138 találat az Indexről, és 73 a környékéről.

Nem kértek bocsánatot a rendőrök Delhusa Gjontól
Az eljárást megszüntették, de semmi több nem történt.

Elnézést kért a rendőrség Delhusa Gjontól a parkolási botrány után
A zenész is hibázott.

Büntetőfékezéssel válaszolt a tötymörgésre egy daciás az Árpád hídon
De vajon csak ő volt szabálytalan?

Lemondott a lengyel tudományügyi és felsőoktatási miniszter
Dariusz Wieczorek hiányos vagyonnyilatkozatot nyújtott be.

Pusztításba kezdett egy Zsiguli Budapesten, teli piroson vágódott be a másik autós elé
Centiken múlt a baleset.

Dupla záróvonalnál egyszerre két autót előzött a sofőr Budapesten, csoda, hogy nem lett baleset
Az esetről felvétel is készült.

Nyitott ajtóval szabálytalankodott a Suzuki, majd minden kihullott belőle
Mindezt kamera is rögzítette.

Több ezer szabálytalanságot tapasztaltak a cégeknél, repkedtek a milliós bírságok
A Nemzetgazdasági Minisztérium a munkavédelmi szabályok betartása érdekében lépett fel.
„Megdöglesz, megöllek téged!” – szándékosan el akart gázolni egy rollerest egy feldühödött autós Óbudán
El is esett a járművel, csak a szerencsének köszönhette, hogy nem gázolták el.

Már az első napon összeomlott a rendszer, amelyen a VI. kerületi Airbnb-kről szavaznak
Jogsegélyszolgálatot indítanak.

Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia az egyik magyar autóúton
Egy szabálytalankodó autós rögzítette a balesetét.

Őrült kamionos szorított le egy elé kanyarodó Skodát a 2-es főúton
Kis híján tragédia lett az ámokfutás vége.

„Gyalogosként azonosította magát” egy BMW-s, a zebrán kelt át autójával
Ráadásul még azt is tilos jelzésnél tette.

Másodperceken múlhatott az útépítők élete Marcaliban
A vízelvezető árokba ugrottak a munkások a feléjük száguldó kisteherautó elől.

Csütörtöktől több jogszabály-módosítás miatt is megváltozik az életünk
Sokkal több adó és illeték terheli a lakosságot.

Megfordult egy busz az M30-as autópályán, majd lehajtott a felhajtón
A behajtani tilos jelzés ellenére, szemben a forgalommal.
Ittasan, 170-nel száguldozva menekült a rendőrök elől az M6-os autópályán
Az ügyészek több év börtönbüntetést kértek rá ezért.

Métereket repült az autójával, majd ízesen káromkodott a kőbányai sofőr
Az autós teljes gázzal felszalad a zöld felületre.

A KRESZ-szabályokat semmibe véve előzgette a többi autóst egy sofőr Szigetszentmiklósnál
Az egyik autóval ütközött is, de ezzel mit sem törődve hajtott tovább.
Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban
Dermesztő videó készült az esetről.

Hátraarcot fújt a szövetség, mégsem kell újrajátszani a kosármeccs utolsó 0,3 másodpercét
Az egyik érintett csapat játékosai szerint viccnek is rossz volt az elképzelés.

Szabálytalankodott a sofőr, meg is történt a baj
Az esetről felvétel is készült.

Menczer Tamás Hadházy Ákosról: Lyukas zoknis futóbolond
A képviselő több lesifotót is megosztott az államtitkárról.

A „gyalogosok rémeként” jelent meg egy motoros Budapesten
Nem sokon múlott, hogy baleset legyen a manőverből.

Koncepciós eljárás, ellehetetlenítési kísérlet – reagáltak a pártok az ÁSZ-jelentésre
Van, aki bírósághoz fordul a történtek miatt.

Az unióban szabálytalankodóknál mostantól ugorhat a magyar jogsi is
A büntetést kapott vezetőkről ezentúl egymást is értesítik a tagállamok.

Szabálytalankodó taxis miatt háborognak a budapestiek
Nem értik az erzsébetvárosiak, mi szükség ilyen tettekre.

Ilyen autót vezetnek a legszabálytalanabb sofőrök
Nem BMW-t, Audit vagy Mercedest.

Túlsúlyos volt a kamion, csaknem másfél millió forintos bírság lett a vége
A jogszabály szeptember elején változott.

ORFK: Gyorshajtás és elsőbbségadás elmulasztása miatt történik a legtöbb baleset
A rendőrség statisztikái szerint kevesebben haltak meg eddig idén az utakon.

A forgalommal szemben várakozott egy sofőr, végül elmagyarázták neki, hogy rossz helyen áll
Hosszú percekig állt a forgalom az úton.

Méltatlan körülmények között tárolt holttesteket találtak a Péterfy utcai kórházban
Azonnal kirúgták a boncmestert és a segédjét.

Egy michigani rendőr elfenekelt egy szabálytalankodó sofőrt
Sokaknak nem tetszett a módszer.

Fittyet hányt a piros lámpára az Ajtósi réme
Holmi jelzőlámpák sem állíthatták meg.

Mesterséges intelligencia segíti a rendőröket Angliában
Már első bevetésén több száz szabálytalankodót azonosított a készülék.

Rendőrautó előtt szabálytalankodott egy székesfehérvári sofőr
Az egyenruhások elmagyarázták neki, hogy miért volt szabálytalan a manőver.

Elképesztően szemtelenül vágta le a sort egy győri kabriós
A körfogalommal sem törődött.

Forgalommal szemben száguldozott egy sofőr az M3-ason
A szabályosan közlekedő autósok hiába villogtak és dudáltak a szembejövőnek.

Teljesen beteg és veszélyes, ahogyan a sofőr az öreg Skodát hajtotta Kőbányán
Két piroson is áthajtott, de ez csak a jéghegy csúcsa.

Bírsággal és eltiltással jutalmazták a sofőr életveszélyes mutatványát
Teljes gázzal rótta a köröket a körforgalom körül.

A gyalogosátkelőn áthajtva előzte a forgalmat egy autós Újpesten
Az eset a Megyeri út–Váci út kereszteződésénél történt.

Ilyen pofátlan autósokat nem minden nap látunk
Tanulságos felvétel került napvilágra a magyar utakról.

Újabb negatív jelentés készült Magyarországról
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala vizsgálódott az országban.

Motorral csaptak le a veszprémi rendőrök a szabálytalankodókra
Sisakkamerával vették videóra az esetet.

Olyat művelt a pofátlan autós az M0-son, amitől azonnal kiakadt a tahóméter
Hajmeresztő képsorokat rögzített a forgalomfigyelő kamera.

Csúnyán megleckéztettek egy szabálytalanul parkoló autóst Pécsett
Humoros megoldást választottak.

Nem vette észre a mögötte haladó rendőrautót, fékezés nélkül hajtott be a tilosba a sofőr
Mondani se kell, hogy egyből megszólalt a sziréna.

Rengeteg sofőrt bírságoltak meg Budapesten az év eleje óta
Több esetben büntetőeljárást is indítottak.

Ágyúgolyóként söpört végig a forgalommal szemben a Lada
Az esetről felvétel is készült.

Videó: majdnem tömegbalesetet okozott egy autós az M0-son
Elsőbbség megadása nélkül hajtott fel a záróvonalon át.

A filmekben látni olyan szabálytalanságot, amilyet ez a sofőr követett el Budapesten
A záróvonalnál előzés csak a jéghegy csúcsa.
Elsodort az autó egy 84 éves nőt Győrben, aki elesett és megsérült
Egy 68 éves férfi volt a vétkes.

Gyér forgalom mellett a buszsávon száguldozott az autós
Ez még csúcsforgalom sem lehet mentség.

Háromszor olyan gyorsan száguldott, mint ami településen belül megengedett
A legmagasabb összegű pénzbírságra számíthat.

A rendőrök a buszsávokat ellenőrizték, nem volt benne köszönet
Egymást érték a bírságok.

Lengedező ponyvával, rendszám nélkül haladt a közveszélyes kamion
Az út széléig kicsapódott a százkilós ponyva.

Bicikliúton száguldva előzött kocsisort egy autó Csepelen
Közveszélyes ámokfutót kapott szabálytalanságon a fedélzeti kamera.

A rendőrség kamerái előtt borult fel egy szabálytalanul előző autós
Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb a baj.
Fűtetlen pincében szállásoltak el egy magyar dolgozót a brit pizzériában
Megjárták: az étteremnek összesen több mint 1300 fontot kellett fizetnie.