Sulyok Tamás szerint a visegrádi országok többfrontos nehézségekkel néznek szembe
Lengyelországban ülésezett a V4-ek.
Lengyelországban ülésezett a V4-ek.
A köztársasági elnök azt kívánja, hogy a román–magyar kapcsolatok jövőjét 1989 Temesvárának szellemisége határozza meg.
Az ingatlan felújítása csaknem két éven át tartott.
Rövid, de tömör választ adott a köztársasági elnök.
Orbán Viktor miniszterelnöknél is elkezdődött a rohanás, de egyvalamit minden más elé helyezett.
Korábbi kabinetfőnöke távozott, a döntés már hatályba is lépett.
Az államfő szerint Magyarország és Szerbia egymásra van utalva.
Hétfőn Alekszandar Vucsics köztársasági elnökkel is találkozik.
Az is kiderült, hogy a rendelkezésére álló forrásból mennyit használt fel eddig.
A köztársasági elnök szerint 1956 legnagyobb sikere, hogy ma szabadon lehet beszélni.
Ő napjaink egyik legnagyobb hatású, globális szinten elismert gondolkodója.
Március eleje óta közel 400 kérvényt kapott, kilencet kiskorú elleni bűncselekményben is.
„Eljöttem, mert egyszer el kell jönnie ide minden magyarnak” − írta az auschwitzi emlékkönyvbe.
Krakóba utazottt a köztársasági elnök.
A kiemelt eredményt elérő sportolókat és sportszakembereket díjazták.
Állítják, több mint félmillió nyugdíjas él a megélhetéshez minimálisan szükséges összeg alatti ellátásból.
„Javaslom elnök úrnak, hogy két palacsintasütés közben tanulmányozza az Alaptörvényt”.
A politikus kifogásolta, hogy nem kap élő megszólalási lehetőséget a közmédiában.
A dandártábornokot két évvel ezelőtt léptették elő.
Pannonhalmán mondott beszédet a köztársasági elnök.
Sopronban találkozott a magyar és a német államfő a Páneurópai Piknik 35. évfordulóján.
Kovács Orsolya helyét ideiglenes ügyvivőként Dobri Balázs veszi át.
Gulyás Gergely előterjesztőként jelent meg a döntéseknél.
Pedig korábban ő maga is bíró volt.
Először adott nagy interjút megválasztása óta a köztársasági elnök.
A szlovák államfő mindenben támogatja Magyarországot.
Sulyok Tamással a két ország együttműködéséről fognak beszélni.
Igencsak megoszlanak a vélemények a köztársasági elnökről.
Több száz kérvény várakozik elbírálásra a Sándor-palotában.
Sulyok Tamás államfő látta vendégül a díjazottakat és politikusokat.
A borsófőzelék nagyot robbantott.
Bécsben járt a magyar államfő.
A köztársasági elnök nyitotta meg a magyarországi soros elnökséget.
Sulyok Tamás továbbra is ott lakik, ahol alkotmánybíróként is.
Megjelent a köztársasági elnök határozata a Kúriáról.
A jelenlegi állapot és a jövő is szóba került.
Sulyok Tamás utódjáról szavaztak.
Nem indul nyomozás Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen.
Több közéleti szereplő is megszólal az államfő felvételén.
Az államfő azt közölte, hogy csak kivételes esetben fog törvényt kezdeményezni.
Nyilvánosságra hozta az államfő levelét.
Rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés.
A kiemelkedő munkájáért kapta az elismerést.
Miben különbözik a magyar megfosztási eljárás híres amerikai rokonától, az impeachmenttől?
Szokatlan időpontban kezdődik a rendkívüli ülés.
Jellemzően pénzbüntetést szab ki a bíróság, és nagyon ritka a végrehajtandó szabadságvesztés.
Szerintük a Magyar Ügyvédi Kamara egy közjogi méltóság politikailag érzékeny egyedi ügyében állást foglal.
Elvárják, hogy a fideszes képviselők „méltóztassanak befáradni a munkahelyükre”.
Dobrev Klára vádjai után többen is támogatták az kezdeményezést.
Szerintük a közbizalmat érte most támadás.
Sulyok Tamás választása egy Weöres Sándor versre esett.
Dobrev Klára közölte: céljuk, hogy elmozdítsák az államfőt.
A köztársasági elnök szerint a két népet történelmi sorsközösség köti össze.
A DK EP-képviselője szerint évente több száz millió forintot költenek rájuk fejenként.
Az ellenzéki politikus szerint az államfő alkotmánybíróként törvénytelenül juthatott díjazáshoz.
A politikus szerint alkotmánybírósági határozatok lehetnek érvénytelenek.
Erős véleményt mondott a köztársasági elnökről a DK vezetője.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselőjével beszélgettünk a Konkrétan legújabb adásában.
A DK-s politikus csütörtökön adta át a szerinte bizonyító erejű dokumentumokat.
Az államfő jogszerű szerződéseket kötött a miniszter szerint.