A quattro (egyik) névadója
Hírét inkább azokról az autókról ismerik, amelyekre ráírta a nevét.
Hírét inkább azokról az autókról ismerik, amelyekre ráírta a nevét.
Négy éve létezik, de még mindig olyan, mintha egy éles fegyver venne körül.
Erősebb, gyorsabb, agresszívabb.
Michael Breme elmondta, mi a véleménye a magyar kormányról.
Öt másodperc nagyon sokat számít egy köridőben.
A kőkorszakhoz hasonlóan véget ér az olaj és a gáz korszaka is.
A frissített E-Tron GT nem csak elképesztően erős lett, fejlődött az akkumulátor és a töltés is.
Alaposan megküldték az RS5 kombi prototípusát, ami mellett feltűnt egy másik, érdekes Audi is.
A dégi Festetics-kastélynál tartották az első IDOLZ rendezvényt, amin mi is kint voltunk.
Egy japán autónak ne legyen lelke! Pláne ne ilyen!
Hat kerék, több százkilós akkumulátorok, cserélhető hajtáslánc és éhezőbajnok dízel-hibridek jelentették a göröngyös utat a ma is létező hibridekig.
Korábban a márkaszervizben cserélték a váltóolajat, az új tulaj mégis azzal hívott, hogy 2009-es a szűrő.
A kigyúrt kombi a meglehetősen furcsa színválasztás miatt úgy néz ki, mintha a Barbie film kelléke lenne.
Jogi képviselője reagált az erről készült fotókra.
Segítséget is kap hozzá.
A felvétel annyira szürreális, hogy azt hihetnénk, hogy ez valójában egy vígjáték jelenete. De nem.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Kiváló fejlesztő pilótáról van szó, az Audi számára pedig jelenleg ez a legfontosabb.
Egyedülálló lehetőségnek nevezte a váltást.
Frissítetek az Audi Q7 és a Q8 plug-in hibrid hajtásláncán, így ha kell akár zöldebbek is lehetnek.
Ám a szintén ebből a csomagból épített Volkswagen Polo csak jövőre ünnepel.
Hosszas huzavona után megszületett Győrben a bérmegállapodás. Tizenkétezren vártak erre.
Villanyautóként és Audiként is illene nagyot mutatnia, de ez a frissítés ellenére is megizzasztja a márka legnagyobb villany szabadidő-autóját.
A gyűjteményi példányt egy jótékonysági aukción keresztül lehet megvenni.
Jelenleg nincs megoldás.
Figyelmetlenség vagy rosszullét, de miért nem lépett közbe a technika?
Akad köztük pusztító, biturbós V8-as, van fura, emelt hasmagasságú családi, sőt, még 34 éves hibrid is. Kombis lista következik.
Nem mese, tényleg 1001 lóerős ez az MTM által tuningolt RS6-os. Ezzel már azért arrébb lehet állni.
Neked sem mindegy, hogy milyen gyártmányú az autód? Pedig ma már nincs tisztán német, francia vagy olasz márka a piacon.
Hogy miért épp a Lamborghini 5.0-ból fejlesztett Audi 5.2 FSI lett a világ legnépszerűbb tízhengerese, annak is megvan az oka. Így készül ma Győrben.
Durva tempónál érte meglepetés az Audi vezetőjét.
Benzines is, Multitronic automata is – nem a legjobb hírben álló A4-konfiguráció, viszont a tulajdonos rengeteg szeretettel és pénzzel áll hozzá.
Az új Audi Q6 e-tron quattro a gyorsan tölthető és javítható akkumulátoros, valamint a takarékosabban erős prémium villanyautók hírnöke. Így működik.
Bár a Rába-parti üzem teljesítményét több tényező befolyásolta, van ok az örömre.
A Győrben gyártott PPE motorokból kettővel felszerelve az SQ6 e-tron 509 lóerős a 4,3 másodperces százas gyorsulás érdekében.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére 12 pontba gyűjtöttünk 12 autóipari újdonságot az elmúlt bő 100 évből.
Elég színes az egyadarabos flotta.
Egyelőre marad a benzines és a dízel változat is, tisztán elektromos nincs.
Érthetetlen és túlzó reakció a szakszervezet szerint a vállalat harmadik bérajánlata.
Egy Audi és egy BMW lett gyanús a hatóságoknak.
A Volkswagen Csoport utolsó V10-es motorját szeptemberben tervezik legyártani az Audi Hungaria G/P6 csarnokában. Megnéztük a különleges folyamatot.
A szakszervezet elutasította a munkáltató második ajánlatát, és új követelést fogalmazott meg.
Pokolian gyorsak, isteni hangon üvöltenek, pusztítóan néznek ki: Audi versenyautókról lesz szó.
Utánajártunk, miként léphetnek be a magyarok a négykerekű istenek földjére.
A munkaadói oldal átadta újabb bérajánlatát.
Te el tudod képzelni, hogy utazunk majd pár évtized múlva? Az autógyártó cégek igen: nézd meg velünk!
Napi szinten találkozhatunk ilyen önérzetes kreténekkel az utakon, akik képtelenek felnőtt emberként viselkedni.
Az Egyesült Államokban.
A következő RS5 több szempontból is radikálisan megváltozhat.
Már folynak a tárgyalások.
Bár még nem minden részletet ismerünk, az eddigiek biztatóak.
Ha Donald Trump visszatérne a hatalomba, akkor első dolga lenne, hogy megpróbálja ráerőszakolni végtelenül egyszerű gondolkodását a világra.
A szakszervezet meghatározta az első követelési csomagját.
Sorozatunkból kiderül, miről kapták a nevüket az autómárkák, és milyen szimbólumokat rejtenek az emblémáik.
A tolvaj előző este egy másik autót próbált meg megfújni, de akkor a tetten érték.
A tervezettnél valamivel tovább marad gyártásban az Audi V10-es sportautója.
Nyolc évig ők feleltek az első TT gyártásáért, ám akkor mégsem raktak félre egyet maguknak. Most egyre csak nő a vágy.
Bár az átépítés során a motorhoz nem nyúltak hozzá, az autó szinte minden egyéb porcikája átalakult.
Sajnos nem kaphat belőle mindenki.