Vesztegetési pénzzel buktattak le egy kormánytisztviselőt
150 ezer forintot fogadott el.
150 ezer forintot fogadott el.
Korábban már hasonló miatt elítélték.
A tárca közlése szerint már régen őrizetbe vették az érintett kormánytisztviselőket.
Egy kormánytisztviselőt gyanúsítanak korrupcióval.
A képviselő lebuktatott egy kormánytisztviselőt, aki egy állami cégen keresztül toborzott résztvevőket.
A kollégák leplezték le őket.
Benne van a pakliban, hogy megtiltják a külföldre utazást az orvosoknak és kormánytisztviselőknek, csak közben nem ártana, ha tájékoztatnák őket, és biztosítanák a rendes munkakörülményeket, mondják az érintettek.
A képzés színvonalának romlásával járhat a változtatás.
Az egyik megyében válságértekezletet tartanak, mert nincs, aki döntsön például a csok odaítéléséről. Titkos határozatba foglalták a leépítést a kormányhivataloknál. Pedig csak a fővárosban 620-szal csökken a létszám.
A több munkával szerintük több pénz is jár, így semmi kivetnivalót nem látnak a megemelt munkaórákban, a szabadságok csökkentésében.
A politikus szerint a magyarok többsége önként, szívesen túlórázik.
Életbe lépett az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály. Fél órával nő a napi munkaidő.
Óriási a csend a hivatalokban, lehet, hogy a kormány tudatosan a lemorzsolódásra játszik.
Sztrájkot már nem tudnak szervezni, de tiltakozni akarnak a közszféra átalakításáról szóló törvényjavaslat ellen.
Már így is hosszú a magyarok munkahete, de a kormány még tovább nyújtaná, hogy enyhítse a munkaerőhiányt.
Csalódottak a szakszervezetek a központi közigazgatást átalakító tervezet miatt. Hátrányos a kormányhivatali dolgozókra, központosítaná a létszámgazdálkodást, a fél éve betöltetlen állásokat elvenné az intézményektől.
Magyar útleveleket akart szerezni Szegeden, feljelentés lett belőle.
Ismerősöknek csekkolták, hogy nem lopottak-e a vételre kinézett kocsik. Hivatali visszaélés a vád.
Önkormányzatoknak segített jogtalanul pénzhez jutni.
Társa erre bősz iratmegsemmisítésbe kezdett, de ez sem védte meg a vádemeléstől.
Úgy tűnik, nem adták fel, hogy 30 ezer ember feladatává tegyék, hogy a választókkal személyesen kvaterkázzanak.
A józan ész azt mondja, hogy nem, de mit mond a törvény és miért?
A bevándorlási hivatal azt tartotta fontosnak az ügyről elmondani, hogy a munkatársuk magyar-algír kettős állampolgárságú.
Beépített vesztegetőbe futott bele a budapesti vádlott.
Akár nyolchavi bónuszt is kapnak az uniós pénzek osztói, ha lelkesen lapátolják kifelé a milliárdokat.
Az ELTE ÁJK-n történt nemi erőszak eltussolásával vádolt HÖK-ös kormánytisztviselő lett. Kirúgják.
Az amerikaim ügyvivő szerint nem teszünk meg mindent a korrupció felszámolására. Hivatalos úton továbbra is beutazhatnak Amerikába a kitiltott tisztviselők.