Dél-Koreában elfogatóparancsot adtak ki a hadsereg speciális erőjének vezetője ellen
A tábornok visszaélhetett a hatalmával.
A tábornok visszaélhetett a hatalmával.
Erősen kormánykritikus a Nyersanyag című film.
Eszenyi Enikő három év után tért volna vissza, de a szilánkos csonttörése közbeszólt.
Ezt a filmet kötelező megnézni, bár aligha tetszik mindenkinek.
Nyilvános fenékméregetés, testsúlyra tett megjegyzések, rendezői utasításba csomagolt vetkőztetés és ölbe kényszerítés a Thália Tanodában.
A Spirit Színház alapító-igazgatója először együttműködött a Független Előadó-Művészeti Szövetség vizsgálóbizottságával, később mégis kihátrált.
Az intézmény falain belül több, sajtóvisszhangot kapott botrányos eset is történt.
Megszólal a Budapesti Operettszínház #metoo-ügyének egyik sértettje, aki azóta is megbélyegzettként éli életét.
Ha nem megszoksz vagy megszöksz, hanem megküzdesz a jogaidért, annak ára van. Hogy mi ez pontosan, az holnap az Indexen kiderül.
A Vígszínház és a debreceni Csokonai Színház etikai kódexe iránytű más munkahelyek számára.
A Budapesti Operettszínház igazgatóját szexuális zaklatás eltussolásával vádolók azt mondják, bizonyítékuk van arra, hogy Kiss-B. Atilla lesöpörte a panaszaikat.
Kásler Miklós felállított egy bizottságot, amely azt vizsgálja, Kiss-B. Atilla megtett-e mindent a szexuáli zaklatási ügy tisztázásáért.
Egyúttal továbbra is azt állítja, ő kivizsgáltatta a szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel kapcsolatos panaszokat, de erről az ügy többi érintettje nem tud.
A színész korábban az igazgató mellé állt, noha kolléganői azt mondták, hatalmi visszaélésre és szexuális zaklatásra panaszkodtak nála, de nem tett semmit.
A fenntartó Emmi-t szólították fel, hogy ne söpörje szőnyeg alá az ügyet.
Azt állítják: a Budapesti Operettszínház főigazgatója is tudott a hatalmi visszaélésekről, de nem tett semmit. Az ügyvezető igazgatót, aki a hivatalos kommunikáció szerint munkája sikeres elvégzése után önként távozott, szerintük emiatt állították félre.
John Bolton készülő könyvében igazolja a vádakat, melyek alapján meneszteni akarják az elnököt. Kavart egy újabbat az impeachment folyamatán.
Hatalommal való visszaéléssel, kényszerítéssel és kenőpénzek elfogadásával vádolták.
Az etikai vizsgálat szerint "visszaélt a hatalmával", az egész Tanító- és Óvóképző Kar rettegett tőle.
Egy ma már külföldön élő táncos élő adásban mesélte el, hogyan alázta meg és zaklatta 18 éves korában a rendező. Aztán kimondta Kerényi Miklós Gábor nevét.
A Marton Lászlót ért vádak mellett sokan egy fiatal fiúkat elfenekelő színházigazgatóról suttognak, mi is beszéltünk egy áldozattal. Mégsem robbant ki eddig ügy a dologból.
Hatalommal való visszaélés miatt zajlik etikai vizsgálat az ELTE egyik oktatója ellen. Diákjait és kollégáit zaklathatta, az egyetem megerősítette a vizsgálatról szóló információt.