16 találat az Indexről, és a környékéről.
Az erdélyi származású nagyvállalkozó őszintén beszélt arról, szükség van-e Mészáros Lőrincekre, Szíjj Lászlókra, Garancsi Istvánokra.
A BÁV kiállításán kétszázötven év emlékei láthatók.
2023. szeptember 5., 05:43
Nem nehéz megfejteni, miért jelentős továbbra is az érdeklődés.
Árverési rekordot döntött az 1972-ben elhunyt, kétszeres Munkácsy-, valamint posztumusz Kossuth-díjas magyar festőművész alkotása.
Az akvarell a Csontváry-hagyaték megmentőjeként is ismert Gerlóczy Gedeon építész gyűjteményébe tartozott.
Jelenleg már újra a 2000 dolláros szinthez áll közelebb a nemesfém unciánkénti ára.
A BÁV 80. Művészeti Aukcióján csaknem 700 tétel került kalapács alá.
A szakértő szerint egy pénzügyi krízis esetén ez az egyik legbiztonságosabb befektetés.
Történetének legnagyobb briliánsa került kalapács alá a BÁV ART tavaszi aukciójának első napján.
A zálogházak forgalmán az adó-visszatérítés is meglátszik.
A legismertebb márkák sikere továbbra is töretlen, ráadásul soha nem látott érdeklődés övezte a női karórákat.
Szent István felesége ajándékozta, a szabadságharc bukása után elásták, Ferenc Józsefnek felújították, a segéd meg eltett belőle egy darabot.
Camille Claudel francia szobrász, August Rodin tanítványa és szerelme egyik műve is szerepel a BÁV aukcióján.
Megugrott a befektetési célú aranytömb iránti kereslet a BÁV fiókhálózatában.
Várólista alakult ki az üzletekben, az aranytömb elfogyott, most az ékszert viszik.
60 százalékkal ugrott meg a forgalma a BÁV-nál.