48 találat az Indexről, és a környékéről.
A magyar breakesek bravúrral még eljuthatnak Párizsba.
Négy magyarért izgulhatunk.
A kenus Takács Kincső szerezte meg az utolsó országkvótát.
Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
Olimpiai és paralimpiai kvóta nélkül maradtak evezőseink a Maty-éren. Az Eb-n Galambos Péter kiváló hajrája csupán negyedik helyet ért.
A Maty-ér felkészülten várja őket, de a rendezés azért „nem kontroll c, kontroll v alapon működik”.
Galambos Ramóna, Lévai Zoltán és Szőke Alex célja ugyanaz.
Az egyik szövetségi kapitány értetlenül áll versenyzői teljesítménye előtt, kollégája abban bízik, végre elmúlik a lámpaláz.
A zseni felmutatta középső ujját a fotósoknak, az újságírókat egyszerűen csak ignorálta remek visszatérése után…
A magyar női kosárválogatott a csütörtöki kudarc után egészen más arcát mutatta Sopronban.
A rengeteg eladott labda okozta a csapat vesztét.
Székely Norbert csapata a soproni selejtezőtornán Kanadával, Japánnal és Spanyolországgal meccsel.
A kapitány szerint az Eb alatt felnőtt a csapat.
A férfiak a fukuokai világbajnokság döntőbe jutásával már kvalifikálták magukat az olimpiára.
Korábban a tervezett időpont változott októberről januárra, most még azt sem tudni, lesz-e egyáltalán kontinensbajnokság.
Gyulay Zsolt szerint a felkérésben nagy szerepet játszott a sikeres budapesti atlétikai vb.
Nagyon sokat dolgoztak a pályázaton.
Az olimpiai kvalifikációs időszak jövő év márciusával zárul.
A sportág felnőtt elitmezőnyének egyik szakágát legutóbb 1970-ben láttuk vendégül, most 38-40 országból érkezhetnek versenyzők.
Egy hatodik hely, amely mindenkit boldoggá tett.
Sehol sem hozott szerencsét a hazai pálya.
A járvány miatt töröltek több kvalifikációs versenyt, a NOB most megmondta, meddig kell ezeket pótolni.
Az ökölvívók kvalifikációs tornájának első két napjára még bemehettek nézők. Magyar indulók is vannak.
2019. december 30., 11:23
A közhelyes értékelések egy mondatban összefoglalva: tök jó periódusai is voltak az Ausztria elleni meccsnek, amin a saját útját járó magyar csapat készült az utolsó leheletéig tartó küzdésre.
A főtitkár továbbra is bízik az olimpiai kvótaszerzésben.
2019. augusztus 21., 19:44
Több számban is sikerült a döntőbe jutás az olimpiai kvalifikációs bajnokságon.
2019. augusztus 15., 11:36
Szabályt sértett az első és második helyen beérő britek idilli befutója.
2017. november 14., 17:48
Kedden Ciprust verte 2-0-ra.
13-7-re verték Franciaországot Trieszetben.
Olimpiai kvalifikációs viadal lesz a magyarországi nemzeti körverseny.
A kvalifkációt elbukta a válogatott, jó esetben Egyiptom helyett lehet beugró Londonban.
Hétvégén világkupa-verseny lesz Budapesten.
Berki Krisztián és Hídvégi Vid után Böczögő a haramdik magyar tornász kvótát szerezte az előolimpián.
A magyar válogatott tagjai az olimpiai kvalifikációs tesztversenyre készülnek a 2012-es olimpia helyszínén.
Nem a korábban tervezett három válogatott juthat ki az olimpiára, mivel afrikai csapat nem lesz Londonban.
2011. december 11., 22:24
Kevés esély még volt kijutni, de Montenegrónak verni kellett volna Spanyolországot a vb-n.
2011. szeptember 13., 12:59
A hazai pályán induló törököt le kellett volna léptetni, de a két éve győztes Kiss Balázs búcsúzott.
2011. szeptember 3., 21:05
2011. augusztus 28., 17:17
A három, olimpiai számban érdekelt magyar egységnek egyformán az első 11 között kell zárnia az indulási jog megszerzéséhez.
Két olimpiai bajnok, Jan Frodeno és Emma Snowsill nem akar Japánban versenyezni.