Óriási a baj a kínai ostrom miatt
Az autózás két szakértője, Bazsó Gábor Karotta és Horváth András fejtette ki a véleményét az elektromos autókról.
Az autózás két szakértője, Bazsó Gábor Karotta és Horváth András fejtette ki a véleményét az elektromos autókról.
Kína rendíthetetlenül előretör.
Nem mindegy, hogy milyen a fő kereskedelmi partnerünk immunrendszere.
Aki felhagy a zöldipar elkerülhetetlen kiépítésével, lemarad a versenytársakhoz képest.
Mindent megváltoztathatnak a strukturális akkumulátorok – már ha sikerül használható modellt építeni belőlük.
15 uniós tagállamnak kell szavaznia erről.
Hová vezetnek a járműiparban és a közlekedésben végbemenő folyamatok?
Az uniós norma hatására potenciálisan tisztábbak, ugyanakkor drágábbak lehetnek az új autók.
A BYD azt is elárulta, hogy miért van erre szükség.
A jelenlegi ütemben haladva nem teljesül az unió által kitűzött töltőszám.
Gigaberuházás történt Szegeden.
A gyártók adócsökkentést javasolnak.
Szijjártó Péter szerint több vállalat is „kézzel-lábbal tiltakozik”.
Augusztus elején jegyezték be a céget.
Az elektromos autók és hibrid megoldások már itt vannak, hogy csökkentsék a levegőbe kerülő szennyező anyagokat. A technológiai fejlődés új korszakot nyitott a közlekedésben – de vajon milyen ártalomcsökkentési lehetőségeink vannak még?
Egy olyan iparágat érint, amely Magyarország számára is kulcsfontosságú.
Új információk érkeztek a 400 milliárd forintos összegről.
Sok múlik az első feltöltés tökéletesítésén.
Épp saját maga felé fordítja a pisztolyt.
Egyre népszerűbbek, ám keveset tudni róluk. Milyen hatásuk lesz az autópiacra a kínai elektromos autóknak?
Kevés szó esik a járművekkel kapcsolatos tudás fontosságáról. Íme egy kis hiánypótlás.
A kék sarokban az elektromobilitás, a pirosban a hagyományos autók. De kell-e győztes egyáltalán?
Eltörölték a követelményt, ráadásul további kedvezményeket vezettek be.
A döntés október elejéig, de tagállami szavazással akár öt évre is szólhat.
A 2011-ben hozott határozatot a mai napig nem követte gyakorlati intézkedés.
A német használt autók uralják a magyar utakat. A legnépszerűbb modelleknél is gyakori a visszaélés.
Szombatig adtak időt a kormánynak, hogy végrehajtsák a követeléseiket.
A kínai gyártó júliusban az új autók eladásának a 25 százalékát tette ki.
Hogyan lett a telefonakkumulátor-gyártóból a Volkswagen és a Tesla kíméletlen versenytársa?
Vezetés közben nyílhatnak ki a motorháztetők.
Megjelentek a friss adatok.
A nemzetgazdasági miniszter szerint erre az amerikai elnökválasztás adja majd meg a választ.
Egyre feszültebbé vált a kapcsolat az utóbbi években.
12,5 százalékos bővülést jegyezhetünk fel.
A múlt hónapban is a kontinens élmezőnyébe tartozott az ország.
Bár kijelentette, hogy egy jelöltnek sem segít, de a volt elnök elleni támadás fordulópontot hozhatott.
Nagy Márton akciótervet is letett az asztalra.
Az autópiac egyik legnagyobb kérdését vizsgáltuk meg.
A Szegedre költöző BYD sem ússza meg a vámokat.
Megkapta félévi bizonyítványát a járműpiac.
A cél az európai elektromos átállás egyszerűbbé tétele és felgyorsítása.
Alapesetben kedvezményes hitel formájában, de vissza nem térítendő támogatás is elérhető.
Ki fogja lecserélni a 4,1 millió autót elektromosra?
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint aki dolgozni akar, az talál is munkát idehaza.
Gyorstöltőre vár az európai autógyártás.
Az építőanyagokat Kínából hajón szállítják európai kikötőkbe, onnan vasúton indulnak Szegedre.
Nem látszik még az igazi hatása.
Utánajártunk, miért maradt le az európai autóipar a kínaival szemben.
A magyar kormány ezt biztosan nem támogatja.
Az ezüstérem nagy előrelépés a jövőt illetően.
Nagyon jól kiegészíthetik egymást a hagyományos akkumulátorokkal.
Rászokunk a fülelésre.
A valóság azonban nem csak annyi, mint aminek látszik.
A magyar kormány számára stratégiai fontossággal bír a szektor.
A tárcavezető szerint Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban.
Nagy Márton pedig európai akciótervet sürgetett.
A húzóágazatként beharangozott szektorral szembeni várakozások elszállni látszanak.
Az őrizetbe vettek közül öt aktivistát vizsgálóbíró elé állítottak, de végül mindannyiukat elengedték.
A szakszervezet szerint kizárólag a kölcsönzött munkavállalókról van szó, ezres létszámban.
Európában márciusban Magyarország a második helyen végzett.