17 találat az Indexről, és 63 a környékéről.

Soha nem látott szereposztással érkezik a negyvenéves István, a király
Schell Judit, Baricz Gergő, Sena Dagadu és Köteles Leander is feltűnik majd benne.

Dobó Kata is improvizált, hogy mentse a bőrét
Időben figyelmeztették.

Kiderült, ki alakítja majd Jimmy feleségét A Király című sorozatban
Schell Judit sokat beszélt Jimmy özvegyével az énekesről.

Egész Budapest biodóm alá kerül tavaszra
A Műanyag égbolt című magyar sci-fi gyártása a finisben, jövőre már moziban nézhetjük, milyen lesz Magyarország száz év múlva az apokalipszis idején.

Temetetlen halottak között éljük a mindennapokat
Végre mozikban a film, amit Oscarra neveztünk. A magyar horrorra megérte várni, a látványa világszínvonal, de azért nem vagyunk teljesen elégedettek.

Jön az első magyar horror a Terézanyu rendezőjétől
A Post Mortem több nemzetközi fesztiválon is hasít, már a hazai bemutató időpontját is tudjuk.

Schell Judittól virággal búcsúztak, és visszavárják a Tháliába
Schell Juditot csókkal búcsúztatták, és jön egy Woody Allen-musical a Thália Színházban.

Triplázhatnak az oltottak, jön a magyar Vaják
Napi hírösszefoglaló, avagy erről írt az Index pénteken.

Schell Judit otthagyta Spanyolországot és a Thália Színházat
Nem menekülés, természetes, hogy néha váltani kell – vallja a színésznő.

Díjazták a magyar horrort a trieszti fesztiválon
Bergendy Péter Post Mortem című filmje különdíjat, valamint a Méliés zsűri elismerő oklevelét nyerte a trieszti Science+Fiction filmfesztiválon.

Az én kötelezőim: Schell Judit
Schell Judit Spanyolországból írta meg, melyik öt könyv kedves különösen számára.

Ne tőlem kérj elnézést, baszd meg, hanem a színházművészettől!
Az 1995-ben végzett színészosztályból mindenki ismert lett. Többek között Anger Zsolt, Fekete Ernő, Gregor Bernadett, Kamarás Iván, Marozsán Erika és Schell Judit. Csak egyvalaki nem lett: Ujvári Csaba. Ő csinált filmet Osztálytalálkozó címmel a többiekről.
Schell Judit lesz a Thália Színház művészeti vezetője
Csányi Sándortól vette át a pozíciót, Kálomista Gábor felkérésére.

Minden eddiginél sötétebb a Terápia utolsó évada
Eddig sem volt könnyű néznivaló, de most még nagyobb teret kap az erőszak, a betegség, a halál. Mácsai Pál mellett most is feltűnik egy csomó új szereplő, többek között Udvaros Dorottya, Schell Judit és Balsai Móni. Velük is beszélgettünk az új évad sajtónapján.