Ilyen a német BKV: tömegközlekedés Európán innen és túl
Nem mindenhol kék buszok szállítják az utasokat a városban: ilyen a tömegközlekedés a világ más országaiban.
Nem mindenhol kék buszok szállítják az utasokat a városban: ilyen a tömegközlekedés a világ más országaiban.
A porózus útburkolat felére csökkentheti a gépjárműforgalom okozta zajt, nyaranta pedig vízzel hűti a környezetét.
Az utasok pótlóbusszal közlekedhetnek.
Elmondom, mi történt, hogy hol hibáztam, és azt is, hogyan élheted túl a várost két keréken!
Győrfi Pál szerint a folyamatos haladás, nem a száguldás a legfontosabb a mentőautónak.
Nem volt jegye, csak ökle. Eljárás indul ellene.
Ő vezette a kocsit. A szülei meghaltak a balesetben, ő pedig megszülte gyermekét.
Elsősorban a belvárosban kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani hétfőn és kedden.
Nem csak itthon, a nemzetközi légiközlekedési társaságoknál már több tízezernyi pilóta hiányzik.
Pszichológiai tippek a városban való közlekedéshez és a maraton lefutásához. Így küzdheted le a holtpontokat.
160 km/h-val menekült a rendőrök elől, majdnem gázolt, végül rendőrautóknak hajtott szándékosan.
Az érintett vonatok jelentős része Kelenföld vasútállomásról indul, illetve oda érkezik.
Elöl ültek a gyerekek a mozgó kádban, a fékezés nem sikerült.
A rendőrség már nem akarja elárulni, hogy hol mér, ezért a népszerű Traffi Hunter app is változik.
Szakértők tanácsait olvashatod arra vonatkozóan, hogyan érdemes ülni az autóban.
Olvasónk tizenöt éve vonatozik, eddig ez a rekord.
Mindenki utálja, amikor rátapadnak hátulról a sztrádán, de a robotsofőrökkel ilyen nem lesz: elküldenek mindenkit az útból, ha ez szükséges.
Az ORFK szerint 99%-ban jogsértés okozza a közúti baleseteket.
Ismerős, amikor a lábaid alatt is csomagok vannak, és hiába próbálsz mindenre felkészülni, mégis lemerül az akkumulátor, vagy defektes lesz a gumi?
Az M0 és Dunakeszi-Fót csomópont közötti szakaszon.
A háromszáz utast szállító motorvonatok akár nyolcszáz kilométert is megtehetnek egy töltéssel.
Negyven percet is késhetnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon.
A hétvégén lezárják az Andrássy utat a mobilitási hét rendezvénye miatt.
Lassan lehet haladni Budapest felé.
Vasárnap egy félmaraton miatt fog akadozni a főváros közlekedése.
A kutatók szerint bele kellene venni a munkaidőbe, amikor utazás közben intézed a munkahelyi e-maileket.
A Mol bruttó 2 forinttal emelte a benzin és 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.
Aki benzines, dízel, vagy akár csak régebbi hibrid autóval behajt, 47 ezer forintnak megfelelő büntetést kap.
A Mol bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát.
A Balatonvilágos és Zamárdi közötti munkálatok a szerdán kezdődnek és 210 napi tartanak majd.
147 gyorshajtót fogtak egy éjszaka alatt.
Az augusztus 20-i munkaszüneti nap miatt változik a vonatok, buszok és villamosok közlekedési rendje.
A balesetben még hét ember sérült meg.
Egy felmérésből kiderült: vezetési stílusunk a gumiabroncsainkon is nyomot hagy.
Meddig jár a HÉV? Mikortól van féláron a jegy? Beviheted-e a szendvicsed?
Az állam történetének 6. legpusztítóbb tüze lett egy teljesen hétköznapi közúti eseményből.
Augusztus 6-tól egész héten át tart majd a TISPOL-sebesség-ellenőrzés.
A tömegközlekedést és az autózást is érinti az átszervezés a fesztivál környékén.
Egységesítik az országos jegyrendszert.
A videóban egy egészen elképesztő statisztikát is közzétettek 2018 első hat hónapjából.
Baleset volt a Ferihegyre vezető úton.
A gázoló segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Csak két sávon halad a forgalom Szigetszentmiklósnál egy baleset miatt, amiben ketten megsérültek.
Hídfelújítás és burkolat-átépítés lesz a déli szektorban, az M1-es felé vezető oldalon.
A mentők újra akarták éleszteni, nem sikerült.
Egy hónapon át a szokásosnál is körültekintőbbnek kell lenned, hogy megelőzd a vadelütést.
Egy négy évvel ezelőtti útfelújítás során az egyik sáv egyszerűen megszűnt Szigetszentmiklós egyik utcáján, járda lett belőle.
A fenntartási költségek többek között attól is függnek, hogy hány éves az autó.
Két személyautó ütközött
Szerzőnk saját tapasztalatai új szempontok alapján mutatják be, miben más az osztrák fővárosban utazni, mint itthon.
A mentési munka hétfő reggelre véget ért.
A Villányi úton a Budaörsi út előtt csak egy sáv lesz járható. És még lesz egy-két változás.
A balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek.
Kipróbáltuk, hogy a Sátán bosszúja vagy szivárványon ugráló unikornis feelingje van az elektromos rollernek.
Intelligens ledes gyalogátkelőhelyek lesznek ősztől a városban több helyen.
Együttműködési memorandumot írt alá az ukrán infrastrukturális miniszter és a Hyperloop vezérigazgatója.
Orgoványban egy Renault Clio egyszer csak letért az útról. A sofőr is megsérült.
Hétfő hajnalban történt a tragikus baleset.
A növekvő olajár minden céget rosszul érint.