Tilos ennél tovább használni a sminkeket a bőrgyógyász szerint: súlyos következményei lesznek
Számos bőrproblémát okozhat, ha ennél hosszabb ideig használod őket.
Számos bőrproblémát okozhat, ha ennél hosszabb ideig használod őket.
A Nemzetközi Űrállomás kísérleti egereinek küldött finomságokat frissebbre kellett lecserélni.
Attól is függ, hogy milyen a sajt. Segítünk, hogy ne kelljen hasztalanul pazarolnod.
A dorogi kapitányság épületét 2011-ben adták át, 270 millió forintba került.
Az első szabály: a bőrt ápolni kell. A második: soha ne rakd el nedvesen.
Ázott kutyaszag árad a mosógépedből? A méregdrága öblítő ellenére sem lesznek friss illatúak a ruháid? Akkor ideje a gép mélyére nézned!
A penész megtelepedése a legtöbb esetben apróságokon múlik.
Sajnos sok szülő nem is sejti ezt.
Súrolni sem kell, ezzel a módszerrel könnyedén oldódik a kosz.
Azzal nem mész sokra, ha a Facebookon hőbörögsz. Elmondjuk, mit csinálj helyette.
A szokásos, megfázással kapcsolatos jelek félrevezetőek lehetnek, más is állhat a háttérben.
Kártérítés is jár a feljelentőnek.
Akár a rejtett zugokban is rejtőzhet a veszélyes penészfajta.
Nemcsak a hőérzet, de az egészség szempontjából is lényeges kérdés.
Ha hiába ápolod a bőrödet, mégis csontszáraz, akkor nézz körül a lakásban!
Több módszer is létezik, hogy tovább tarthasd frissen a kenyeret.
Egy kaposvári üzemben sokkoló higiéniai körülményeket tártak fel az ellenőrök.
Tüsszögés, köhögés, asztmás roham. Többek között ezeket kapjuk a penésztől.
Sőt, van, hogy a gépi mosás nem is segít.
Lassan pusztítja a szervezetet, ezért vigyázni kell a penésszel.
Persze nem akármelyikért, Churchill és a pápa is ebből a penészből kapott. És hálásak voltak érte!
Ha eddig csak az ecetet tartottad hatékonynak, ezt a szert mindenképp próbáld ki!
Van, amikor hasznos a penész az ételen, de van, amikor kimondottan káros.
Van, amikor hasznos a penész az ételen, de van, amikor kimondottan káros.
Ezt a receptet egész biztos nem ismered, pedig nagyon hatékony ellenszere a penésznek.
Ez közel kétszerese az EU-s átlagnak. Nagyobb eséllyel lesznek asztmások az ilyen lakásban élők.
Segítenek csökkenteni a levegő nedvességtartalmát.
Segítenek csökkenteni a levegő nedvességtartalmát.
Gyakran ilyen egyszerű a probléma kialakulásának oka.
Te azt hiszed, menthető, és megeszed. Közben megbetegszel.
A penészedés által okozott tünetek sokak életét megkeserítik.
Nagyon egyszerű módszereket mutatunk.
Nagyon egyszerű módszereket mutatunk.
A párásodó ablak nem csak esztétikai gond, egészségügyi kockázata is van!
Penészes aprósütemények miatt riasztotta az Európai Unió gyorsvészjelző (RASFF) rendszerét a svájci hatóság.
Szétszedte a csőrös üveget, és rájött, miért beteg mindig a gyerek.
Szétszedte a csőrös üveget, és rájött, miért beteg mindig a gyerek.
Nem a nemes penészről lesz szó, hanem olyan ételekről, amelyekről levághatod a házi penészt.
Nem a nemes penészről lesz szó, hanem olyan ételekről, amelyekről levághatod a házi penészt.
A penész jelenléte nem mindig szemmel látható.
A penész jelenléte nem mindig szemmel látható.
A hűtő megakadályozhatja az ételek megromlását, de van, hogy akár elő is segítheti.
Az ablak környékéről, a fürdőszobából és a hűtőszekrényből is száműzi a penészt ez a szer.
A penészes, bogaras üzemből 39 tonna savanyúságot kell kidobnia a Nébihnek.
Próbáld ki ezt a módszert, és tovább lesz friss a kenyered.
Nemcsak az íze kellemetlen, de korántsem veszélytelen megenni valamit, ami penészes.
Képeken mutatunk egy-egy baljós jelet hat ételen.
Képeken mutatunk egy-egy baljós jelet hat ételen.
Sokszor már az is elég, ha kiteszed a lakás bizonyos pontjaira.
Fugatisztítás környezetkárosító anyag nélkül? Így lehetséges.
Pofonegyszerű praktikákat is bevethetsz a pára és penész ellen.
A penész a lakás számos pontján megjelenhet, van, hogy különböző módszereket kell bevetned ellene.
A penész a lakás számos pontján megjelenhet, van, hogy különböző módszereket kell bevetned ellene.
Bizonyos ételek esetében nagyon komolyan kell venni.
Bizonyos ételek esetében nagyon komolyan kell venni.
Nagyon nézze meg, mit vesz, mert bőven a lejárati idő előtt is találhat nem várt tartalmat az ételén, még egy gourmet boltban is.
A legegyszerűbb házi szerek is elbánnak a szennyeződésekkel.
A legegyszerűbb házi szerek is elbánnak a szennyeződésekkel.
Így orvosolhatod a kellemetlen jelenséget!
A dohos szagot így lehet a leggyorsabban eltüntetni.