Egyre súlyosabb a helyzet.
Az iszapáradat miatt tíz kolontári lakos életét vesztette.
2021. augusztus 15., 15:47
A járműben egy ember utazott.
A védők az ítélet törvényességét támadták, bírói elfogultságról beszéltek, és kifogásolták, hogy a másodfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást.
Ma már fürödnek az egykor maró lúg pusztította folyóban, sőt, állítólag tisztább, mint a Duna.
Tíz éve történt, tíz ember életét követelte. Az ajkai vöröiszap-katasztrófára emlékezünk.
Veszprém megyében történt az egyik legsúlyosabb hazai ipari katasztrófa, 2010-ben átszakadt a kolontári vörösiszaptározó, tízen meghaltak, több száz ember sérült meg, több száz ház vált lakhatatlanná.
Nyolc éve szakadt át Ajka mellett a vörösiszap-tározó fala, a kiömlő iszap utcákat söpört el Kolontáron és Devecseren. Az évforduló alkalmából beszélgettünk a tragédia átélőivel.
2017. szeptember 20., 11:08
Akik a katasztrófa idején is ott dolgoznak, azok a mai napig ugyanott és ugyanazt csinálják.
Elsodort egy benzinkutat az iszapár, ezért kell kárpótolni az olajcéget.
Nagyjából ötven ember követelte, hogy nevezzék meg a 2010-es katasztrófa felelőseit.
Nem hiszik el, hogy nincs felelőse a tíz ember halálát okozó katasztrófának.
Mivel a Mal Zrt. felszámolás alatt áll, eddig nem volt, aki kifizesse a kártérítéseket.
Pedig 46 milliót kértek. Elvesztették otthonukat egyikük édesanyja is meghalt az iszapömlésben.
Egy szüleit elveszítő férfinek 8,5 milliót ítélt meg a bíróság, a Mal Zrt.-t viszont felszámolták, és az állam nem vállalja át a kifizetéseket.
Megnéztük, kik és mennyiért dolgoztak, és mit csináltak az iszapkatasztrófa utáni helyreállításon.
Három éve történt a vöröiszap-katasztrófa. A sokkot még mindig nem heverték ki, Devecsert elvándorlás sújtotta, az iszaptározó-tulaj Mal csődbe ment.
Vízelvezető rendszert építenek.
Megszületett az első jogerős kártérítési ítélet egy devecseri nyugdíjas katona ügyében.
2012. december 18., 10:33
A büntetőtárgyalás során vizsgálandó részt nem takarták le a vörösiszap-katasztrófa helyszínén.
2012. november 26., 17:15
Baksa György szerint a 13-as pH-érték normális.
Közbenső ítéletben kimondták, hogy a Mal Zrt. megsértette a felperesek személyiségi jogait.
Devecseren kiállítással emlékeztek a katasztrófára, az idősek nehezebben felejtenek.
A Kolontárhoz tartozó tanyák kapják a legtöbb vörös port a szél miatt. Mennének, de nincs miből.
2012. szeptember 26., 15:52
Szerintük a kolontári katasztrófa valódi felelőseit kéne felkutatniuk a hatóságoknak.
Menekülőutakat építettek ki, mert egy zivatartól azonnal elmocsarasodhat a talaj a munkagépek alatt.
A vádlottak a Mal Zrt. vezetői, de van köztük gátőr is. A tárgyalássorozat legalább egy évig tart.
A cég szerint a technológiaváltás nem 550 millió, hanem több mint 1,5 milliárd forintba került.
A porviharok sújtják Ajkát és környékét, pedig a 22 milliárdos katasztrófa-helyreállítási műveletek idején több eljárást is ajánlottak az illetékeseknek.
Az ajkai timföldgyár nem szüntette meg időben a vörösiszap-tározók magas porkoncentrációját.
A 135 milliárdra megbírságolt ajkai timföldgyár keresetben kérte a határozatok felülvizsgálatát.
Ma jár le a Malnak adott határidő.
Környezetkárosítás a gyanú. A kolontári porszennyezettség túllépte a küszöbértéket.
A bányakapitányság öt napot adott a cégnek két tározó magas porkoncentrációjának megszüntetésére.
A Greenpeace szerint a szennyezés kockázatot jelent gyerekekre, idősekre és terhesekre.
A megengedettnek a kétszeresét mérte az öt hete felállított automata mérőállomás.
Az Időkép.hu térképe alapján több száz négyzetkilométeres körzetben haladja meg a határértéket a szálló por mennyisége.
A cég cáfolja a vádiratban levő 4,4 méteres adatot, szerintük 40-60 centi víz volt az átszakadt tárolóban, a maximális szint 8 méter lett volna.
Éveken át a megengedett mennyiség többszöröse nyomta a vörösiszap-tározó falát.
Februárban kétszer is nagyobb mennyiségű szálló vörös port észleltek a térségben.
A szél kihordta a port a timföldgyár területéről.
Eddig nem publikált vizsgálat derítette ki, hogy a katasztrófa előtt egy nappal problémát jeleztek.
2011. december 22., 21:55
Az államtitkár ma is fenntartja azt a gyanúját, hogy a tározót túltöltötték.
2011. december 14., 06:34
Arról döntenének, ki használhassa fel a kárpótlásukra összegyűlt adományokat.
A vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság szerint a Mal Zrt. túltöltötte a tározót. Hatósági és tervezési hibák is voltak.
Fáklyás megemlékezést tartottak Kolontáron a vörösiszap-katasztrófa egy éves évfordulóján. Az ott élők szerint tíz év is kellhet, hogy helyreálljon az életük.
A vörösiszap-katasztrófa egy éves évfordulóján emlékhelyeket adtak át Kolontáron és Devecseren, ahova a helybeliek nehéz szívvel mennek el.
Csillogó katasztrófaképekkel, parkavatással, és új képeslappal ünnepelték a kolontári tragédiát.
A devecseri egykori Patak utcából egy porszem sem maradt, a szomszédok elkerültek egymás mellől.
Az Index videórovata egy éven át követte, mi történt az iszapkatasztrófa károsultjaival. Az elmúlt esztendő legnehezebb és legszebb pillanatai.
Közel egy éve vizsgálja a vörösiszap-katasztrófa körülményeit a parlamenti bizottság.
Felvételeinken megnézheti, hogyan alakult át a katasztrófa sújtotta terület békés faluvá.
A vörösiszap-katasztrófa után adományokból összegyűlt 3 milliárd forintból az az egymilliárd, amit közvetlenül a segélyszervezetek kaptak, maradéktalanul hasznosult.
El lehet egy év alatt tüntetni egy környezeti katasztrófa nyomait? Felkerestük az embereket, akiket egy éve a vörösiszapban állva láttunk. Mi lett a férfivel, akinek édesanyját ölte meg az ár? Hogy él ma a díjnyertes fotónkon a megmentett macska? Lehet-e nyerni a vörösiszapon?
2011. szeptember 27., 08:24
Az iszapömlés egyéves évfordulójára elkészülő emlékhelyen lélekharang és életfák is lesznek.
2011. szeptember 21., 12:35
A volt miniszterelnököt a Motim Zrt. többségi tulajdonosaként hívták meg. Nem érti, miért.
2011. szeptember 15., 18:24
A vörösiszap-katasztrófát okozó cég nem tudna 135 milliárdot kifizetni.
A vörösiszap-katasztrófáért felelőssé tett cég tizenöt napon belül köteles kifizetni az összeget.
2011. szeptember 9., 20:47
Mérgezett a föld! – aggódnak néhányan a Szent István park körül. Az egész egy viccel kezdődött.
2011. szeptember 9., 10:57
A gátszakadást vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke az NNI-től kér információkat.