Kerekes Gréta bejelentette visszavonulását
Hétvégén a legtöbb szavazattal választották be a MOB sportolói bizottságába.
Hétvégén a legtöbb szavazattal választották be a MOB sportolói bizottságába.
Szombaton került kórházba, állapota pedig csak rosszabbodott.
Az első alkalommal fővárosunkban megrendezésre kerülő világdöntőn tízmillió dollár a tét.
A rendőrség aggasztónak nevezte az ügyet, amely megrázta a sportoló hazáját.
Ötödik ciklusát kezdheti meg a MASZ élén.
Már a francia ügyészség is vizsgálódik az ügyben.
Az 1997-ben született magyar atléta szenzációsat ugrott a hatodik kísérletére.
Gyulai Miklós szerint elgondolkodnak, hogy elhozzák Székesfehérvárról az édesapja emléke előtt tisztelgő nemzetközi versenyt.
A Weltklasséra figyel a világ: rendhagyó verseny itt, rendhagyó helyszín ott.
Ingebrigtsen 3000 méteren, Duplantis rúdugrásban.
Az országos csúcstartó sprinter saját rekordjától öt századdal maradt el.
A kiváló sportoló a kórházból esett be a fináléra.
Két éve vártunk rá, de az élet másképp írta a forgatókönyvet.
Az olimpia 14. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Magyarország legsikeresebb napja volt a pénteki két arany-, két ezüst-, és két bronzéremmel.
Két ötödik, valamint hatodik és hetedik helyezésünk is volt.
Az atlétáknál nem indulhatnak nőként a vitatott nemi identitású sportolók.
Az olimpia 12. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Ezek voltak a magyar eredmények az olimpia szerdai napján.
Nem ő az egyetlen, akit Yusuf Dikec megihletett.
Az olimpia 11. napjának legfontosabb történései egy helyen.
A Louisianában született svéd hétéves kora óta döntögeti a világrekordokat.
Bemutatkoznak kajak-kenusaink, de birkózásban és vitorlázásban is érdekeltek vagyunk.
Halász Bence első korosztályos bajnokságát 13 esztendős nyerte, az aranyérmét pedig az édesapjától vette át.
Megvan férfipólósaink negyeddöntős ellenfele, folytatás szerdán.
Az arany Kanadába került – Ethan Katzberggel ezúttal senki sem versenyezhetett.
Rendkívül csalódottan szólt a rajongóihoz a híres sprinter.
Az éremtábla 12. helyén állunk.
Az ötkarikás játékok hetedik napján újabb magyar aranyéremnek szurkolhatunk.
Elkezdődnek az atlétikai versenyszámok, a legnagyobb reményünk Kós Huberthez fűződhet.
A versenyző eredményeit tavaly április 23-ig visszamenőleg törölték.
Van egy sportág, amelyben a női csúcs még a férfiak legjobbját is felülmúlja.
Egy körön varázsoltak, de volt, hogy kettőn is.
Túl korán kezdett el sétálni, hárman is megelőzték.
Dobóatlétánk két adósságát is törlesztené Párizsban, ahol születésnapján az edzőjét lehagyva léphetne dobogóra.
Hányadik helyen állunk az éremtáblázaton, és hogy állunk egy főre vetítve?
Nemsokára farkasszemet néznek egymással.
Bő fél órát faragtak a maratoni táv rekordidejéből, két méterrel magasabbra értek rúddal.
Halász Bence negyedik lett az olimpiai erősségű mezőnyben.
Halász Bence és Molnár Attila szólhat bele hazaiként az érmek sorsába.
Több mint félévszázados korkülönbség mellett szakmai ellentét is kialakult Németh Miklós és az olimpiáról lemaradt Herczeg György között.
Minden idők egyik legerősebb versenyén ért célba elsőként.
Shelly-Ann Fraser-Pryce a korábbi játékokról éremmel távozhatott, háromszor aranyat is gyűjtött.
A versenybírók elutasították a fellebbezését.
A budapesti atlétikai világbajnokság sztárja mindent vitt.
A világ idei legjobb idejével ért célba hazája válogatóján.
A svéd zseni megint elkápráztatta a közönséget.
Minden idők legszenzációsabb hármasugró versenyét vívták Rómában.
A magyar sportoló az utolsó sorozatban veszítette el az aranyérmet Rómában.
Pénteken kezdődik a viadal az olasz fővárosban.
Exkluzív interjú Sebastian Coe-val, a WA elnökével, aki nem jósol Jakob Ingebrigtsen és Josh Kerr párharcában.
Tízmillió dollár a díjalap!
A világ idei legjobb eredménye született Kingstonban.