Az orosz birkózók is bojkottálják a párizsi olimpiát
A NOB által támasztott „sportszerűtlen” követelmények miatt döntöttek így.
A NOB által támasztott „sportszerűtlen” követelmények miatt döntöttek így.
A keret éles bevetésen állt össze.
Magyar idő szerint szerda hajnalban ismét összecsapnak a felek.
A szövetségi kapitány szerint nagyon nehéz döntés volt a keretszűkítés.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány 17 játékossal folytatja a felkészülést.
Varga Dénes ezzel beállítja Gyarmati Dezső és Benedek Tibor csúcsát.
Hajós Alfréd, Tarzan, egy nyolc évtizedig etalon repülő finn és egy bemutatkozó sikersportág.
Több mint félévszázados korkülönbség mellett szakmai ellentét is kialakult Németh Miklós és az olimpiáról lemaradt Herczeg György között.
Pásztory Dórának is fontos szerepe lesz az ötkarikás játékok alatt.
Marokkóval, Irakkal és Ukrajnával kerültek egy csoportba Párizsban.
David Popovici nagyon várja már az olimpiát.
A volt klasszis kötelező győzelmet vár az olimpián Egyiptom és Argentína ellen, de azért figyelmeztet: „Egyik sem lesz sétagalopp.”
Andrej Rubljov sem utazik Párizsba, Danyiil Medvegyev viszont indul.
A Magyarország által vezetett tárgyalásokkal globális koalíciót sikerült összehozni.
A négyszeres olimpiai bajnok tornász, aki Tokióban verseny közben visszalépett, ismét a játékok egyik esélyese.
Mindhárman egészségesek, rengeteget dolgoznak, és már azt is tudják, hányas rajtszámmal állhatnak majd rajthoz.
Anonim kérdőíven a sportolók 30 százaléka ismerte el, hogy már használt tiltott szert, a levett mintáknál ez az arány nincs 1 százalék.
Harmadik mérkőzésén a második győzelmét aratta a görögországi nemzetközi tornán Mihók Attila és Cseh Sándor együttese.
A szervezőbizottság vezetője a továbbra is rossz vízminőségi adatok ellenére még mindig magabiztos, ellentétben a francia elnökkel.
Shelly-Ann Fraser-Pryce a korábbi játékokról éremmel távozhatott, háromszor aranyat is gyűjtött.
Józan számítás szerint már csak egy dobásuk van, hogy megszerezzék a hőn áhított medáliát.
18 fővel kezdődik az edzőtábor, Párizsba viszont csak 13-an utazhatnak.
A Görögországban zajló nemzetközi tornán Ausztrália volt az ellenfél.
Sokak szerint ez rendkívül veszélyes üzenet a fiatal sportolókra nézve.
Már azt is tudni, ki lesz a megbízott vezetőedző.
Pupp Noémi és Lucz Anna versengett a függőben lévő egy helyért, amelyről Szolnokon döntöttek.
Nyugaton is vannak negyvenesek, de ott a piac képes biztosítani a megélhetésüket.
Az eredmények és a nézők száma mellett az olimpiai selejtező légkörét is dicsérte a NOB-elnök.
Napi egymillió utast szállít majd.
Jelen állás szerint Pachl Benedek mégsem utazhat a párizsi játékokra.
Decsi András, a férfi kardozók vezetőedzője jelezte, hogy a döntés miatt lemondott posztjáról.
A versenybírók elutasították a fellebbezését.
Sikeresen zárult az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat.
Thomas Bach NOB-elnök is elégedett volt a Ludovika Campuson látottakkal.
Erdős Rita tavaly a junior vb-csapatból maradt ki, ezúttal Párizsban nem indulhat. Gulyás Michelle viszont igen.
Az amerikai X Games-sztár romantikus ígéretet tett a feleségének, 15 évébe telt, hogy teljesítse is.
Kós Hubert és Sárkány Zalán 3-3 számot vállalt. 23 fős magyar úszócsapat utazhat Párizsba.
A budapesti atlétikai világbajnokság sztárja mindent vitt.
Óriási érdeklődés mutatkozott az utcai sportok budapesti selejtezője iránt: az új látogatók csak a távozók helyére mehettek be.
A háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen próbálkozott Rómában.
A férfiak a döntőben a románokat múlták felül, a nők a kisdöntőben a franciákat győzték le.
Tizenhatan folytatják a felkészülést. Együttesünk az athéni torna után San Franciscóba utazik.
Mindkét vegyes váltónk esélyes lesz az esti döntőkben, ahogy Késely Ajna is 400 m gyorson.
Ez most nem sikerült.
A világ idei legjobb idejével ért célba hazája válogatóján.
Így-vagy úgy, de a magyarok elégedettek a teljesítményükkel.
Világcsúcstartónk formája nem sok bizakodásra ad okot öt héttel az olimpia kezdete előtt.
Muhari Eszterék az olaszokkal, Dósa Dániel a franciákkal találkoznak a fináléban.
Senánszky Petra és a mix gyorsváltónk akár a győzelemre is esélyes, Milákról nem is beszélve.
Megkezdődött az utolsó felvonás, Budapesten a NOB-elnök. Thomas Bach szerint büszkék lehetünk a rendezésre.
Egy kérdés maradt: ki lesz a női négyes negyedik tagja?
Már meg is műtötték az ötszörös világ- és 20-szoros Európa-bajnok bringást.
Németh Nándor 100 m gyorson, Jackl Vivien 400 m vegyesen Eb-ezüstérmes!
A férfi kardozók és a női tőrözők egyéni küzdelmében a nyolcadik Kondricz Kata lett a legjobb magyar.
A franciák kreatívak, ha tüntetésről van szó – de nem amiatt tüntetnek, amiről gondolnánk.
Amíg férfi 100 méter pillangón két klasszisunk egymással – is – csatázott, egy svájci megelőzte őket.
Az ötkarikás játékok teniszversenyei július 27-én kezdődnek a Roland Garros salakpályáin.
Az Eiffel-tornyot is megmászhatják, ha sikerrel járnak.
A férfi tőrözőknél olasz, női párbajtőrben észt győzelem született.
Tongát képviselte volna a párizsi játékokon.