Joe Biden állítólag „hazugnak” és „rohadéknak” nevezte az izraeli miniszterelnököt
Háború a Közel-Keleten – az Index keddi hírösszefoglalója.
Háború a Közel-Keleten – az Index keddi hírösszefoglalója.
Teljesen megváltozik a zsidó állam katonai doktrínája.
Háború a Közel-Keleten – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Agresszívabbá válhatna a perzsa állam.
Háború a Közel-Keleten – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Nagy bajban van a Hezbollah.
Arról nincs hír, hogy mikor hoznák őket haza.
Háború a Közel-Keleten – az Index szombati hírösszefoglalója.
Három különböző rendszerre épít a zsidó állam.
Egyre intenzívebb és kiterjedtebb katonai akciók zajlanak az országban.
Azt is sikerült megállapítani, pontosan hol készültek a videók.
Így értékelik Irán támadását.
Washington már előre figyelmeztette szövetségesét.
Izrael gyakorlatilag mindent tud a Hezbollahról, és ez volt a megfelelő pillanat.
Az izraeli haderő ezzel szemben további csapásokról számolt be.
Nem a mostani volt az első eset, hogy egy vezető életét vesztette a libanoni fővárosban.
A romok közül szedték ki.
Küszöbön a háború Libanonban, több európai állam is az ország elhagyására szólít fel.
A zsidó állam meglepő akciójának beláthatatlanok a technológiai következményei a radikális csoportok körében.
Elmondása szerint kész tervvel rendelkezik a háború lezárására.
Ritka, hogy a Hezbollah ilyen mélyen támadja a zsidó államot.
Az izraeli miniszterelnök a libanoni lakosoknak is üzent.
A háború eszkalálódása a küszöbön áll.
Izrael az eddigi legnagyobb légicsapást hajtotta végre a Hezbollah ellen.
Egyre súlyosabbak az egymás elleni támadások.
Mindenki azt találgatja, meglépik-e, de a kormány még nem döntött.
Cristiana Bársony-Arcidiacono édesanyja legalábbis ezt állítja.
Miután a Hezbollah 140 rakétát indított ellenük
A szervezet át is vizsgálta őket, mielőtt robbantak volna.
A légierőt és a tüzérséget is bevetették, de a libanoni határt még nem lépték át a katonák.
Azt állítják, hogy a Hamász fegyvereseinek központját találták el.
Nem ez volt az első támadás.
A biztonsági erők likvidálták a fegyverest.
A civilek veszélyeztetésének csökkentése miatt precíziós lőszereket használtak.
Egy izraeli katona is meghalt a dzsenini harcokban.
Washington ígéretet tett arra, hogy életük végéig üldözni fogják a terroristákat.
A brit külügyminiszter jelentette be hétfőn.
Az izraeli kormányfő meglepetést ígért a terrorszervzetnek.
Az amerikaiak hiába sürgetik az izraelieket, ha ők újabb követelésekkel állnak elő a tűzszüneti tárgyalásokon.
A kormánynak nem sikerült megállapodnia a pedagógusok szakszervezetével.
Az utolsó pillanatban ölhették meg őket.
A támadást ellenséges fegyveresekkel indokolták.
Továbbra is nagy a feszültség a Hezbollah és Izrael között, ugyanakkor jelenleg mindenki kivár.
Háromszor három napig tart.
Az egyik célszemély a Hezbollah nevében toborzott palesztinokat.
A hadművelet várhatóan több napig is eltart.
Még legalább 110 fogoly lehet a Hamásznál.
Izrael vasárnap hajnalban nagy erejű megelőző légicsapást mért a Hezbollahra.
„Aki árt nekünk, annak mi is ártunk” – fogalmazott Benjamin Netanjahu.
Miközben a tűzszünetről tárgyalnak, egyre gyakoribbak a támadások a felek között.
Több témát is érintettek.
A Hamász nem ismeri el a felelősségét.
Most a Hamászon a sor, hogy megtegye ugyanezt.
A megbeszélések „komolyak, konstruktívak és pozitív légkörben zajlottak”.
Humanitárius katasztrófa jöhet az övezetben.
Feszült a helyzet Izraelben.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő már a harmadik, amely rontott az ország besorolásán.
Az elmúlt napokban intenzív diplomáciai tárgyalások zajlottak a „deeszkaláció” érdekében.
Mindkét fél alaposan felkészül a következő összecsapásra.
A Hamász visszatérne az amerikai elnök májusi javaslataihoz.