„A tiszalöki börtönben is sokkal jobb a helyzet” – hajmeresztő állapotok uralkodnak egy nyíregyházi kollégiumban
A Jobbik elnöke is ide költöztette fiát, de elképedt a látottakon.
A Jobbik elnöke is ide költöztette fiát, de elképedt a látottakon.
Deszkások segítettek kimenteni őket.
Ha folyékonyan ír és beszél angolul, valamint szívesen szundilektorálna, ne habozzon!
Egyelőre ne nevezzük kamikazénak. Lássuk, mire készül a titokzatos ismeretlen!
Egy minőségteszt szerint olcsóbban is a miénk lehet egy jó alvást biztosító matrac.
A rendőrség vizsgálja a Jánoshalmán történt furcsa balesetet.
a szél és a hullámzás miatt nem tudott a partra menni. A rendőrök hozták vissza hajóval.
A kapitány csak hétfőn hirdetett volna névsort, de banális hiba előzte be.
Idős asszonyok átverésére specializálódott.
Több országban már visszahívták a bútorokat, az áruház szerint magyar áruházakba nem került a termékekből.
Viszont minden második olvasónk mosolyogva ébred, hiába aludt keveset. Alvás előtt muszáj tévézni, Facebookot görgetni vagy olvasni egy kicsit - derült ki az Index felméréséből.
Hány órát kéne aludnunk? Ruhában vagy ruha nélkül? Tényleg elég lehet 20 perc is a kipihentséghez? Most minden kérdésére válaszolunk!
Az életünk harmadát alvással töltjük, de fordítunk-e elég pénzt és energiát erre a hobbira? Eleget alszik egyáltalán? Elalvás előtt már nem tekergeti a Facebookot? Töltse ki az Index kérdőívét, és tudjuk meg közösen, hogyan alszik a magyar?
A horkolás és az egyéb alvászavarok egészen komoly következményekkel, akár halállal is járhatnak. Utánajártunk a jó alvás feltételeinek.
3600 kórházi ágy van az országban, ami gyerekek ellátására alkalmas. Alig akad olyan szülő, aki ne éjszakázna a gyerekével a kórházban, viszont csak 800 olyan ágy van, ahol a szülő alhat. Civilek most matracokat visznek a gyerekkórházaknak.
Félmilliárdos beruházással hoz létre száz új munkahelyet az osztrák beruházó.