Egy ideális világban mindig ott állt volna
Mit jelképez a Nagy Imre-szobrot felváltó vértanúemlékmű, és miért épült egy réginek látszó ház a Kossuth térre? A tér átépítéséért felelős vezetőt, Wachsler Tamást kérdeztük.
Mit jelképez a Nagy Imre-szobrot felváltó vértanúemlékmű, és miért épült egy réginek látszó ház a Kossuth térre? A tér átépítéséért felelős vezetőt, Wachsler Tamást kérdeztük.
Kövér László házelnök a külföldről pénzelt hazaárulók és nemzettagadók ellen emelt szót. Azt üzente, számon vannak tartva. Közben felavatta a Nagy Imre-szobor helyére került Nemzeti Vértanúk emlékművét.
Bár a kormánysajtó szerint le kell számolni a Nagy Imre-kultusszal, és a szoborral se sokat törődött mostanában a kormány, ünnepélyt tartottak a lábánál.
Szeptemberre ígérték az átköltöztetés befejezését, de máris elkészültek.
A szobrot tavaly decemberben bontották el a Vértanúk teréről. Most háttal áll a Parlamentnek.
Már körbe is kordonozták a Jászai Mari tér egy részét, hogy elkezdjék a Parlament mellől áthelyezett Nagy Imre-szobor miatti térrendezést, és persze a fák kivágását.
A Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős program vezetője szerint az áthelyezés mögött nincs értékítélet.
A baloldali ellenzék diktátorozó, ellenforradalmazó, horthyzó közleményekben támadja a Nagy Imre-emlékmű elbontását.
Hajnalban egy nyergesvontatóra pakolták az emlékművet. Egy vörösterrorra emlékező régi szobor lesz a helyén.
Már a maga korában is mélységesen megosztó volt és történelemhamisítónak számított az emlékmű, amire a mártír miniszterelnök szobrát lecserélik.
Még mindig a Jászai Mari tér a célhelyszín.
Unokája és a Nagy Imre Társaság is megdöbbent, hogy a Jászai Mari térre helyeznék át a szobrot.