Szaúd-Arábia törhette fel Jeff Bezos mobilját
És lophatta el szexképeit, amivel egy bulvárlap zsarolta.
És lophatta el szexképeit, amivel egy bulvárlap zsarolta.
Egészen különös történet lett az Amazon-vezér, Washington Post-tulaj Jeff Bezos intim fotóiból. Aljabulvárból indult, Trumppal folytatott háborúvá, majd világpolitikai vádakba fordult. Most úgy tűnik, egy Trump-mániás meleg férfinek megérte a nővérét bemártani, hogy „leszedje” a Nagy Ellenséget.
Létrán mászott fel és leskelődött. A bíróság pénzbüntetésre ítélte.
A 28 éves testnevelés tanárnő kicsit túlzásba vitte a „jófej tanár” szerepét, a rendőrség pedig a kezébe vette az ügyet.
A 68 éves orvos ellen 13 megalázott nő vallott, mégsem kerül rácsok mögé.
Lily Allent akarja meghódítani, pikáns üzenetekkel és fotókkal. Az nem zavarja, hogy az énekesnő férjnél van.
Megtörte a hallgatást, a fappening-botrány óta először szólalt meg az Éhezők viadalának hősnője.
A királyi udvar nyomás alá helyezte a brit médiát, ami meg is látszik a szokatlan visszafogottságon.
Pelczer Dóra megmutatta magát a világnak, de nem ő az egyetlen bátor fotós. Meztelen testek, bizarr koncepciók fogják meg a művészeket.
Dundika még mindig nem vetkőzött, pedig Majka belengette a meztelen képeket.
Johansson annyira kiakadt kiszivárgott meztelen képein, hogy fel fogja venni a kapcsolatot az FBI-al.
Anthony Weiner az elmúlt három évben hat nőt környékezett meg erotikusnak szánt fotóival.
Az énekesnő pucér nőt játszik ruhában: néhány szíj és egy pár mellbimbótakaró azért van rajta.
Egy híres szlovén divatfotós az ország legszebb modelljeit vetkőztetve akar konkurálni a Pirelli naptárával, döntse el, sikerült-e.
Irina Shayk perre készül a spanyol GQ ellen, mert beleegyezése nélkül meztelenítették le.
Tasmin Khan, a BBC több televíziós csatornájának hírolvasója tavaly már átélt pár kínos percet egy kellemetlen késés miatt, most pedig évekkel ezelőtt készült pucér képei miatt fájhat a feje.
A sportolónak nem sok oka van az örömre, de legalább a meztelen fotóit nem jelentethetik meg a bulvárlapok.