Bedrogozva műthetett egy orvos Pozsonyban
A rendőrség és a kórház vezetősége is foglalkozik az üggyel.
A rendőrség és a kórház vezetősége is foglalkozik az üggyel.
Az eddig megállapított kár 3,5 milliárd forint.
Súlyos, akut légúti fertőzés miatt csaknem 400-an kerültek kórházba.
Harminc éven át nem volt következménye a sebész tetteinek Franciaországban.
Egy másik ügyben elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Korábban az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a háziorvosra.
Tavaly nyáron tartóztatták le, akkor még négy idős beteg megölésének gyanújával.
Nagyon kockázatos a mutatvány.
Friss adatokat közölt az NNGYK.
Egyre többen kerülnek kórházba influenzaszerű tünetekkel.
Vesztegetéssel is vádolják őket.
Legtöbb beteget múlt héten Hajdú-Bihar, Veszprém és Tolna vármegyéből jelentették.
Szerintük a rendszer beteg- és orvosellenes.
Noah Wyle régi ismerősként tért vissza benne, a helyszín megint a sürgősségi osztály.
A legtöbb beteg Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt.
Az ötszörös olimpiai bajnok állapota javult, de még mindig veszélyben van.
A betegeknek 40 kilométert kell majd utazniuk, hogy ellássák őket.
A magyar belpolitika szereplőit sem hagyta hidegen a németországi támadás.
A férfi nem volt iszlamista, és az AfD-vel szimpatizált.
Nagy az igény a jogi, orvosi, pénzügyi vagy műszaki előképzettséggel rendelkező informatikusokra.
Így próbált hozzájutni édesanyja örökségéhez.
Az altatás ideje alatt a beteg agykamrájába bevezetnek egy csövet.
A teniszező testvére öntött tiszta vizet a pohárba.
Több mint 4 millió forintot keresett a betegeken.
Kíváncsiak voltunk, miért „parkolnak” hónapokig a magára hagyott csecsemők a kórházakban. A videóból kiderül!
Az elmúlt héthez képest is megemelkedett az esetszám.
Sajtóhírek szerint a pilóta már lánya esküvőjén is ott volt.
Az elkövetőt újra letartóztatták, az ügyészség zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja.
A korszakváltó műtéttel az arab ország vezető szerepre tör a speciális orvoslás terén.
A külföldi sajtóban is megemlékeztek az eredményeiről.
A nyugdíj utáni foglalkoztatás szabályait is egyszerűsítik.
Ott egy angyal, nem akarom, hogy magával vigyen!, mondja a műtőasztalon fekvő beteg, akit éppen most készül elaltatni az aneszteziológus.
Félrevezethették az olvasókat az Elle Macphersonnal készült interjúban.
Az osztályfőnöki órára is újdonság érkezik.
Ő a harmadik, aki elismeri bűnösségét.
A Jóbarátok színésze még 2023-ban halt meg
Bizonyos helyeken rosszabbul érezhetik magukat.
Bárkinek írhatnak fel bármilyen gyógyszert.
Vádalkuért cserébe beszélt a volt asszisztense.
Mutatjuk, mi a megoldás, hogyan kerülhető el az operáció.
Bár csípésük fájdalmas, de legtöbbször nem veszélyes.
Az orvos, akinek a vizsgálatokat kellett volna elvégeznie, szabadságon volt.
A BBC archív felvételein felidézi az egyik legvéresebb háborút.
Jelenleg Ázsiában a legnagyobb a baj, szemléletváltás nélkül bárhol népbetegséggé válhat.
Felmérték az amerikai elnök egészségügyi állapotát.
A beavatkozás időpontjában orvosi engedéllyel sem rendelkezett az orvos.
Történelmi mélyponton van az egészségügyi ellátással szembeni elégedettség.
Az intézmény két szintjén lévő csecsemő- és gyermek-intenzívosztályon lévő kicsik gyakorlatilag védtelenek voltak.
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró-riporter orvosnál is járt már a problémájával.
Félt, hogy vizsgálat folyik ellene, a pénzt ezért nem fogadta el.
A Magyar Orvosi Kamara megkereste a Belügyminisztériumot.
Két műtőssegéd is hibázott.
A komplikációk két hónappal azelőtt léptek fel a bokszolónál, hogy Jake Paul ellen szorítóba lépne.
A légitársaság elárulta, miért kellett landolniuk.
A neves neurológus tanácsaival jó formában tarthatjuk az agyunkat.
A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
Már egy térdprotézisműtét is kétmillió forint felett jár.
Nagy kockázatot vállalt, másokon is segítene.
Tárt karokkal, felújított rendelővel, szolgálati lakással várnák az új házi gyermekorvost.