Magyarország után a németek sem szavazzák meg a kínai elektromos autókra kivetendő vámot
15 uniós tagállamnak kell szavaznia erről.
15 uniós tagállamnak kell szavaznia erről.
Várhelyi Olivér magyar jelölt egyike volt azoknak, akik átmentek a vizsgálaton.
Magyar szerint „a labda az Orbán-kormány asztalán pattog”.
Az Európai Bizottság a kiskereskedelmi különadót kifogásolja.
Nem csak fenyegetőztek.
November közepéig van idejük válaszolni.
Szerintük a programban való részvétel a magyar egyetemisták alapjoga.
Az útiterveket október 16-ig lehet benyújtani.
A brit gazdasági növekedés múlhat rajta.
Az Európai Bizottság elnöke korábbi célja egyre tarthatatlanabbá válik.
Fontos pályázatok jelentek meg, mutatjuk a részleteket.
Egy újabb kinevezéssel akadt problémája az Európai Bizottság elnökének.
A paktum támogatja az ipari szereplők arra vonatkozó önkéntes kötelezettségvállalását.
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke is kifejtette véleményét.
Saját kezükbe akarják venni a menekültügyi politikát.
A bíróság bár helybenhagyta a hiányosságokat, nem volt elegendő bizonyítéka a vállalat ellen.
Várhelyi Olivér nem folytathatja a munkáját az új Európai Bizottságban.
Az európai uniós forrásokból vonják majd le.
Elmondása alapján a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak.
Ursula von der Leyen jelentette be az összetételt.
Már meg is van az utódja.
A miniszter szerint kedvezőtlen tényezők veszik körbe a politikust.
Nem várt fejleményekkel járt az Európai Bizottság elnökének állítólagos kérése.
Kapott még egy hetet, hogy nyomást helyezzen a tagállamokra.
Valamint több húsféle ára is csökkent a tavalyi évhez képest.
A szlovák kormányfő hízelgett egy sort a magyar külügyminiszternek.
Pedig az Európai Bizottság elnöke csak segítséget kért volna.
Mélyen a pénztárcájukba kellene nyúlniuk a tagállamoknak, amihez nem biztos, hogy lesz kedvük.
Békeköltségvetést akar.
A magyar miniszterelnök ismét kiosztotta az Európai Bizottságot.
A Fidesz politikusa szerint a Patrióták a változás éllovasai, amit pedig Magyar Péter mond, „az lufi”.
Lánczi Tamás levélben kérdezte Ursula von der Leyent.
Egy képviselő szerint a magyar kormány lépése ajándék Vlagyimir Putyinnak.
De csupán egyetlen ország tett eleget Ursula von der Leyen kérésének.
A bizottsági elnök szerint az Európai Unió problémáira annak bővítése a megoldás.
„A magyar kiskereskedelem nem egy ócskapiac.”
Állításuk szerint az EU 800 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak.
Megtalálták a legjobb személyt az uniós biztosi pozícióra.
A spanyolok nemrég Vlagyimir Putyinra hivatkozva vétózták meg az ügyletet.
A vakcina jóváhagyása azt mutatja, készek az innovációra.
Az ukrán intézkedés ellenére a kőolajellátás biztosítottnak tűnik − hangsúlyozta a miniszter.
Az Európai Unióban élő orosz és belarusz állampolgárok kevesebb mint egy százaléka él Magyarországon.
A döntés október elejéig, de tagállami szavazással akár öt évre is szólhat.
Az Európai Bizottság augusztus 19-ig várt választ.
Az európai országok sorra jelentik be, hogy küldenek erősítést.
A válaszadás határideje augusztus 19-re van kitűzve.
Súlyos hiányosságot fedeztek fel a platformnál.
Magyarország ebben a vonatkozásban az uniós tagországok átlaga előtt jár.
A miniszter az MCC Feszten nyilatkozott az Indexnek a Lukoil-ügyről.
Egymásnak feszült Giorgia Meloni és Ursula von der Leyen.
A tárcavezető reagált az Európai Bizottság alelnökének levelére.
Az Európai Bizottság visszaszólt Szijjártó Péter kritikája után.
Kölcsönös vádaskodás folyik a jogállamisági jelentés miatt.
Nem egyszerű megfúrni a magyar jelöltet, elhúzódhat a folyamat.
Budapest a második az államháztartási hiány terén a kormány törekvései ellenére.
Ideje az eljárásokról a pártos dogmákat levetve, az objektivitás igényével is beszélni. Ujhelyi István írása.
A Legfőbb Ügyészség szerint a jelentésnek a magyar ügyészséget érintő állításai valótlanok és félrevezetők.
Hivatalosan tizenegy ország állított jelöltet.
Jelenleg 2,4 milliárd eurót blokkolnak a hazánknak járó kohéziós forrásokból.