milák Kristóf újra a medencében, mutatjuk a magyarok pénteki programját az olimpián
Az ötkarikás játékok hetedik napján újabb magyar aranyéremnek szurkolhatunk.
Megszülethet az első magyar aranyérem – mutatjuk a magyarok csütörtöki programját az olimpián
Elkezdődnek az atlétikai versenyszámok, a legnagyobb reményünk Kós Huberthez fűződhet.
Nem indulhat az olimpián a doppingoláson kapott, Eb-bronzérmes atléta
A versenyző eredményeit tavaly április 23-ig visszamenőleg törölték.
Több mint fél évszázada fennálló rekord is várja a párizsi olimpia sztárjait
Van egy sportág, amelyben a női csúcs még a férfiak legjobbját is felülmúlja.
Átírták a történelmet Londonban, mi lesz itt még Párizsban!
Egy körön varázsoltak, de volt, hogy kettőn is.
Menőzni akart, ehelyett rajta röhögött az egész stadion
Túl korán kezdett el sétálni, hárman is megelőzték.
Halász Bence olimpiai éremszerzése esetén egy zsák jutalomfalatot ígért Sir Lancelotnak
Dobóatlétánk két adósságát is törlesztené Párizsban, ahol születésnapján az edzőjét lehagyva léphetne dobogóra.
Ki volt az első olimpiai bajnokunk? Mely sportágakban uraljuk a világot?
Hányadik helyen állunk az éremtáblázaton, és hogy állunk egy főre vetítve?
Bambi Európa-csúccsal felelt a Királynőnek, párizsi csatájukba beleremeg a Stade de France
Nemsokára farkasszemet néznek egymással.
Úszva tíz, futva egy másodpercet javult a világelit 100 év alatt 100 méteren
Bő fél órát faragtak a maratoni táv rekordidejéből, két méterrel magasabbra értek rúddal.
Elkalapálta a mezőnyt a bajuszos kanadai óriás az őrjítő kánikulában
Halász Bence negyedik lett az olimpiai erősségű mezőnyben.
Háromgyermekes anyuka az unikum a világ leggyorsabb emberei között
Halász Bence és Molnár Attila szólhat bele hazaiként az érmek sorsába.
Olimpiai bajnokunk távozásával ismét családi ügy lett reményteljes atlétánk felkészítése
Több mint félévszázados korkülönbség mellett szakmai ellentét is kialakult Németh Miklós és az olimpiáról lemaradt Herczeg György között.
Új világcsúcsot futott az olimpiai bajnok kiválóság
Minden idők egyik legerősebb versenyén ért célba elsőként.
Sikeres válogató után az ötödik olimpiájára utazik a jamaicaiak világklasszisa
Shelly-Ann Fraser-Pryce a korábbi játékokról éremmel távozhatott, háromszor aranyat is gyűjtött.
Döntő pillanatban bukott, így nem védhet címet Párizsban az olimpiai bajnok atléta
A versenybírók elutasították a fellebbezését.
A korábbi világbajnok negyedik helyen végzett, lemarad az olimpia klasszikus távjáról
A budapesti atlétikai világbajnokság sztárja mindent vitt.
Megváltotta jegyét a párizsi olimpiára a budapesti vb sztárja
A világ idei legjobb idejével ért célba hazája válogatóján.
Átírta az Európa-bajnokság rekordját a levegő ura
A svéd zseni megint elkápráztatta a közönséget.
Beugrott a történelembe a kubai disszidens, Jude Bellingham alteregója
Minden idők legszenzációsabb hármasugró versenyét vívták Rómában.
Halász Bence újra Eb-ezüstérmes kalapácsvetésben
A magyar sportoló az utolsó sorozatban veszítette el az aranyérmet Rómában.
Gyulai Miklós szerint lesz éremesélyes magyar versenyző az atlétikai Európa-bajnokságon
Pénteken kezdődik a viadal az olasz fővárosban.
Két olimpiát is nyert ebben a számban, mégsem ez volt a kedvence
Exkluzív interjú Sebastian Coe-val, a WA elnökével, aki nem jósol Jakob Ingebrigtsen és Josh Kerr párharcában.
Újabb rangos sportesemény házigazdája lesz Budapest 2026-ban
Tízmillió dollár a díjalap!
Budapesten legyőzhetetlen volt, most az „új Bolt” megverte a 100 méter világbajnokát
A világ idei legjobb eredménye született Kingstonban.
Fantasztikus vasárnap, Takács Boglárka 200 méteren is nemzeti rekorddal győzött
A 19 éves Sulyán Alexa is remekül futott mellette.
Takács Boglárka saját országos csúcsát megjavítva nyert Budapesten
A BHSE 22 éves sprintere esélyesként várta a finálét 100 méteren.