A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
A tranzakció hatósági jóváhagyásra vár.
A tranzakció hatósági jóváhagyásra vár.
A Mol vezérigazgatója tavaly novemberben lekerült az Interpol körözési listájáról, de az EU-ban továbbra sem utazhat.
A Molt is bevonták a megállapodásba.
Egy üzemanyag-szállító vezeték sérülése kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön.
Üzleti okok állnak a döntés mögött.
Gazdasági erőfölény kontra stabil üzemanyag-ellátás, megszólalt az olajipari vállalat is.
Azt állítják, a vonalkód megváltoztatásával tetszőleges összeggel hamisítható az utalvány.
A vállalat több mint 20 ezer gépjárművet kezel majd operatívan.
A 2022-es árstop ideje alatti piaci magatartás miatt.
Hiányoznak az új stratégiai ellátási és szállítói partnerek.
Hadházy Ákos kijelentette, hogy „ezekben a képekben is benne van minden nyomorunk”.
A Mol vezérigazgatója kíméletlen kritikát mondott.
Péntektől már nem tankolhatjuk az eddigi üzemanyagot.
Éves szinten csökkent az olajvállalat eredménye.
Képmutatás, amit a nyugati országok csinálnak.
A szerkesztőséget korábban már figyelmeztették.
Hamarosan nem érkezhet több orosz olaj a kőolaj-feldolgozóba.
A vezetéket elzárták, az olajszállítás leállt.
A Mol elnök-vezérigazgatója közölte, ők megfinanszírozzák az államot, és az állam ezt osztja vissza.
A Mol vezérigazgató-helyettese szerint gőzerővel folyik a fejlesztés is.
A súlyosabb károk elhárítása a cél.
A vállalat szerint Magyarország legnagyobb szemléletváltása zajlik.
A párt saját honlapot indított, hogy segítsenek a vásárlóknak a visszaváltásban.
A váci töltőállomás védelme kiemelt feladat.
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint csak magunkra számíthatunk.
Több millió hordó orosz olaj kapott zöld utat.
Vége a bizonytalanságnak.
Több területen is egyeztetések történtek.
A létesítmény évente 1600 tonna karbonsemleges zöldhidrogént állít elő.
A szombati DOGZ Fesztiválon az arany- és ezüstérmes olimpiai bajnokkal is összefuthatunk.
90 százalékában a boltban levásárolható utalvány formájában kérik vissza a pénzt a vásárlók.
Ez példátlan lépés az Európai Uniótól.
Az újonnan talált területek éves szinten 100-200 millió köbméternyi többlettermelést jelentenek.
Ukrán területen veheti át a Mol az orosz kőolajat.
Szlovákia reakcióját is megfejtette.
Három rétegben találtak gázt és kondenzátumot, legutóbb 2020-ban történt hasonló.
Ezt egy podcastban ismertették.
A vállalat szerint a világ növekvő energiaigényéhez változatos üzemanyag-portfólió kell.
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint több irányból is nyomás nehezedik a társaságra.
Megszólalt az üzemanyaghiányról és a Lukoil-ügyről.
Megszólaltak a nagyágyúk.
A Mol két lehetőséget is mérlegel.
A tárcavezető reagált az Európai Bizottság alelnökének levelére.
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX 74 051 ponton zárt.
Brüsszel a Mol-árfolyamról gondoskodott.
A Lukoil továbbra sem szállíthat nyersolajat.
Hatalmas cirkusz lesz a Balaton partján.
„A semmiért fizetünk többet” – állítja a Mol elnök-vezérigazgatója.
A poszt szerzője nemrég reagált is az FTC közleményére.
Nem biztos, hogy az alacsonyabb árak megjelennek a benzinkutakon is.
Szerintük biztonságos az ellátás.
A román kormány azonban nem örül ennek.
Az üzemanyag-kereskedők egy felvetéssel éltek, amelyet Nagy Márton megfontol.
Erről kevesen beszélnek, pedig megérezzük majd.
Körbejártuk a Mol Campust.
Jöhet az új stadion?
Nem volt más választása Magyarország legnagyobb vállalatának.
A kőkorszakhoz hasonlóan véget ér az olaj és a gáz korszaka is.
A tiszaújvárosi MOL Petrolkémiában, az ország egyik legnagyobb vegyipari vállalatában olyan duális képzés folyik, amely a hallgatóknak a munkaerőpiacon azonnal kamatoztatható szaktudást kínál. Stábunkkal megnéztük, hogyan képzik a jövő kiválóságait!