Mégsem lesznek kötelező szűrővizsgálatok januártól
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
Vérvétel nélkül tudhatják meg a betegek, hogy vastagbélrákosak-e.
A korai felismerés életet menthet.
Ausztrál kutatók figyelmeztetnek a veszélyre.
A lakosság egy jó része tiltakozik ellene.
Egy friss kutatás szerint a magyarok félnek a daganattól, mégsem járnak szűrővizsgálatokra.
A technológia alkalmazása enyhíti a radiológus szakemberek krónikus hiányát.
Reviczky Gábor gyógyszeres kezelést szeretett volna.
Óvatosságra és felelősségteljes magatartásra kért mindenkit a tiszti főorvos.
Az Unió tagállamaiban több mint 1,3 millióan haltak meg rákban két éve.
Két éven belül egymillió érintett brit igényelhetné a tesztet.
A párt szerint a pandémia idején sem állhatnak le a vizsgálatok, mert az emberéletekbe kerülhet.
A Népegészségügyi Központ felhívta a figyelmet arra, hogy a rákszűréseket a korlátozások lejárta után is van értelme megcsinálni.
Intelligens emlőszűrő rendszer kapta a brit egészségbiztosító kitüntetését.
Csak a járványügyi szabályoknak megfelelő, meghatározott számú beteget fogadnak a szűréseken egyelőre.
Minden évben mintegy 6600 új esetet fedeznek fel, érdemes élni az ingyenes szűrési lehetőséggel.
Egy kísérleti módszerrel 5 évvel a klinikai tünetek előtt azonosítható lehet a tumor a szervezetben.
A CancerSEEK nemcsak a rákot, hanem a génmutációk nyomait is keresi a vérben.
Január-februárra lehet csak mammográfiára időpontot szerezni, közölte az RTL.
Nehezebb a sorba is bekerülni a diagnosztikai eljáráshoz – írta a Népszava, amelynek a cikkben megszólaló professzor kommentben üzent.