45 találat az Indexről, és 49 a környékéről.
Részegen gázolt el egy babakocsis nőt egy férfi Szentendrén
Az eset még 2016-ban történt, most emelt vádat az ügyészség.
Lopáshullám söpört végig Kőbányán
Az elmúlt hetekben vittek el babakocsit, laptopot és fehérneműkkel teli bőröndöt.
Elsodortak két babakocsit Budapesten
A két gyerek közül az egyik könnyebben megsérült a kőbányai balesetben.
Hamisan állította, hogy rácsukta a trolivezető a babakocsira az ajtót
Az anyának 500 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie a BKV-nak és bocsánatot kell kérnie.
A kerekesszékes atlétát is elijeszti a felújított szentendrei aluljáró
De a bicikliseknek és a babakocsis kismamáknak is nehézkes közlekedni rajta, mégsem akar költeni rá az önkormányzat.
BKV: Nem csukta rá a trolisofőr az ajtót a babakocsis anyukára
A kamerafelvételeket tanulmányozva azt állítják, semmi sem úgy történt, ahogy a nő elmesélte.
Valóra vált minden anya rémálma a 75-ös trolin
A sofőr nem várta meg, amíg az anya is leszáll, az öt hónapos gyerek a babakocsiban egy idegennel maradt a megállóban.
Hóban-fagyban próbált Kanadába jutni a babakocsis szír család
A fiatal pár és kislányuk az erdőn keresztül próbált meg Quebecbe jutni. Mínusz 15 fokban.
Szekrény mögött bujkált a babakocsiból lopó férfi
A nyomozóknak sikerült, ami az élettársnak nem.
Debreceni férfi lopott a babakocsiból
Azonosították a férfit, aki egy VI. kerületi boltban lopott, és videón csodálhattuk meg a mutatványt.
Babakocsiból lopott a pofátlan tolvaj
Nem is gondolt arra, hogy a VI. kerületi sportbolt kamerája felveszi a kínos akciót.
Elfogták a gyerekét az utcán hagyó anyát
A rendőrség a lakásán vette őrizetbe K. Renátát, akit kiskorú veszélyeztetésével vádolnak.
Babakocsiban fuvarozták haza a lopott fenyőt
Amit egy óvoda udvarán vágtak ki.
Lángra kapott egy babakocsi
Tizenegy embert vittek kórházba Békésen.
Nem mindenki tahó, csak mert van egy 42 milliós Aston Martinja
A tulajdonos azt kérte, ne kerüljön börtönbe a munkanélküli szobafestő, aki kulcsával összekaristolta a kocsiját. A kár 3 millió forint.
A BKK kissé túllőtt a célon az új szabályokkal
Egy ötéves európai szabvány alkalmazása, némi logika, egy kis túlzás, és csipetnyi kegyetlenség: ezekből állt össze az új szabálytervezet, ami szívatná a kisgyerekeseket és a mozgássérülteket.
Provokációt orront a BKK a babakocsi-ügyben
Hibás munkaközi dokumentum került fel a honlapra, egyelőre nem biztos, hogy kitiltják a babakocsikat a metrókból.
Megdöbbentő szigorításokra készül a BKK
Babakocsival csak kettesben lehet elindulni, a mozgólépcső használatához egyeseknek engedélyt kell kérni. És ne sértegessük őket többé!
A sínekre gurult a babakocsi, elgázolta a vonat
Az anya éppen jegyet váltott a linzi megállóban, nem figyelt oda 18 hónapos kislányára.
Egy cég máris gerillamarketinget csinált a babakocsi vs. mozgólépcső problémából
De vajon tényleg az övék a tuti megoldás?
Babakocsival tilos átszállni a 2-es metróról a 3-asra? FRISSÍTVE
Kisfiam, ne haragudj, itt kell hagyjalak. Nyolc hónapos nagy gyerek vagy, menj haza egyedül.
Babakocsi gurult a metró elé Londonban
A huzat a sínek közé sodorta a kisgyereket.
Fa dőlt egy babakocsit toló férfira
A III. kerületi balesetben a férfi súlyosan megsérült, a gyerek megúszta.
Lezárták a babakocsi kerekén áthajtó buszsofőr ügyét
Nem bizonyította a kárt, de a Blikk szerint meg sem kérdezték a panaszt tevő férfit.
Lelepleződött a nagy babakocsicsalás
Győrben, Szegeden, Debrecenben is felültek a nőnek, aki nem küldött semmit netes vevőinek.
Babakocsival lopott fűrészt
A miskolci tolvajt tetten érték, és elfutott. Amikor visszament a babakocsiért, elkapták.
Elütött egy babakocsit toló anyát
A michigani férfi oda sem figyelt, a beakadt babakocsit a gyerekkel együtt maga után húzta.
Babakocsit ígért a netes csaló
Húsz vásárlót csapott be a balatonalmádi asszony. Egy másik ügyben telefon és tablet volt a csali.
Babakocsit toló nőt gázoltak a zebrán
Az egyéves gyermek nem sérült meg Kecskeméten, de mindkettőjüket kórházba szállították.
Gyanús lett a babakocsis nő
Esztergomban sétált éjjel, amikor kiszúrták. Baba helyett lopott huzatot és függönyt tolt.
Babakocsitolvajt keres a rendőrség
Egy III. kerületi társasház folyosójáról lopta el a babakocsit az ismeretlen férfi.
Börtön jár a tóba gurult a babakocsiért
A lengyel férfi elment vizelni, a babakocsi elgurult, a férfi a kislánya után ugrott a jeges vízbe.
Babakocsis nőre támadt egy kutya
Az állatot három éve nem oltották be, emiatt eljárást indítottak ásványrárói gazdája ellen.
Csúcstechnikás babakocsi
Van benne dvd-lejátszó, porszívó, rendszám, palackmelegítő, gps, minden, ami belefért.
Babakocsinak löktek egy parkoló autót
Egy autó megcsúszott az úton, a járdára tolta a parkoló autót Szentesen. A kisbaba nem sérült meg.
Babakocsit borított fel egy autós Budapesten
A csecsemőt könnyebb sérülésekkel vitték kórházba.
Babakocsit ütöttek el a járdán Hőgyészen
A babakocsiban tolt kisgyerek nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.
Kevesen mentek el a Critical Momsra
Körülbelül harmincan demonstráltak az akadálymentesített átjárókért Budapesten.
Elütött egy kamion egy anyukát és gyermekét Budapesten
A kamion kanyarodás közben, zebrán ütötte el a babakocsit toló anyukát. A gyerek és édesanyja könnyebben megsérült.
Gyerekujjra veszélyes babakocsikat hívnak vissza
Az USA-ban tizenkét gyermek szenvedett maradandó sérülést a Maclaren termékei miatt.
Kisbabával együtt vonszolta zsákmányát a rabló
A tolvaj a babakocsit métereken keresztül húzta maga után, míg végül a táska szíja elszakadt.
Babakocsikkal a gyesért
A Fidesz nőtagozata 40 babakocsival tiltakozott a családokat érintő megszorítások ellen.