Átadták a díjakat, ez lett az ország legjobb méze
A szakemberek számos értékelési szempontot figyeltek.
A szakemberek számos értékelési szempontot figyeltek.
A mozgó mesekastély valódi járatként elevenedik meg, járatseriffek ügyelnek a rendre.
A versenyre Hongkongból és Sydney-ből is érkeztek hallgatók a Corvinusra.
Profi sportolók mérték össze a tudásukat amatőrökkel szemben MrBeast új tartalmában.
A hasonmásversenyek másodvirágzásukat élik. Harry Styles és Thmothée Chalamet is megsokszorozódott.
Két arany, kilenc ezüst és nyolc bronz minősítést szereztek a magyarok a legrangosabb versenyen.
A pályázat történetének második legnagyobb létszámú mezőnye indult ebben az évben.
Lezárult a 2024-es Budapest Ballet Grand Prix.
Száz ajándékot osztottak ki.
Párja végigszurkolta mérkőzéseit.
A halloween miatt áll a bál a szomszédban.
A jelek szerint megvan benne az a bizonyos X-faktor.
A világ egyik legversenyképesebb adórendszere a magyar.
A versenyzők üzleti tanácsadói szerepet szimulálva mérték össze tudásukat.
Az egész szakma Magyarországra figyel.
A seregélyt nagyon-nagyon figyeljük.
Fegyver után kormány került a kezébe.
Sok pénzzel és sok szerencsével a kiválasztottak közül kerülhetnek ki az ország új büszkeségei.
Felsőoktatásban tanuló hallgatók mérhették össze tudásukat és kreativitásukat.
A lapátok és a homokzsákok mellett jelen van a politika is, de kiből lesz hős az árvízi küzdelemben?
Többé nincs apelláta.
Van olyan show, ahol a legolcsóbb állójegy is több mint 300 ezer forint.
Tizenegy díjat osztottak ki Nyíregyházán.
A korláton kívülre zuhant.
Az elmúlt időszak legnagyobb sikereit nézhetjük meg itthon.
Megújul a kézműves pékszakma legrangosabb magyarországi összejövetele.
Nincs lejátszva a Fehér Ház elnöki székéért vívott harc, ennél szorosabb aligha lehetne.
Lezajlott a Fülesbagoly Tehetségkutató.
„Hazudunk, amikor azt mondjuk az ukránoknak, hogy megvédjük őket.”
Nem lesz elérhető itt a vállalat egyik újdonsága, mert „kiszámíthatatlan” a környezet.
Ötvenhárom csapatos nemzetközi mezőnyben értek el első helyezést.
Meghívásos alapon választották ki a művészeket.
Taroltak a magyarok a millió dolláros nemzetközi bokszversenyen.
Tényleg ennyire csúnyák lennének?
Ünnepségen mondott beszédet a házelnök.
Ennek fényében 15-en mérkőznek meg a Duna TV műsorában június 23-án.
A legjobbak általában másfél nap alatt végeznek.
Már megérkeztek az első fecskék.
Kilencven édesség közül választották ki.
Minden évben történik ilyesmi.
A verseny Szíriában volt, a fiatalok online vettek részt rajta.
A „legjobb delegált” kitüntetést vihette haza.
A magyar egységeknek is szurkolhat majd a közönség.
Szerinte a nemzeti bajnokaink számának el kell érnie a negyvenet.
Rengeteg emberi történetet is megismerhetünk a válogatókon.
Komoly eredményt értek el.
Április 21. éjfél a határidő.
Hétvégén kiderül az eredmény.