174 találat az Indexről, és a környékéről.
A következő idényben Ausztriával és Romániával is egy csoportba kerülhetünk.
Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
2024. december 25., 15:42
Az Aranycsapatot idéző rajttól a biztató évzárásig, avagy a törökveréstől a törökök elleni osztályozóig.
2024. december 16., 14:39
Előbbi esetben München és Stuttgart, utóbbiban két torinói stadion lesz a helyszín.
Portugáliában úgy üdvözlik az érkezőket, hogy välkomna és bienvenu.
2024. november 30., 09:13
Pénteken röppent fel a hír: elcsábítanák a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.
2024. november 29., 19:28
Lengyelország leszerepelt a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában – új kapitánnyal vigasztalódna a szövetség.
2024. november 28., 15:58
Az éllovas továbbra is Argentína, az utolsó pedig San Marino.
2024. november 26., 09:30
Korábban a norvég és a dán együttest is irányította.
2024. november 22., 13:23
Az olasz tréner szerint egyik csapat sem esélyese a párharcnak.
2024. november 22., 11:43
Marco Rossi együttese március 20-án idegenben kezd, három nappal később lesz a hazai visszavágó.
2024. november 22., 09:16
Vélhetően az UEFA is megválik tőlük.
2024. november 21., 07:27
A Rossi-legénység legközelebb márciusban találkozik a lelkes drukkerekkel.
Szoboszlai Dominik teljesítményére ugyanakkor nehéz szavakat találni.
2024. november 20., 17:32
Csoportkörös NL-szereplésünk számunkra több volt, mint felismerés, tükörbe pillantás. Visszatértünk a gyökerekhez.
2024. november 20., 16:09
A Koszovó elleni mérkőzésnek valóban 3–0 lett a vége, csak nem úgy, ahogy a vendégek remélték.
2024. november 20., 12:42
A magyar válogatott csapatkapitánya az álomcsapatba is bekerült.
2024. november 20., 08:25
Minden, amit a pénteki Nemzetek Ligája-sorsolás előtt tudni kell, egy helyen.
2024. november 20., 07:19
A társakat nem lepte meg, hogy a csapatkapitány az utolsó másodpercekben is mert pengés megoldást választani a büntetőnél.
2024. november 20., 00:43
Julian Nagelsmann vitatta a magyar tizenegyes jogosságát.
2024. november 19., 22:47
A magyar válogatott 6 ponttal végzett NL-csoportjában harmadikként, és várja a pénteki sorsolást.
2024. november 19., 20:15
A magyar csapatkapitány a 99. percben egyenlített ki Budapesten.
2024. november 19., 15:34
A szakmai stáb tagja a hollandiai mérkőzésen lett rosszul, majd került kórházba.
2024. november 19., 15:06
Szoboszlai Dominik az egész Nemzetek Ligája-mezőny legjobb helyzetteremtője.
2024. november 19., 10:22
A patinás Serie A-gárda sportigazgatója figyelte meg a magyar válogatott csatárát.
2024. november 19., 09:07
Spanyolország és Portugália is veretlenül zárt.
2024. november 18., 18:06
A német szakember úgy készül: a Puskás Arénában védekezőbb felfogású magyarokkal találkozik, mint Düsseldorfban.
2024. november 18., 13:56
Az Amszterdamban rosszul lett Szalai Ádám kérése, hogy a nyilvánosság ne firtassa, mi van vele.
2024. november 18., 09:22
Jól ismerik egymást.
2024. november 18., 08:29
Szerinte ignorálni kell a közösségi oldalakon megjelenő kommenteket.
2024. november 17., 22:41
Daniel Perec nevét érdemes lesz megjegyezni.
2024. november 17., 20:37
A mieink az osztrákokat és a görögöket is megkaphatják.
2024. november 17., 18:30
Már az edzőtábort is elhagyta.
2024. november 17., 16:42
A gyors és szakszerű segítségnyújtást is megköszönte.
2024. november 17., 15:35
Korábbi operációhoz lehet köze a történteknek.
2024. november 17., 12:28
„Kedden folytatjuk, együtt” – áll a bejegyzésben.
2024. november 17., 10:30
Persze azt is hozzátették, hogy a holland válogatott néhol hanyag játéka megengedhetetlen.
2024. november 17., 01:45
Marco Rossi szerint a játékosok döntöttek a folytatásról, Szoboszlai Dominik a könnyeivel küzdött a meccs után.
2024. november 16., 22:48
A házigazda holland együttes a játék minden elemében felülmúlta a mieinket, akik így osztályozóra kényszerülnek.
2024. november 16., 20:23
A szintén B divízióban szereplő Georgia nem bírt Ukrajnával.
2024. november 16., 20:16
Nincs sok idő a pihenésre, kedden jön a németek elleni meccs.
2024. november 16., 18:22
Akik nem jutnak be, majd egy közeli pubban nézik az összecsapást.
2024. november 16., 17:21
A Bournemouth védője úgy érezte, muszáj megnyilvánulnia a pénteki nap után.
2024. november 16., 15:39
Szerinte mindenkire nézve szégyen az, ami történt.
2024. november 16., 12:59
Magyarokkal alig találkoztunk, voltak olyan hollandok, akiket nem izgat a ma esti meccs.
2024. november 16., 07:15
Cristiano Ronaldo újra a régi, gólokkal és gólpasszal járult hozzá a portugálok sikeréhez.
2024. november 15., 19:17
A „tiltás” ellenére több tucat magyar szurkoló utazott Amszterdamba, a hazai szektorokba próbálnak majd bejutni.
2024. november 15., 15:52
A hollandok kapusa, Bart Verbruggen a magyar kontrákban rejlő hatalmas veszélyt emelte ki.
2024. november 15., 11:05
Korábban Kerkez Milosnak kellett sérülés miatt elhagynia az edzőtábort.